Közélet

Keresztúri lemondott képviselői mandátumáról (FRISSÍTVE)

Keresztúri lemondott képviselői mandátumáról (FRISSÍTVE)

2013. november 21., csütörtök
Keresztúri lemondott képviselői mandátumáról (FRISSÍTVE)
kereszturi_farkas_csaba01_gs

A másodfokú ítélet után lemondott Keresztúri Farkas Csaba jobbikos önkormányzati képviselő, Mózes Ervin főjegyző szerint a párt a listáról jelölhet új képviselőt.

Társtettesként, nyilvános rendezvényen, folytatólagosan elkövetett garázdaság bűntettében mondta ki a másodfokon eljáró bíróság bűnösnek

Keresztúri Farkas Csabát

. „A bíróság a szabadságvesztés tartamát 10 hónapra súlyosbítja. A szabadságvesztés büntetést végrehajtásának elrendelése esetén börtönben kell végrehajtani. A szabadságvesztés büntetés elrendelése esetén a vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra” – ismertette a másodfokú ítéletet

Szabó András

tanácsvezető bíró. A november 21-ei tárgyaláson a vádlott nem jelent meg, őt ügyvédje, Ádám Sándor képviselte. A tanácsvezető bíró elmondta, számba vették az enyhítő és súlyosbító körülményeket. Ez utóbbiak sorában kivették a vádlott felső fokú iskolázottságát, ez ugyanis Szabó András szerint csak akkor értékelhető súlyosbító körülményként, ha a cselekmény elkövetéséhez eszközül szolgál. „További súlyosbító körülményként értékeltük azt, hogy a cselekményt erkölcsileg elítélendő indítóokból követte el” – tette hozzá. A főügyészség azon álláspontját osztotta a bíróság, hogy az új büntető törvénykönyv enyhébb rendelkezést tartalmaz, így ezt vették figyelembe. A korábbi jogszabály értelmében 1-5 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, míg az új törvény 3 évben maximálja azt, így e szerint minősítették az esetet. A tanácsvezető bíró kifejtette, a súlyosbító körülmények túlsúlya miatt a 4 hónapos felfüggesztett szabadságvesztést enyhének értékelte, így az elkövetés módjára és a minősítő körülményekre tekintettel 10 hónapra súlyosbították. A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló törvény alapján a politikus képviselői megbízatása megszűnik, mivel szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélték.

Tavaly decemberben

első fokon négy hónap, egy évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Keresztúri Farkas Csabát, míg a másod- és harmadrendű vádlottakat egy-egy évre próbára bocsátották. Portálunknak akkor azt nyilatkozta, hogy képviselőségéről a jogerős bírósági ítélet után mond csak le, ha az kedvezőtlen lesz. Akkor mind az eset minősítését, mind a cselekmény súlyát vitatta a jobbikos politikus.

„A védelem fellebbezését nem fogadta el a másodfokú bíróság. Lényeges kérdés volt, hogy a jogászbál, ahol a cselekmény történt, nyilvános rendezvény volt-e. A védelem álláspontja szerint nem, de az első és másodfokú bíróság nyilvánosnak minősítette. Arra hivatkoztak, hogy nem a rendezvényen való megjelenés volt feltételhez kötött, hanem a jegyvásárlás. Ez további értelmezésre okot, hiszen a jegyvásárlás ahhoz szükséges, hogy valaki bejusson a rendezvényre. Egyeztetni fogok az ügyfelemmel, hogy kezdeményezzük-e a másodfokú, jogerős ítéletnek a felülvizsgálatát” – közölte az ítélethirdetés után Ádám Sándor.

MSZP: a szegedi Fidesz elvesztette egyetlen szövetségesét

Az MSZP – Összefogás Szegedért Frakció az alább olvasható sajtóközleményben reagált az elhangzottakra. "A bíróság mai, súlyosbító ítéletével véget ért Keresztúri Farkas Csaba politikai garázdálkodása. Keresztúrival a szegedi Fidesz elvesztette egyetlen szövetségesét, akinek tevékenységét nagyban elősegítette azzal, hogy a polgármester által 2010-ben felkínált lehetőséget – a szegediek érdekében történő együttműködést – visszautasította, és helyette a garázda jobbikos képviselővel fogott össze. Keresztúri Farkas Csaba egyetlen szavazatáért cserébe négy önkormányzati cég irányítását kérte, hogy azokat saját hűbérbirtokaként kezelve mérhetetlen károkat okozzon a városnak. Ez volt az igazi garázdaság" - olvasható a közleményben.

