Közélet

A Zápor-tónál karácsonyoztak a tarjániak + FOTÓK

A Zápor-tónál karácsonyoztak a tarjániak + FOTÓK

2013. december 20., péntek
A Zápor-tónál karácsonyoztak a tarjániak + FOTÓK
let_karacsony03_gs

Idén már ötödik alkalommal hívta közös karácsonyozásra Tarján városrész lakóit a Lakótelepi Emberek Érdekképviseleti Társulása (L.É.T.) péntek kora estére. A Zápor-tó mellett tartott rendezvényt Kothencz János, a mozgalom alapítójának beszéde nyitotta meg.

Kothencz János elmondta, amellett, hogy az évnek ezen a pontján a megváltó születésére várnak az emberek, érdemes elgondolkodniuk azon, mi születhet meg saját magukban. Mint kifejtette, fel kell ismernie mindenkinek azt, hogy nincs egyedül, s ebben segít a L.É.T. „Minden egyes önkéntesünk hozzáállása pontosan azt testesíti meg, arról szól, hogy nem vagyunk egyedül. Egymás szemébe nézve, egymás hétköznapi dolgait ismerve érdemes egyfajta személyességet meghonosítani egymás között” – fogalmazott

Kothencz János

, majd hozzátette, komoly elidegenedés tapasztalható manapság a társadalom tagjai között. Sokszor elmennek a panellakók egymás mellett az utcán, holott talán csak egy emelet választja el őket egymástól. Mint elmondta, a mozgalom ezt a nihilt igyekszik megtörni, megszüntetni, és az ünnepségre kilátogatók között is többen akadnak, akik éppen a L.É.T. közösségépítő tevékenységének köszönhetően ismerték meg egymást, lettek barátok. „Mindenkinek ezzel a közösségre hívással, illetve az ahhoz való csatlakozás lehetőségével kívánok kegyelemben gazdag, áldott karácsonyt és eredményekben gazdag újévet!” – zárta gondolatait Kothencz János. A beszédet követően

Liszkai Tamás

plébános szólt pár szót a megjelentekhez, aminek során arra hívta fel a figyelmet, a karácsonyi időszak legfontosabb üzenete vallásra, lakóhelyre, korra, vagy éppen gondolkodásmódra való tekintet nélkül mindenki felé az, merjen jónak lenni. Jó embertársai felé, dacára az e szándékot akadályozó tényezőknek, a közönynek, vagy bármi másnak. „Jónak lenni nem kifizetődő, nem dicsőség és nem hatalom – jónak lenni egyszerűen csak jó” – mondta Liszkai Tamás. A program zárásaként a L.É.T. nyugdíjasklubjainak kórusa adott rövid előadást karácsonyi dalokból, majd a szervezők csokoládét, szaloncukrot és üvegpoharakat ajándékoztak a megjelent publikumnak, illetve a rendezvény teljes időtartama alatt forró teát kínáltak a téli hidegben didergőknek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.