Halloween-tököt faraghattak és festhettek, sőt zöldségszobrokat készíthettek azok, akik kilátogattak a Szent István térre szombaton. A rendezvénnyel a kispiacokra is szeretnék irányítani a figyelmet.
Ott jártunkkor a hároméves Széll Dominik épp egy sünit készített édesanyjával almából, retekből, karfiolból és zellerből, a tüskéit fogpiszkálók szimbolizálták. A környéken lakó Széll-Tóth Nikolett nagyon örült a piac kezdeményezésének, szerinte sokkal több olyan programra lenne szükség Szegeden, ahol a gyerekek kézügyességét is fejleszthetik, amire kiváló volt a zöldségszobor-készítés. Kovács Viktória almából készített hóembert, aminek répából füleket is csinált, míg a száját napraforgómagokból rakta ki. Egy másik asztalnál a hatéves Klein Kitti sógyurmából készített Halloween-tököt, valamint egy labdát és egy tányért, de a tápéi gyékényesekhez is lehetett csatlakozni, náluk dísztárgyak csinálhattak a gyerekek és szüleik. Népszerű volt az arcfestés is, így a téren számtalan csöppség arcára pingált gyümölccsel, például almával vagy épp szőlővel szaladgált.
„A Szegedi Vásár és Piac Kft. még nem szervezett hasonló programot, egyik nem titkolt célunk, hogy megmutassuk, a Mars téri mellett a kispiacok is élnek, érdemes ide is kilátogatni” – fogalmazott Erdei Péter. Az önkormányzati cég ügyvezetője hozzátette, hallooween közeledtével a tökfaragás mint program adta magát, valamint az is, hogy friss zöldségekből és gyümölcsökből is lehessen műalkotásokat készíteni. A körzet Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselője, Haág Zalán elmondta, választási programjában is szerepelt, hogy ismét élettel töltsék meg a Szent István teret. „A piacon árusítók a kevésbé frekventált időszakban kedvezményt kaptak, egy másfél millió forintos beruházás keretében ponyva került az asztalok fölé, így tűző napsütésben és esőben is lehet árusítani, és ez a mostani rendezvény is arra hívja fel a figyelmet, hogy érdemes kijönni a Szent István térre” – fogalmazott.
A családi programokat a SUNBEAM csapat állította össze, melynek egyik tagjától, Kendrella Ágnestől megtudtuk, olyan tevékenységeket mutattak be, ami az óvodások és kisiskolások kreativitását fejleszti, s emellett az egészséges életmódra és táplálkozásra is ráirányítja a figyelmet. Kimondottan olyan alapanyagokkal dolgozhattak a résztvevők, melyeket a piacon is meg lehet vásárolni. A Tök jó nap! sikerét jelzi, hogy már délelőtt tíz órakor elfogytak a faragni való tökök, így újabbakat hozattak a szervezők, hogy mindenki elkészíthesse a saját töklámpását.
no images were found