Írjon nekünk

Közélet

Rókuson is segítik a családokat karácsony előtt + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

szeretetcsomag_kalmar_mj 011Az Arany János iskolába járó gyermekek szülei is hozzájárultak ahhoz, hogy rászoruló családokat ajándékozzanak meg az ünnepek előtt. Az adományok – melyek szétosztásában Kalmár Ferenc is segédkezik évről-évre – a legrászorulóbbakhoz kerülnek.

Hármas összefogás révén juttatnak el csomagokat rászoruló szegedi családoknak karácsony előtt. Kalmár Ferenc KDNP-s politikus elmondta, az Arany János Általános Iskola szeretetcsomagok összeállításához kérte a szülők segítségét, majd az intézmény felvette a kapcsolatot Kretovics László rókusi plébánossal, illetve a képviselő is juttatott el adományokat, így állt össze az a száz csomag, amelyeket az ünnepek előtt osztottak ki. „Ezúton szeretném megköszönni a szülőknek a segítségnyújtását, illetve a plébánián dolgozóknak is, hiszen ők állították össze a csomagokat” – mondta Kalmár, aki besegít az adományok kiosztásában, többek között egy Hunyadi téri családnál is járt kicsinyke otthonukban látogatva meg Tamás Lászlónét.

„Nagyon kevés a nyugdíjam, albérletben élek a gyermekeimmel, ezért minden segítségért hálás vagyok” – fogalmazott Tamás Lászlóné. A gyógyíthatatlan beteg nőnek csak egy ismerőse segít időről-időre, illetve több mint öt éve Kalmár Ferenc csomagot hoz a családnak karácsony előtt, amiért nagyon hálás. Mint elmondta, a gyermekei tartják benne a lelket, s bizony van helye az adománynak.

A csomagokban tartós élelmiszerek, például cukor, liszt, rizs, tészta, kakaó, lekvár, margarin, konzervek, tea, továbbá mosogatószer és szalvéta került, vagyis minden, ami hasznos egy háztartásban. Természetesen egy kis csokoládét és szaloncukrot is rejtettek a zacskók, hogy a családok ünnepét megédesítsék, szebbé tegyék.

Közélet

Gyöngyöspatai iskolaügy: nehezen forintosíthatók a személyiségi jogokat ért sérelmek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Tovább olvasom

Közélet

Csúcsrangadót játszik a PSG ellen a MOL-Pick Szeged

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A vasárnap esti meccs végére kiderül, melyik csapatnak marad esélye az utolsó két fordulóban a csoport első helyéért harcolni.

Tovább olvasom

Közélet

Huszonkettedik alkalommal értékel a miniszterelnök

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Tovább olvasom

Aktuál