Írjon nekünk

Közélet

Fellobbant a második gyertyaláng a Marson + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

mars_ter_advent_18_gsDalpremierrel köszöntötte Tabatabai Nejad Flóra advent második vasárnapját a Mars téri piacon, ahol a koszorún a gyertyát Mikler Roland és Tatai Péter, a Pick Szeged kézilabdásai gyújtották meg.

Két gyönyörű dallal készült advent második vasárnapjára az Ének Iskolájának fiatal tehetsége, Tabatabai Nejad Flóra. A remény gyertyájának meggyújtása előtt elénekelte a nagycsarnok előtt egybegyűlteknek a Csendes éjt, illetve most először csendült fel a Csillag tükör című dal, amit Flórának írt Németh Sándor.

A spanyolok is hasonlóan készülnek a karácsonyra, mint hazánkban, ott is fenyőt állítanak és összegyűlik ilyenkor a család – tudtuk meg Juan Carlos Pastor vezetőedzőtől a Mars téri piacon. A Pick Szeged kézilabdacsapatának trénerét Marko Krivokapics másodedző és két kiváló kapus, Mikler Roland és Tatai Péter kísérte el az adventi gyertyagyújtásra. A spanyolországi szokásokkal kapcsolatban Juan Carlos Pastor elmondta, január hatodika az ünnep fénypontja, akkor érkeznek a háromkirályok ajándékokkal. A családok előtte bábukat készítenek, s a kis Jézushoz napról napra közelebb teszik az ajándékokkal érkező háromkirályokat.

mars_ter_advent_16_gs

Tatai Péteréknél mindenkinek megvan a saját feladata az ünnepi készülődésben. Nagyon szeretik és várják az év ezen időszakát, fontos ünnep családjukban. „Ilyenkor talán még boldogabbak tudnak lenni az emberek” – fogalmazott a kapus. Mikler Rolandéknál nagy a nyüzsgés az ünnepek környékén, ő dunaújvárosi, míg párja gödöllői, így sokat utaznak. A kapus elmondta, igyekeznek minél több időt tölteni a családdal, de december 27-én kezdik a felkészülést az Európa Bajnokságra, így pihenésre nem lesz sok idejük a Pick Szeged kézilabdásainak.

Folytatódik az adventi adománygyűjtés is a Mars téri piacon. A nagycsarnok Cserzy Mihály utca felőli hídján várják a felajánlásokat, ezúttal az ÁGOTA Alapítvány hátrányos helyzetű, veszélyeztetett gyermekeinek és családjaiknak segítenek. Erdei Péter, a Szegedi Vásár és Piac Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, december 15-éig várják a felajánlásokat 8 és 13 óra között.

Kommentek

Közélet

Örkény-egypercesben a mindennapok valósága

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A kultúrát nem magyarázni, hanem átélni érdemes.

Tovább olvasom

Közélet

Borból idén sem lesz hiány

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Közel tizenöt borrend érkezett határinkon belülről és túlról az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba, 2018 első rendezvényére. A Vince-napi vesszővágás során az idei évben várható termést is megjósolták. Kommentek

Tovább olvasom

Közélet

Nem vagy bunkó, ha nem tudod, milyen nap van ma!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Január 22-én 1989 óta ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját, merthogy Kölcsey Ferenc napra pontosan 195 éve véglegesítette a Himnusz szövegét. Ám ha őszintén bevalljuk, ha nem interneteznénk, erre talán mi sem emlékeznénk.

Tovább olvasom

Aktuál