Keresztúri lemondott

A Jobbik szegedi szervezetének alelnöke az alábbi közleményt juttatta el portálunkhoz. "Tisztelt sajtó! Figyelembe véve a bíróság mai döntését lemondok az önkormányzati képviselői mandátumomról, és a Jobbik szegedi szervezetének alelnöki pozíciójáról. Sajnálom, ha magánéleti botlásom bármilyen formában negatív fényt vetett a Jobbikra, felülvizsgálati kérelemmel fogok élni, mert a bírósági ítélettel nem értek egyet, és erkölcsi szempontból sem tudom elfogadni. Kicsit úgy érzem, hogy ítéletem súlyosságát politikai szerepvállalásom is befolyásolta" - olvasható Keresztúri Farkas Csaba közleményében.

Taggyűlésen döntenek majd Keresztúri utódjáról

Felkerestük Tóth Pétert a Jobbik szegedi szervezetének elnökét, aki portálunknak elmondta, hogy pártjuk szabályzata értelmében elindul most egy jelölési folyamat. A szegedi szervezetnek egy taggyűlést hívnak össze, ahol a tagok megválasztják a jelöltet, erről születik egy határozatot, amit felkerül az országos elnökség elé, neki kell azt jóváhagynia.

A Fidesz-KDNP a szegediek oldalán áll

"A Fidesz-KDNP frakció mindig a törvényesség pártján és a szegediek oldalán állt és áll" - olvasható a kormányzó pártszövetség szegedi frakciójának sajtóközleményében. Mint írják, a közügyek intézésében Magyarországon az vehet részt, akinek a jogszabályok azt megengedik. A független magyar bíróság jogerős ítéletét viszont mindenkinek tiszteletben kell tartania. "Botka László három éve politikai karrierének veti alá Szeged városát. Politikai csatatérre rángatta a várost és az MSZP vezető politikusaként három éve a szegediek kárára politizál. Azt pedig, hogy a megelőző években mi történt a város MSZP-s irányítása alatt, jól példázza a két önkormányzati cég (IKV, Vásár és Piac) korábbi vezetőinek vád alá helyezése" - fogalmaz a kommüniké. "A Fidesz-KDNP frakció szövetségese nem az MSZP, nem az LMP és nem a JOBBIK, hanem a szegedi polgárok. A Fidesz-KDNP frakció a jövőben is együttműködik minden, a szegediekért tenni akaró közgyűlési képviselővel" - zárul a sajtóanyag.

Mózes Ervin: a Jobbik-listáról érkezik az új képviselő

Az önkormányzati törvény ide vonatkozó szabályozására voltunk kíváncsiak. Szeged város címzetes főjegyzője, Mózes Ervin segített nekünk. „A lemondásról a jog azt mondja, hogy ’egyoldalú címzett jognyilatkozat’. Mindhárom szónak jelentősége van. Az egyoldalúság azt jelenti, hogy elfogadni nem kell, ez a képviselő saját, személyes döntése. A címzettség azt jelenti, hogy meg kell érkeznie írásban vagy a közgyűlésnek címezve, mikor éppen ülésezik vagy a polgármesternek. Nem tudok arról, hogy ezt beadták volna, tehát joghatályos lemondás még nincs. A jognyilatkozat kifejezés jelenti az írásbeliséget. A törvény azt mondja, hogy lemondhat azonnal egy képviselő, vagy maximum harminc napot megjelölve. A helyi választási bizottságnak kell megállapítania, hogy ez a lemondás jogszerűen megérkezett, akkor megvizsgálja, hogy a jelölő szervezetnek van-e listája, mivel listás képviselőről beszélünk, ez a feltétel adott. Ez után megnézi a bizottság, hogy azon a listán van-e még képviselői mandátumot elnyerhető személy. Utóbbi feltétel is adott. A jelölő szervezetnek 30 napja van ezt követően, hogy nyilatkozzon, hogy kit jelöl meg képviselőnek a listáról. Ha ez megtörténik, akkor a választási bizottság határozatot hoz, ezt beterjeszti a soron következő közgyűlés elé, ahol a képviselő leteszi az esküt, aki ezzel képviselői minőséget nyer, bizottsági helyet nem, arról a közgyűlés dönt majd” – ismertette a jogi utat Mózes Ervin.

Ebből a névsorból kerülhet ki a lemondott képviselő utódja (Jobbik 2010-es szegedi települési kompenzációs listája):

Keresztúri Farkas Csaba után az első a sorban Rácz Tibor, őt Varga Antal László és Barta Sándor követik, mindhárman szegedi alelnökök, a sor így folytatódik: Makovi Mária, Tóth László Gyula, Ótott Ferenc, Gonda István, Sebők József Márk, Szalma László, Veres János András, Király József, Sándor Gyula István, Brillmann Zsolt, Kollányi Miklós György, Láposi Imre Róbert, Sebők Dániel, Remzső Ferenc, Sávolyi Zoltán, Schaffer Gábor, Varga László Géza.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.