Közélet

Átadták a felújított csongrádi partfalat

Átadták a felújított csongrádi partfalat

2014. január 30., csütörtök
Átadták a felújított csongrádi partfalat

Átadták a felújított csongrádi partfalat, a településen megvalósult 1,5 milliárd forintos beruházás Csanytelek, Felgyő, Tömörkény és Csongrád települések árvízvédelmi biztonságát növeli - mondta el az átadó kapcsán a projektet irányító Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (ATI-VIZIG) vezetője.

Kozák Péter

kifejtette: az uniós támogatásból megvalósult projekt az árvízi kockázatok csökkentésével több mint 18 ezer lakos élet- és vagyonbiztonságát javította. A védelmi infrastruktúra fejlesztésével a jövőben az árvízvédekezés költségei is csökkenek a térségben. A KEOP 2007-2013 programozási időszakában az ATI-VIZIG 1,545 milliárd forintot, nyert, 100 százalékos támogatási intenzitás mellett a csongrádi partfal rekonstrukciójára. A 2000-es évek első felében a Tiszán levonult árvizek nagymértékben terhelték Csongrád város árvízvédelmi műveit. A település belterületi szakaszán a közel 110 éves védelmi rendszer állapota már nem jelentett megfelelő védelmet. 2000-ben 994 centiméter, 2006-ban 1037 centiméter volt a vízállás, a jelenlegi fejlesztéssel 11 méter 65 centiméterig védi majd a gát a települést. A kivitelezési munkát 2012 szeptemberében kezdte meg és 2014. január végén fejezte be a generálkivitelező Zsurmó Konzorcium.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.