Közélet

Bemászott az újszegedi házba, állítólag csak a dolgát végezni

Bemászott az újszegedi házba, állítólag csak a dolgát végezni

2014. január 9., csütörtök
Bemászott az újszegedi házba, állítólag csak a dolgát végezni

A körzeti megbízottak lakossági bejelentés alapján érték tetten a betörőt, aki a szegedi Fürj utca egyik családi házába mászott volna be - írja a police.hu.

Egy állampolgár hívta a rendőrség segélyhívószámát január 8-án délben és bejelentette, hogy egy ismeretlen férfi bemászott a szegedi Fürj utca egyik családi házába. A Szegedi Rendőrkapitányság Újszegedi Rendőrőrsének körzeti megbízottai tetten érték a 41 éves férfit, aki mindent tagadott. Az egyenruhásoknak arra hivatkozott, hogy csak a dolgát akarta elvégezni a házban. Munkavédelmi kesztyűben, kezében csavarhúzóval.

M. Jenő Andrást

az újszegedi rendőrök előállították. Kiderült, hogy néhány nappal korábban már betört ugyanebbe a házba, illetve két másikba is, a Kikindai és a Déryné utcában. Mindegyik helyről üres kézzel távozott. A Szegedi Rendőrkapitányság kihallgatását követően lopás bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.