Sport

Jégkorong: kilencet számolt ellenfelére a Tisza Volán + FOTÓK

Jégkorong: kilencet számolt ellenfelére a Tisza Volán + FOTÓK

2013. november 9., szombat
Jégkorong: kilencet számolt ellenfelére a Tisza Volán + FOTÓK
tiszvolan_hkvitez_mj 043

Harmadik mérkőzését is megnyerte a Szerb Jégkorong Ligában a Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC csapata, Kalocsa László tanítványai a belgrádi HK Vitez együttesét múlták felül 9-4-re.

Hazai fölénnyel indult a játék, a 4. perc elején

Ódry Tamás

,

Magosi Erik

és

Ambrus András

összjátéka végén utóbbi játékos kapufájával zárult az első igazán veszélyes Volán-akció. Pár másodperccel később már a vas sem mentette meg a HK Vitezt, amikor

Varga Dávid

indult meg egy sebes ellentámadással, majd tálalt

Egyed Máté

elé, aki közelről megszerezte a kék mezben szereplő vendéglátók számára a vezetést (1-0). Ezt követően kiegyenlítetté vált a mérkőzés képe, egészen a harmad közepéig. Ekkortájt kezébe vette az irányítást a szerb együttes,

Bojan Jankovic

révén kétszer is érkezhetett volna az egyenlítés, de a vendégek talán legaktívabb játékosa egyszer sem tudott egy az egyben túljárni a mágneskezű

Balázs Csongor

eszén. A hálóőrrel kapcsolatban érdemes megemlíteni, igazán jó formát mutatott ezen az estén, szinte ragadt a kezéhez a korong. Az első szünetben tehát egygólos hazai előnnyel vonultak a csapatok az öltözőbe.

tiszvolan_hkvitez_mj-016

A második játékrészben aztán beindult a Volán-henger, Ambrusék ellenállhatatlannak bizonyultak támadásban. Éppen a 8-as mezszámú támadó talált be a harmadban először,

Bosnyák Márkó

átadása után még arra is maradt ideje, hogy a kapu előterében átvegye a játékszert, majd kíméletlenül kilőtte

David Marlin

mellett a rövid oldalt (2-0). Nem egész 4 percnyi játék után Ódry Tamás volt eredményes egy kipattanót a kapuba bombázva, ezzel már háromra növelve a differenciát az eredményben (3-0). A Vitez mestere,

Bogdan Jankovic

ekkor időt kért, igyekezett felrázni együttesét, de kevés sikerrel.

Rózsahegyi Ádám

és Magosi Erik góljaival már 5-0-ra vezettek a volánosok a harmad közepére, a szerb tréner pedig jobb ötlet híján lecserélte kapusát, a szerb U20-as válogatott

Alexander Fat

állt a gólvonal elé a folytatásra. Az új hálóőr mindenesetre jó kabalának bizonyult, igaz, a vendégek első góljához nem csak ez kellett, hanem az is, hogy

Borislav Ilic

, Varga Dávid, majd Bosnyák Márkó kiállítása révén négy a három ellen maradjanak a pályán a fehér mezesek. Az emberelőnyt, illetve a hirtelen támadt szabad területeket

Bogdan Jankovic

használta ki (5-1). Alig két minutummal később Egyed Máté válaszolt (6-1), majd Balázs kapus

Ivan Bogdanovic

próbálkozását hárította egy az egyben. Kevéssel később az üresen rárontó Bojan Jankovic,

Marko Prokic

páros támadásánál azonban már tehetetlennek bizonyult a védői által magára hagyott szegedi portás (6-2).

tiszvolan_hkvitez_mj-054

A harmadik játékrészre magabiztos előnye tudatában érkezett vissza a Tisza Volán, immáron

Kormos Tamással

a gólvonalon. 41:15-nél Bosnyák tett egy tiszteletkört a kapu mögött, végül az érkező Ambrus elé tálalt, aki a helyzetből be is lőtte saját maga második, csapata hetedik találatát. Nem egész négy perccel a szünet után három a három ellen maradtak a pályán a játékosok, hazai oldalról

Hídvégi Róbertet

és

Lippai Balázst

, a vendégektől

Dejan Taticot

és Bogdan Jankovicot szórták ki a sporik. Az extrém szituáció összesen 42 másodpercig tartott, ezt követően az emberelőnybe kerülő volánosok közül

Kis Attila

találta szembe magát üresen Fat kapussal, a támadó nem is tétlenkedett, hanem megszerezte a nyolcadik szegedi gólt (8-2). 43:56-nál az összesen három asszisztig jutó Bojan Jankovic ragasztott messziről hatalmas bombát Kormos ketrecébe (8-3), majd tízpercnyi szürkébb időszak után egy bunyó rázta fel a nézőtér viszonylagos csöndjét.

