Írjon nekünk

Közélet

Győzött a józan ész a Petőfi kerékpárútján

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

kerekpar01Először táblával zárták le egy épülő szálloda miatt a kerékpárutat, majd kordonnal, végül a nyilvánosság ereje győzött: az úttestre került a bódé.

A SZEGEDma.hu elsőként számolt be a szegedi biciklisek egyik problémájáról, amit ők blogjukon tettek közzé. A Petőfi Sándor sugárúti kerékpárutat egy uniós pénzből épülő szálloda miatt zárták le egy szakaszon, de „elfelejtettek” a járműveknek terelőutat biztosítani. Akkor Dovalovszki András kerékpáros aktivista azt nyilatkozta portálunknak, hogy az ésszerű megoldás az lenne, ha az úttesten szüntetnének meg 2-3 parkolót, és oda tennék a konténert. Nos, miután a szegedi média foglalkozni kezdett az üggyel, a kivitelező még radikálisabb megoldást választott. Nemcsak a kerékpárút vége táblával szüntette meg a biciklis forgalmat, hanem rácsos kordonnal. Végül néhány nap leforgása alatt győzött a józan ész, s ahogy képünkön is látható a konténer az úttestre került. Üdítő, hogy azért van építő ereje is a nyilvánosságnak!

Közlekedés

2022-ig be kell fejezni a Szeged–Szabadka-vasútvonal felújítását

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Méghozzá azért, mert az engedélyezési tervek addig érvényesek.

Tovább olvasom

Hírzóna

Várják a jelentkezőket a szegedi Görgey Artúr Történelemversenyre

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Bánáti, délvidéki, partiumi csapatok is részt vesznek a vetélkedőn.

Tovább olvasom

Közélet

Viszlát, Szélkiáltó! – Elviszik a Szeged Plaza egykor forgó szobrát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Letakarva várja a szobor, hogy visszavigyék alkotójához.

Tovább olvasom

Aktuál