Közélet

Beruházások, vendégforgalom a mórahalmi közmeghallhgatáson

Beruházások, vendégforgalom a mórahalmi közmeghallhgatáson

2013. november 29., péntek
Beruházások, vendégforgalom a mórahalmi közmeghallhgatáson
közmeghallgatás2

Közmeghallgatást tartott csütörtök este Mórahalom polgármestere, Nógrádi Zoltán az Aranyszöm Rendezvényházban. Az eseményt a MÓRANET televízió élőben közvetítette.

A város első embere beszámolójában bemutatta a helyi önkormányzat jövő évi költségvetési koncepcióját és tájékoztatott a 2013. évi I-III. negyedévi költségvetési gazdálkodás helyzetéről is. Kiemelte, hogy a képviselő-testület 17 alkalommal ülésezett az idén, öttel többször mint tavaly, de akadt is dolguk bőven: közel 400 határozatot hoztak. A városi költségvetésről kiemelte, hogy 220 millió forinttal csökkent az állami támogatás tavalyhoz képest, ugyanakkor jövőre nagyjából az infláció mértékével nő majd a támogatás az idei évhez képest, ami 302 millió forint lesz. 2013-ban a városnak közel 1,2 milliárd forint saját bevétele volt és a pályázati támogatás is meghaladta a 2 milliárdot. Mórahalom legnagyobb adózója a város négycsillagos szállodája volt, 20 millió forinttal.

Nógrádi Zoltán

beszámolójában hangsúlyozta, hogy a férőhelyek tekintetében a város már 2012-ben átlépte a bűvös ezres számot, ami az idén tovább nőtt. Kiemelte a harmadik olyan év következik a város életében, amikor egyetlen helyi adótétel sem változik. Beszélt arról, hogy 2013-ban önálló járási státuszt kapott Mórahalom: 10 település 30 ezer lakosa tartozik a hivatalukhoz. Mindez komoly szervezeti és strukturális átalakulással járt, amit sikerrel megoldottak. Kiemelte, 2014-ben kormányablak is nyílik a városban, a szolgáltatása munkanapokon este 20 óráig lesz elérhető. Ezután kitért a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő vendégforgalmára: a statisztikák szerint október 31-ig közel négy százalékkal többen látogatták a tavalyi esztendőhöz képest, amit a fürdők igen nehéz helyzetében komoly sikernek könyvelhet el a város. A Colosseum hotellel kapcsolatban megjegyezte, hogy sokan voltak szkeptikusak, hogy elbírja-e egy határközeli, 6 ezer lélekszámú kisváros ezt a négycsillagos szállodát. Az idő és a statisztika, az idei 34. 500 vendégéjszaka ezt bizonyítja, jelentette ki. 15 év lobbimunkájának az eredménye az ásotthalmi határátkelő megnyitása, hangsúlyozta, ami 2013. májusától szeptemberig közel 170 ezer főt fogadott, ami kétszerese a tiszaszigeti forgalomnak. A jövő évi fejlesztések közül kiemelte, hogy tavasszal elkezdődik az elkerülő út megépítése az 55-ösön, több mint 7 kilométer hosszan, amely során 3 új körforgalmú csomópontot is kialakítanak, jelentősen csökkentve így a város átmenőforgalmát. A beruházás nettó értéke 4,6 milliárd Forint, amelyet az állam fedez. A Mórahalmot Zákányszékkel összekötő útszakasz is felújításra kerül. A külterületi kerékpárút-építésről is szó esett: Röszke felé a Nagyszéksósi Iskolától az autópálya felüljáróig 4,34 km hosszúságban épülhet meg jövő tavasszal egy új szakasz. Új beruházásként emelte ki Nógrádi Zoltán a napelemes kiserőművet, ami a város külterületén, a Borház melletti 1,25 hektár területen épül majd meg. 2.100 darab, egyenként 240W teljesítményű napelemből fog állni, a talajra telepítve. A tervek szerint összesen évi 620.000,- kWh-t fog termelni, amelynek piaci értéke közel 20 millió forint, így a napelempark már 8 év alatt megtérül, emelte ki, hozzátéve: országos szinten mindössze négy településnek hagytak jóvá ilyen beruházást. A kommunális hulladék elszállításával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az kizárólag a Móraép Kft logójával ellátott „kommunális hulladék” feliratú fehér zsákban helyezhető el. Kiemelte, hogy Magyarország minden egyes településén ingatlanra vetik ki a hulladékszállítási díjat, kivéve Mórahalmon, ahol a háztartásban élők száma szerint határozzák meg. Ha nem történik magasabb fokú hulladékválogatás, akkor ezt veszélyeztetik a lakosok, figyelmeztetett. A szelektív hulladékgyűjtés gyakori problémája hogy a műanyag, az üveg, a papír és a fém közé egyre több oda nem illő (háztartási, ipari) hulladék kerül. A nem megfelelő gyűjtés többletköltséget eredményez a cégnek, mivel ezen kevert hulladék nem újrahasznosítható, így végleges lerakóba kerül. A város lakosságának közös érdeke a szelektív hulladékgyűjtés, emelte ki. A jövőben a kommunális hulladék illegális lerakására büntetést fog maga után vonni, akár 150 ezer forintig terjedő bírság is kiszabható lesz. A beszámoló végén hangsúlyozta, hogy mindannyiuk számára kiemelt fontosságú a vonzó városkép fenntartása, a virágoskertek, a parkok, a közterületek rendben tartása, mert ezek együttesen - a fürdővel, a szállodával, az intézményekkel - olyan értékkel bírnak, amelyek turistákat vonzanak a városba, és ez sokak számára jelenthet biztos megélhetést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.