Egyház

300 éves az alsóvárosi templom főoltára

300 éves az alsóvárosi templom főoltára

2013. november 4., hétfő
300 éves az alsóvárosi templom főoltára
alsovaros_templom_fooltar01

Idén 300 éves az alsóvárosi ferences templom főoltára, melyhez több legendát és néphagyományt is kapcsoltak az évszázadok folyamán. A kerek évfordulóra különleges tárlatvezetésekkel, pedagógus-nappal és Facebook-os játékkal is készül az Alsóvárosi Ferences Látogatóközpont - adta hírül Medgyesi Konstantin sajtóreferens.

1713 óta ékesíti a szegedi alsóvárosi templomot a gyönyörű barokk főoltár, melynek egyik ékessége a Szűz Mária-kegykép: a 17. századi olajfestmény a Napbaöltözött Asszonyt ábrázolja, és valószínűleg egy elpusztult középkori alkotás pótlására készült. Egy legenda szerint a kegyképet összegöngyölték, és 1552-ben a törökök elől a templom melletti Csöpörke-tóba rejtették, ahonnan 80 évvel később került elő: egy török akarta itt itatni a lovát, amikor is a ló sértetlenül fordította ki patájával a festményt tóból. Egy másik legenda szerint 1697-ben Mária, a Szögedi Segítő közbenjárásának volt köszönhető, hogy a szövetséges keresztény sereg Zentánál legyőzte a törököket: a Szűzanyának ezt a főoltáron is ábrázolt képét látták maguk felett lebegni a törökök, mely megrémítette őket. Az alsóvárosi templom főoltárának háromszázadik „születésnapjára” különleges programokat szervez a ferences látogatóközpont. November 7-én, csütörtökön nyílt napot rendeznek a pedagógusok számára, november 9-én, szombaton pedig a széles nyilvánosságot várják különleges tárlatvezetésekkel. A vezetések során az érdeklődők megismerkedhetnek az oltárhoz kapcsolódó legendákkal, valamint archív felvételeken keresztül betekintést nyerhetnek az oltár építésének rejtelmeibe is. A látogatóközpont munkatársai Facebook-os játékot is indítanak iskolás osztályok számára. Azok az osztályok, akik helyesen megfejtik és beküldik a főoltáron lévő „aranycsapat” tagjaival kapcsolatos kérdéseket, egynapos kolostori tartózkodást nyerhetnek: interaktív gyermekfoglalkozáson és gyertyafényes vacsorán vehetnek részt, majd az egykori szerzetesi cellákban alhatnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.