Közélet

Bayer Szegeden: Kígyómarás után tartsunk a gyíktól is + FOTÓK

Bayer Szegeden: Kígyómarás után tartsunk a gyíktól is + FOTÓK

2013. december 21., szombat
Bayer Szegeden: Kígyómarás után tartsunk a gyíktól is + FOTÓK
polgari_estek_bayer_zsolt01_gs

A publicista szerint két világ között kell választani 2014-ben, az egyik a devizahitellel átvert magyarok világa, a másik pedig az adósokat megmenteni igyekszik.

Bayer Zsolt

újságíró, a Magyar Hírlap népszerű publicistája vendégeskedett az újszegedi Délvidék Házban a Polgári Esték idei utolsó előadásán. A közírót

Gyimesi László

tanácsnok és

Sándor János

rendező látta vendégül. Kezdő kérdőjelként meg is kapta Bayer a jobboldal körében minden szimpatizánst foglalkoztató kérdést: „Három hónappal a választások előtt hogyan áll a kormánypárt, a Fidesz?” Bayer Zsolt közel egyórás előadással válaszolt a kérdésre. Először is két világot említett, melyek közül választani kell majd 2014-ben a parlamenti voksoláskor. Elmondta, hogy bár jelen pillanatban minden felmérés azt mutatja, hogy már megnyerte a kormányerő a választást, de emlékeztetett, hogy 2002-ben is a magabiztosság okozta a vereségét. „Akit egyszer megmart a kígyó, az a gyíktól is fél – szól a mondás. Minket 2002-ben megmart, úgyhogy nem árt, ha félünk a gyíktól, még akkor is, ha most még nagyon aranyos” - hangsúlyozta. A két világra az egyik példát a Kúria közelmúltban hozott döntése nyomán a devizahitelesek helyzete szolgáltatja szerinte. „A bíróságok össze-vissza ítéltek, a kormány ezért kért jogegységi határozatot a Kúriától. Ehhez igazítaná a további lépéseit a kormányerő. A Kúria kimondta, ezek a szerződések nem ütköznek jó erkölcsbe, nem uzsorahitelek, és ezek a hitelek bizony devizaalapúak. Miközben neves közgazdászok állítják, sosem volt devizafedezet e hitelek mögött” - emelte ki, majd kissé visszakanyarodott a múltba, hogy a devizahitelesek problémájára és arra a bizonyos két világra rámutasson.

polgari_estek_bayer_zsolt08_gs

„Az első Orbán-kormány bevezetett egy kedvezményes lakáshitelt a fiatalok számára. Majd a 2002-es választási kampányban

Medgyessy Péter

megígérte, hogy a pozitív intézkedéseket megtartja, és kiterjeszti. Első volt a győzelmük után ennek a kedvezményes kamatozású lakáshitelezésnek a befagyasztása, ezt váltotta fel a devizaalapú hitelezés. Elárasztotta a bankszektor reklámokkal a közéletet. Emlékeznek Emesére? Többek között ő is ezt sulykolta kissé butuska karakterével. Két éven át az egész ország felvette ezeket a hiteleket, mert jobb volt, mint a forintalapú, de elkezdtek felmenni 120 százalékkal a törlesztők két év után. Ez az egyik világ. Ezt a világot a jelenlegi ellenzék szolgálta. Az Orbán-kormány 350 ezer magyar devizahitelesen segített, 170 ezren éltek a végtörlesztéssel, és 170 ezer adós élt az árfolyamgáttal, további 20 ezer család házát vásárolta meg az állam, jelképes bérleti díjat fizetnek tovább. De még egyszer ennyi eladósodott emberen kellene segíteni. A Kúria határozata után most a kormánynak kell lépnie. Megsúgom önöknek, hogy a kormány lépni fog. Az ünnepek után, aki tudja fizetni, az is térjen át az árfolyamgátra, ezt tanácsolom” - mondta sokat sejtetően a közíró, aki kiemelte, hogy a szocialistáknak volt nyolc évük, amikor devizában eladósítottak mindenkit. „Ez a két világ: a devizahitelesek, illetve a devizahiteleseket megsegítő világ” - tette hozzá.

polgari_estek_bayer_zsolt05_gs

A második példa melyen keresztül Bayer Zsolt bemutatta a különbségeket, az Igrici települése és az ott élő, a média által sokat támadott nő esete, aki földbérletet nyert műkörmösként. „A médiában csak utóbbi tény nyert hangsúlyt. Én is leutaztam hozzá, hogy megnézzem magamnak, mi is a valóság. Ennek a nőnek a családja több generációs gazda volt, ő maga érettségi után szintén aranykalászos gazda minősítést kapott, középfokú jogi és gazdasági végzettsége is van, technikumba is járt, és mikor első gyermekével gyesre ment, nem segélyért állt sorba, hanem elvégzett egy műkörmös tanfolyamot, hogy dolgozni tudjon otthon. És felmerülhet a kérdés, hogy eddig miért nem tudott földhöz jutni sem ő, sem a családja? Mert a környékbeli földeket, mintegy 4 ezer hektárt bérbe adott a szocialista kormányzat egy olasz állampolgárnak, aki semmit sem csinált ezen a területen, azaz egyet mégis: a szoci potentátokkal járt vadászni, és évi 280 millió forintot markolt fel éves földalapú támogatásként. Ezt miért tették lehetővé a szocialisták? Mert ebből a 280 millióból jutott ennek is, annak is. Na és mennyi bérleti díjat fizetett 4 ezer hektárért? 150 ezer forintot. Abban az időben

Gőgös Zoltán

MSZP-s képviselő egyszer sem ment Igricibe ezt az arcátlanságot kikérni magának, most azonban ott

kampányol, fényképezget

. Miután lejárt az olasz bérleti szerződése, jött az új kormány, és elkezdte bérbe adni másoknak ezt a 4 ezer hektárt, és itt jött képbe a gyes alatt műkörmösként dolgozó nő, aki 250 hektárért cserébe azt vállalta, hogy 120 szarvasmarhája lesz 2014, most 80 felett tart már, és a vemhességeket számolva bizony teljesülni fog ez a szám. És mennyi bérleti díjat fizet? 5 milliót forintot évente” - mesélte Bayer. „Ez a két világ. El lehet dönteni, ki mit szeretne, jöjjön vissza az olasz, ne csináljon semmit, vagy a magyar műkörmös gazdálkodjon, tartsa el a családját, a nagyszüleit, és fizessen 5 millió forint bérleti díjat” - így Bayer, aki egy rendhagyó irodalomórával zárta az estet, ahol a legnagyobb költőink nemzeti reménytelenségről írott soraival szemben állította: nem lett igazuk. „Ezeregyszáz éve itt vagyunk, nemrég vette át

Böjte Csaba

ferences szerzetes az ötszázezredik, külhoniaknak megadott magyar állampolgárságot. A választásnak az is a tétje, hogy ez a nemzeti építkezés folyik-e tovább, vagy kezdhetjük elölről négy év múlva. Én már nagyon unom mindig újrakezdeni” - zárta gondolatait.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.