Sport

Focival indult a sportélet 2014-ben Kiskundorozsmán + FOTÓK

Focival indult a sportélet 2014-ben Kiskundorozsmán + FOTÓK

2014. január 6., hétfő
Focival indult a sportélet 2014-ben Kiskundorozsmán + FOTÓK
kepviseloi_foci13_gs

Képviselők szervezték, két kategóriában tizenhat csapat indult és két napig pattogott a labda Kiskundorozsmán.

Közel egy évtizedes múltra tekint vissza a Képviselő Kupa, Tóth József a településrész korábbi képviselője találta ki, hogy az év kezdet egy fociünneppel induljon. Most Mihálffy Béla és Kosik Dénes szerevezésében a 40 év felettieknél 4 csapat, a nyílt kategóriában pedig 12 gárda nevezett idén a két napos, Ács Géza Sportcsarnokban rendezett tornára. „Az ünnepi eszem-iszom után szemmel láthatóan mindenkinek nagyon jól esett a mozgás, a hangulat igazán baráti és vidám volt” - mondta el portálunknak Mihálffy Béla, aki a díjakat főszervező képviselőtársa, Kosik Dénes, illetve Nógrádi Tibor, az MLSZ területi igazgatója és Tóth József társaságában adta át.

A torna végeredménye:

+40-es kategória

1. Prémium Kert Kft. 2. Bányai cukrászda 3. Euro-Team A legjobb kapus Miskolczi Ferenc lett, míg a legjobb játékosnak járó elismerést Istókovics Zoltán vihette haza.

Nyílt kategória

1. Haffen-Zsombó 2. Aranyfácán 3. Matador A legjobb játékos Szabó Zsolt lett, legjobb kapusnak pedig Rozs Egont választották.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.