Szabó Dávidot

látta túlzottan durvának a vendégek egy támadása során a bíró, sőt mi több, a sértett Bogdan Jankovic is hasonlóan foglalt állást, egyetértésének pedig egy jobbegyenessel adta jelét. Az eset nyomán a szerb játékos halmozott büntetést kapott, míg Szabó két percet, maradt azonban emberelőnyben a pályán a Volán, amit végül Rózsahegyi váltott gólra (9-3). Az utolsó szó jogán még Tatic szépített 56:05-nél (9-4), de a szépítésen túl több öröme aligha akadt a vendégeknek, a végeredmény sima hazai siker lett, immáron a harmadik zsinórban.

Szerb Jégkorong Liga, 3. forduló:

Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC – HK Vitez 9-4 (1-0, 5-2, 3-2)

Szeged, műjégpálya, 900 néző. Vezette: Fazekas György, Fazekas Tibor, Darko Popovic, Fekete Tamás.

Tisza Volán:

Balázs – Maslac, Lippai, Bosnyák, Ódry (1), Ambrus (2) – Kormos (kapus), Szabó, Molnár, Varga, Egyed (2), Rózsahegyi (2) – Muzsik, Hídvégi, Kis (1), Barcsik, Magosi (1) – Wéhli.

Vezetőedző:

Kalocsa László.

HK Vitez:

Marlin – Radovic, Ilic, Jankovic, Bog. (1), Jankovic, Boj. (1), Prokic (1) – Fat (kapus), Nikola, Djokic, Djordevic, Bogdanovic, Ljutovac – Denic, Zivkovic, Tatic (1), Milivojevic.

Vezetőedző:

Bogdan Jankovic.

Gól:

Egyed

(Varga, 04:48:

1-0

),

Ambrus

(Bosnyák, 20:16:

2-0

),

Ódry

(Maslac, Lippai, 23:50:

3-0

– emberelőnyből),

Rózsahegyi

(Egyed, 26:16:

4-0

),

Magosi

(Ódry, 28:33:

5-0

),

Jankovic, Bog.

(Jankovic, Boj., 33:09:

5-1

– emberelőnyből),

Egyed

(Bosnyák, 35:07:

6-1

),

Prokic

(Jankovic, Boj., 37:58:

6-2

),

Ambrus

(Bosnyák, 41:15:

7-2

– emberelőnyből),

Jankovic, Boj.

(Prokic, 43:56:

7-3

),

Kis

(Hídvégi, 45:13:

8-3

– emberelőnyből),

Rózsahegyi

(Molnár, 54:18:

9-3

– emberelőnyből),

Tatic

(Jankovic, Boj., 56:05:

9-4

– emberelőnyből).

Kiállítás:

20 perc, ill. 20 perc + 10 perc fegyelmi büntetés (Jankovic, Bog.). Kalocsa László:

„Azt gondolom, egy ilyen győzelem után butaság lenne negatívumokat keresnem a teljesítményünkben. Nyilván nem játszottunk tökéletesen, elkövettünk olyan hibákat, amelyekre külön felhívtuk a játékosok figyelmét. De nyertünk, lőttünk kilenc gólt, ezen a meccsen is volt minden, ami közönségszórakoztató. Összességében elégedett vagyok a csapattal. A HK Vitez kapcsán egy jobb gárdát vártam, soha nem szoktam lebecsülni az ellenfelet. Akad néhány játékosuk, akik koruknál fogva nem feltétlenül állják már meg a helyüket ezen a szinten, ettől függetlenül korrektül helyt állt, küzdött végig a Vitez, le a kalappal előttük.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.