Mintegy százan, zömében pedagógusok demonstráltak a Széchenyi téren a Hívatlanul Facebook-csoport felhívásához csatlakozva. Mint mondják, a köznevelési törvénnyel az a probléma, hogy semmibe veszi a gyerekeket, a pedagógusokat és a szülőket.
„Nem szeretném a gyermekemet rabságba szülni” – kezdte beszédét Gradzikiewicz Mária szervező, aki leendő anyukaként szólt az egybegyűltekhez a Hívatlanul Facebook-csoport szegedi tüntetésén, amelyen közel százan vettek részt, köztük kiskunhalasi pedagógusok is. „Hozz seprűt, hogy végre tisztaság legyen és hely a megújulásnak. Hozz láthatósági mellényt, mert láthatóvá akarjuk tenni a tiltakozásunkat, mert láthatóvá akarjuk tenni, hogy vagyunk!” – szólt a felhívás, így a láthatósági mellények mellett néhány résztvevő seprűvel érkezett.
A főváros mellett Pécsett, Sopronban és Szegeden hirdetett őszi nagytakarítást az oktatásban a Hívatlanul, a csoport a köznevelési törvény eltörlését és a felelősök elbocsátását várja. Kifogásolják, hogy a jogszabály megalkotásakor sem a szülőket, sem a pedagógusokat nem kérdezték meg. Összesen tizenegy pontban foglalták össze tiltakozásukat.
„Nem szeretném, ha hit- vagy erkölcstan órán próbálnának valami olyat a szájába rágni, amit nem az iskola dolga a gyerekemnek megtanítani, mert az én értékrendem esetleg más, mint a mindenható hatalom által előírt. Azt szeretném, ha a gyerekem maga dönthetné el, hogy mit gondol bizonyos dolgokról” – fogalmazott Gradzikiewicz Mária szervező a délután háromra meghirdetett demonstráción. A közoktatás átgondolatlan uniformizálásáról szólt Szirmai Éva, aki szerint a legnagyobb probléma az, amit a középiskolából kikerült diákok világképéből lát, nevezetesen, hogy felnőttkorukra kiirtják belőlük az érdeklődést az iránt a világ iránt, amelyben élnek. Az egyetemi oktatókat tömörítő OHA szolidaritásáról biztosította a pedagógusokat, de hozzátette, nem egyetemi oktatóként, hanem szülőként, nagyszülőként vesz részt a Hívatlanul tiltakozásán.
A Középiskolai Hálózat (KKIHA) nevében Kerekes Péter a diáktüntetések időszakát idézte fel, s elmondta, valódi eredményeket nem hoztak az akkori tárgyalások. Úgy látja, szükség van arra, hogy a diákok és a pedagógusok hallassák a hangjukat, például olyan megmozdulásokkal, amit a Hívatlanul csoport hirdetett meg. „Nem félünk, és nem is leszünk hajlandókat félni” – jelentette ki az egyik pedagógus, aki hangsúlyozta, a nevelés közös ügy, ami a szülőknek és a tanároknak a partneri viszonyán alapul.
A Hívatlanul csoportról, törekvéseikről bővebben ITT olvashat.
no images were found