Sport

Labdarúgás: nehézkes győzelem Andorra ellen, harmadik hely a csoportban

Labdarúgás: nehézkes győzelem Andorra ellen, harmadik hely a csoportban

2013. október 15., kedd
Labdarúgás: nehézkes győzelem Andorra ellen, harmadik hely a csoportban
Dzsudzsák Balázs

A magyar labdarúgó-válogatott nem jutott ki a 2014-es brazíliai világbajnokságra, ugyanis utolsó, keddi selejtezőmérkőzésén hiába győzte le 2-0-ra Andorrát a Puskás Ferenc Stadionban, Románia szerezte meg a pótselejtezőt érő második helyet a csoportban, mivel hazai pályán 2-0-ra nyert Észtország ellen

.

A nemzeti együttes irányításával ideiglenesen megbízott

Csábi József

vezette gárda nagyon nehezen tudta feltörni az andorraiak zárt védekezését, a gólok a második félidőben születtek, előbb a válogatottban első találatát szerző

Nikolics Nemanja

volt eredményes, majd

Lima

öngóljával alakult ki a végeredmény. Az első játékrészben a magyarok voltak valamelyest fölényben, ki is alakítottak néhány ígéretes lehetőséget, gólt azonban nem sikerült szerezniük. A támadások döcögősek voltak, az átütő erőt nem lehetett érezni a nemzeti csapaton, ezt a közönség két alkalommal is hangos "Ébresztő, ébresztő!" rigmussal jelezte. A máskor zsúfolásig megtelt "B-középben" ezúttal körülbelül 120-150 néző foglalt helyet. Az andorraiak némi meglepetésre többször is eljutottak a magyar tizenhatosig, sőt, helyzeteik is voltak. A 90. válogatottságát ezen a meccsen ünneplő

Király Gáborhoz

háromszor gurították haza a labdát a félpályáról, ezekre a megmozdulásokra a nézők füttyszóval reagáltak. A szünet után nem sokat változott a játék képe, bár Csábi József megbízott szövetségi kapitány két cserével próbálta frissíteni a magyar csapatot. Néhány perc után megtört a jég, előnyhöz jutott a hazai gárda: az 52. percben Dzsudzsák futott el a bal oldalon, az alapvonal közeléből középre adott labdáját pedig Nikolics fejelte öt méterről a kapu bal felső sarkába (1-0). Ettől függetlenül az andorraiak - önmagukhoz képest - változatlanul veszélyesen futballoztak. A magyar válogatott később növelte előnyét: a 77. percben

Vanczák

balról érkező beadásába Ildefonso Lima ért bele úgy, hogy a labda átpattant a kapujából kimozduló

Polon

, így az a hálóba hullott (2-0). A folytatásban sem játszott akkora fölényben a magyar válogatott, mint az a papírforma alapján várható lett volna, s végül nehézkes győzelmet aratott a pireneusi miniállam csapata felett. A román és a magyar siker mellett a törökök Isztambulban kikaptak 2-0-ra a már a játéknap előtt csoportgyőztesként vb-résztvevő hollandoktól, így a magyarok a harmadik helyen zártak a csoportban.

Labdarúgó-világbajnoki selejtező, D csoport:

Magyarország - Andorra 2-0 (0-0)

Puskás Ferenc Stadion, 5000 néző. Vezette: Daniel Stefanski (lengyel)

Magyarország:

Király Gábor - Vanczák Vilmos, Lipták Zoltán (Korcsmár Zsolt, a szünetben), Mészáros Norbert, Devecseri Szilárd (Varga József, a szünetben) - Stieber Zoltán, Elek Ákos, Koman Vladimir, Dzsudzsák Balázs - Nikolics Nemanja, Szalai Ádám (Németh Krisztián, 76.)

Andorra:

Ferran Pol - Moises San Nicolas, Emili Josef Garcia, Ildefonso Lima, Marc Garcia - Marcio Vieira, Oscar Sonejee - Cristian Martinez, Carlos Eduardo Peppe (Xavier Vieira, 80.), Ivan Lorenzo(Ludovic Clemente, 87.) - Gabriel Riera (Victor Hugo Moreira, 63.)

Gólszerzők:

Nikolics (52.), Lima (77., öngól)

Sárga lap:

Devecseri (22.), Mészáros (32.), Koman (79.), illetve Lorenzo (26.), Vieria (39.), Moreira (79.), Sonejee (80.), San Nicolas (87., 88.)

Piros lap:

San Nicolas (88.)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.