Vélemény: Ákos bátyánk (kanadai) nyugalma

Szóval Kertész Ákos számára eljött a nyugalom időszaka. Nem kell már rettegnie sem neki, sem feleségének, hogy az utcán atrocitásnak lesznek kitéve, de arra sem kell gondolnia, hogy hol jelennek majd meg magvas, a magyarságot sárba tipró és megalázó filozofikus gondolatai.

Aggódtam már a sorsáért. Nem tudtam, hogy azok a szőrösszívű kanadaiak miként kezelik majd a menedékstátusért esdeklő hazánkfiát, s nem mutatnak-e neki is ajtót a nagy észak-amerikai ország hivatalai, mint a több ezer magyarországi roma honfitársunknak, akikről kiderült, hogy megélhetési menekültek, és felültették őket szépen a repülőre, amelyre csak egy irányba szólt a jegyük: a budapesti Liszt Ferenc reptérre. Meg azután azon is töprengtem, vajon nem bánnak-e úgy vele, ahogy ő leírta szokásainkat: … a magyarok moslékzabálók, tehát joggal hihették a derék juharlevelesek, hogy ő is azzal táplálkozik, ha már ebből a messzi kis európai országból vetődött partra Kanadában. És szeretné, ha befogadnák… Igen, valószínűleg Önökben is megfordultak hasonló gondolatok, hiszen Kertész Ákost, a neves publicistát, írót sokan féltettük ezektől a rettenetektől, s nem is mertünk arra gondolni, hogy a demokrácia magasiskoláját már kitanult kanadai bevándorlási szakemberek nemet mondanak egy üldözött magyarnak. Ennek a derék embernek azonban nem lehet nemet mondani! Úgy tűnik ugyanis, hogy bebizonyosodott mindaz, amivel Kertész Ákos előhozakodott a távoli országban és elhitték neki: veszélyeztetett pozícióba került, olyannyira, hogy el kell hagynia (volt) szülőhazáját. De miért is kellett elhagynia az egykoron szebb napokat látott publicistának Magyarországot? Nem kellett volna, de megtette. Azért, mert zsigeri gyűlölettel beszélt a magyarokról (akik állítólag a honfitársai), egyszerűen „genetikailag alattvalónak, moslékzabálóknak, a holokausztért felelősöknek” nevezte őket. Persze nem itthon, hanem az Amerikai Népszavában, egy szabad ország demokratikus sajtóorgánumában, amelyben szabadon, minden felelősségvállalás nélkül lehet mocskolódni, hazugságokat írni és sértegetni egy egész nemzetet! Természetesen a mesterműnek vélt és a művészi önkifejezés magas fokát bemutató szennyiromány kivágta a biztosítékot itthon és külföldön egyaránt. A jóérzésű emberek ezrei tiltakoztak az agg író ilyen vulgáris megnyilatkozásai ellen. Budapest városa visszavonta a 2002-ben neki adományozott díszpolgári címet, hivatkozva arra, hogy civilizált környezetben egy magát művésznek tartó ember nem nyilatkozhat így honfitársairól és hazájáról. Kertész Ákos azután megelégelte ezt a – mint ő mondta – hecckampányt (!) és angolosan távozott. Tavaly télen fogta magát és kirepült Kanadába, menekültstátusért folyamodott. Néhány nappal ezelőtt megkapta. Az indoklásról nem tudunk semmit, mert a médiát nem engedi közel magához az észak-amerikai állam budapesti nagykövetsége, sem külügyminisztériuma. A lényeg, hogy eleget tett a demokratikus alapjogokat figyelembe vevő, az emberi méltóságot tisztelő fontos ismérveknek és befogadta, menekültként, az egykori karosszérialakatost, majd írót. Kanada azt fogad be, akit akar. Az azonban neki is feltűnhetett, hogy a joviálisnak tűnő öregúr a mocskolódáson kívül erősen lódít, azaz hazudik. Amikor tudomására jutott, hogy Kanada befogadta, olyan cikk jelent meg róla a Maclean’s című ottani hetilapban, amely szinte vetekszik a saját maga írta „genetikailag alattvalóval”. Hogy kinek a sugallatára írta Anna Porter, magyar származású újságíró a cikket, nem tudhatjuk (csak sejthetjük mindnyájan), de a Magyarország szélsőjobb fordulata című dolgozatában nem mást állít, mint azt, hogy zsidókat bántalmazó bandák garázdálkodnak Budapest utcáin, s Kertész Ákost hazájában verbálisan és fizikailag is bántalmazták az utcán! Mindezt übereli az a megjegyzés, hogy az írót meg is kergették az utcán… A bulvárlap további hazudozásaiból az is kiderül, hogy Kertész felesége már nem mert kimenni az utcára, félt elhagyni otthonukat, s a család ügyvédje azt mondta nekik: semmi értelme a rendőrséghez fordulni, amíg nem folyik vér… Az ügyvéd úr sem ma tanulta a „tisztességes” szakmai tanácsadást! A cikk hemzseg a pontatlanságoktól, ferdítésektől és igyekszik minél nagyobb szánalmat kelteni az olvasóban az egykoron magyar író, Kertész Ákos sanyarú sorsa iránt. Ugyanakkor ez a szánalomra méltó öregúr a Kanada világa című újságban látható egy nagyobb társaságban, zömmel hölgyek körében, amint baseball-sapkásan derűsen, a La Dépanneur kávéházban, mosolyog a világba! Ennyit a korábban elismert és tisztelt „emigráns” sajtó mai tevékenységéről. Szóval Kertész Ákos számára eljött a nyugalom időszaka. Nem kell már rettegnie sem neki, sem feleségének, hogy az utcán atrocitásnak lesznek kitéve, de arra sem kell gondolnia, hogy hol jelennek majd meg magvas, a magyarságot sárba tipró és megalázó filozofikus gondolatai. Ott vannak elvbarátai, van néhány magyar nyelvű hírportál, azok bármikor helyt adnak az üldözött sorsú, sokat megélt irodalmár betűinek. Én megnyugodtam, de azt hiszem velem együtt még nagyon-nagyon sokan . Nincsenek már kenyérgondjai Ákos bátyánknak, visszanyerheti lelki békéjét is. Kell ennél nagyobb öröm egy ember számára? Egy olyan ember számára, akit szülőhazája iskoláztatott, munkát adott neki, kitüntetések garmadával ismerte el munkásságát, s egy olyan ember számára, aki mindezt egy erősen kétes értékű irománnyal, a magyar nemzet iránti zsigeri gyűlöletével hálált meg? Neki, valószínűleg nem kell ennél több…