Közélet

A felvidéki Kolozsnémán szobrot állítanak Antall Józsefnek

A felvidéki Kolozsnémán szobrot állítanak Antall Józsefnek

2014. január 18., szombat
A felvidéki Kolozsnémán szobrot állítanak Antall Józsefnek

Szobrot állítanak Antall Józsefnek a felvidéki Kolozsnémán február 16-án - közölte a volt miniszterelnökről elnevezett alapítvány szombaton az MTI-vel. Elképzeléseik szerint minden nagyobb határon túli területen szobor őrizné a néhai kormányfő emlékét.

Azt írták, a szoborállításról az Antall József Alapítvány és a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség komáromi szervezete állapodott meg. A megállapodást Makay Zsolt, az alapítvány kurátora, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség elnöke és

Petheő Attila

, a Csemadok komáromi választmányának elnöke, az MKP (Magyar Közösség Pártja) Komárom járási elnöke írta alá. A közlemény szerint az alapítvány Antall József halálának 20. évfordulója alkalmából indította el azt a kezdeményezését, hogy minden nagyobb határon túli területen legyen szobra a volt kormányfőnek. Felidézték:

Antall József

a rendszerváltást követően először merte felvetni azt a gondolatot, hogy éljenek bárhol a világban magyarok, az összetartozás érzését fenn kell tartani. Emlékeztettek arra is, hogy a kormányfő úgy fogalmazott: lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni. Antall József gondolatának "forradalmi hatása volt, amely ma is visszhangzik a határon túl élők lelkében" - írták. Emlékeztettek arra, hogy az alapítvány 2013. december 22-én Székelyhídon avatta fel Antall József első erdélyi szobrát, amelyet február 16-án követ a kolozsnémai ünnepség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.