A Magyarok Karácsonyával indul az ópusztaszeri emlékpark téli programkavalkádja

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

magyarok_karacsonya03_gsMinden magyarhoz szól és segíti a nemzeti egység megteremtését. Az ópusztaszeri Magyarok Karácsonya díszvendége idén Kárpátalja lesz.

“Néhány éve döntöttük el, hogy decemberi rendezvényünkre határon túlról is meghívunk vendégeket, így az idei díszvendégünk Kárpátalja lesz. December 20-án olyan üzenetet fogalmazunk meg, amely minden magyarhoz szól és segíti a nemzet megteremtését” – foglalta össze a SZEGEDma.hu-nak Kertész Péter, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatója.

Az ünnepi programok 11 órakor kezdődnek az Árpád-teremben felállított fenyő mellett – melyet nem mellesleg szintén Kárpátaljáról hoztak arról a területről, ahol a Feszty-körkép született. Itt a Mezővári gyermekkórus és a Borzsa-Vári Népi Zenekar készül karácsonyi dalcsokorral, majd a Rozsdamaró zenekar invitálja a felnőtteket és a gyerekeket karácsonyi kántálásra. Mindezek mellett egész napos kézműves foglalkozások várják a kicsiket és nagyokat: karácsonyfadíszeket, téli fali és asztali díszeket, képeslapokat és üdvözlőlapokat farigcsálhatnak a rotundában, de lesz még játszó- és táncház, valamint interaktív hangszerfelismerő játék is. A nemzet karácsonyfájának ékét jelentő fát a térség hátrányos helyzetű gyermekei öltöztették díszbe Szent Miklós napján.

magyarok_karacsonya08_gs

Az igazgató kiemelte, a ceremónián Gulácsy Lajos püspök hirdet igét, 14 órától pedig Nagy Róbert, az Ókörös Trió és a Rozsdamaró zenekar közös betlehemes produkcióval, a “Karácsonykor éjféltájban…” énekkel fokozza a Magyarok Karácsonya ünnepi hangulatát, színvonalát pedig emelik a Kárpát-medencei magyar tájegység folklórja, népzenéje és táncai.

A Magyarok Karácsonyának programjairól bővebb információkat az emlékpark honlapján és ITT találnak.

Mivel vár még az emlékpark?

“Rendhagyó módon az emlékpark nem csak a tavaszi és nyári szezonokban áll nyitva a látogatók előtt, hanem télen is számos rendezvénnyel várjuk a látogatókat” – hívta fel a figyelmet Kertész Péter az elkövetkező ópusztaszeri eseményekre. Január 19-én Szent Vince vértanú ünnepnapjához kapcsolódva felelevenítik a hagyományos vesszővágást, ennek pedig a Bországgyűlés ad otthont. Az első országgyűlés helyszínén bemutatkoznak a hazai borrégió képviselő, a borlovagrendek és egyéb szervezetek, de egy szakmai konferencia keretében megvitatják jövőre vonatkozó terveiket. Az elképzelések szerint a magyar térségek gasztronómiájának bemutatása sem marad el, de az ehhez kapcsolódó tradicionális népi mesterségekkel, mint a kádármesterséggel is megismerkedhetnek az emlékpark látogatói. Még a télre vonatkozóan, február 15-én országos farsang napi mulatságot tartanak, ahol a Kárpát-medencei magyarság színes és sokféle néphagyományait vonultatják fel. Táncmulatságok, téltemetés és alakoskodás várja majd a vendégeket, hogy közelebbről is megismerjék a híres mohácsi busójárást, vagy a turkázást.

Előző sztori

Fórum a védőoltásokról a Szent Erzsébet Templomban

Következő sztori

Békebeli időutazás a Telinen: Budai cukrászda

Legutóbbi hasonló cikkek