Mészöly Kálmán: Magyar edzőt a válogatott kispadjára!

Vasárnap Újszentiván települése egy új műfüves sportpályával gazdagodott, az átadó ünnepségen pedig részt vett többek között Mészöly Kálmán, a Magyar Labdarúgó-szövetség nagykövete, korábbi magyar válogatott labdarúgó, illetve a magyar és a török nemzeti együttes szövetségi kapitánya is. A SZEGEDma.hu rövid interjút készített a szakemberrel az esemény szünetében.

- Az utóbbi hetek nem egészen úgy alakultak, ahogyan azt a magyar válogatottat, illetve általában a honi labdarúgást kedvelők szerették volna. Valamelyest Szalai Ádám emlékezetes nyilatkozatára is reflektálva, hogyan látja: tragédia, ami a nemzeti csapattal megesett, vagy ez a realitás?

- Kettébontanám a kérdést. Egyrészt azt mondom, ami a magyar labdarúgó-válogatottal történt Bukarestben, majd Amszterdamban, valóban nem könnyen felejthető. Sem a játékosoknak, sem senkinek, aki bármilyen formában foglalkozik a honi futballal. Másrészt

Szalai Ádám

azzal, amit kifejtett, saját magáról állított ki egy bizonyítványt. Hogy őszinte legyek, nem is értem, hogyan játszhatott közvetlenül a nyilatkozata után válogatott mérkőzést. Ettől függetlenül nem szeretném értékelni az általa elmondottakat. Elég sok pozitív történést megéltem már a fociban, akárcsak rossz periódusokat, és annak idején, a marseille-i vereség (

1-4 a Csehszlovákia elleni világbajnoki pótselejtezőn 1969. december 3-án. A magyar csapat ezzel az eredménnyel története során először maradt le a labdarúgás legnagyobb válogatott tornájáról – a szerk.

) után én is beláttam és kimondtam, hogy lejárt az időnk. Jó az, ha valaki őszinte, kell, hogy legyen az embernek véleménye, de mindig magából induljon ki. Az egymásra való mutogatást el kell felejteni, egymással összefogva, közös munkával kell tevékenykedni a magyar futballért. A negatívumokat félre kell tenni, csak bizakodva tekintsünk a jövőbe. Én ezt tudom csak ajánlani. Nem vagyok már fiatal ebben a tekintetben, megvan a tapasztalatom, és azt mondom, hogy a sárdobálás soha nem vezetett még semmire. Adott is rögtön a pozitív példa – eljöttem Csongrád megyébe, ez már a sokadik pályaátadóm ebben a régióban, de most is azt látom, hogy támogatják, segítik a fiatalokat. Márpedig ahhoz, hogy a magyar foci valamikor végre meginduljon felfelé, erre van szükség.

- Ha már a honi futball fejlődésénél tartunk: mekkora ebben a jelenlegi labdarúgók felelőssége?

- Először is fontos megemlíteni, hogy nincs olyan szintű futballista Magyarországon jelenleg, aki istenként megmondhatná a véleményét. Sem

Dzsudzsák

, sem Szalai, sem senki más. Szürke eminenciások mindannyian. Ugyan sok játékosunk megteremtett már magának igen komoly anyagi körülményeket külföldön, de érdemes például megnézni, hogyan éltek régen a labdarúgóink. Az én korosztályom, akik pedig oda tudtuk tenni magunkat, és bár voltak nekünk is rossz eredményeink, de ezeken túl tudtuk lépni, és ki tudtunk jutni világbajnokságokra. Nem kell túl okosnak lenni, de sajnos mi, magyarok hajlamosak vagyunk erre. Ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy lesznek megfelelő értékelések, meglesz az összefogás, és ki tudunk majd lábalni a szorult helyzetből. De hangsúlyozom, ez csak együtt, közösen sikerülhet.

- Mi a véleménye a kapitánykérdésről? Szükséges-e külhoni edzőt a válogatott vezetésével megbízni, vagy lehetne találni megfelelő jelöltet a hazai mezőnyből is?

- Az én elképzeléseim szerint kizárólag magyar lehet a szövetségi kapitány! Akadnak felkészült szakembereink, nem kellene megint nagy pénzekért külföldi edzőt idehozni. Milyen okból kifolyólag egyáltalán? Kinek van olyan eredménye, amiért érdemes lenne? Annak idején edzősködött a válogatott élén az egyik legnagyobb magyar származású tréner (

Jenei Imre – a szerk.

), de ő sem jutott többre, mint a hazai kollégái. Ami a görögöknél működött

Otto Rehhagel

esetében, az nálunk nem életképes. Magyarországon egy magyar edzőnek kell elmondania a válogatott játékosainak, hogy mit kell csinálni a pályán.