Közélet

Bordány-Üllés rangadó Babarczi Tamás gyógyulásáért

Bordány-Üllés rangadó Babarczi Tamás gyógyulásáért

2013. október 28., hétfő
Bordány-Üllés rangadó Babarczi Tamás gyógyulásáért
bordany_ulles

125.440 forintot gyűjtöttek Babarczi Tamás gyógyulásához a Bordány-Üllés jótékonysági labdarúgó mérkőzés bevételéből.

A tegnapi napon került sor a Szertár Sportbolt Megyei II. osztályú bajnokság 11. fordulójában a Bordány-Üllés rangadóra. A szomszédvárak csatáját nem csak a mérkőzés miatt övezte kiemelt figyelem, hanem azért is, mert a mérkőzés jegybevételét a hazai csapat elnöksége

Babarczi Tamás

gyógyulásához, kezeléséhez ajánlotta fel. A két csapat szurkolótáborai mellett sok barát, ismerős is kilátogatott a derbire, hogy minél több pénz összegyűlhessen Tamásnak. „Összesen 125.440 forint jegybevétele lett a Bordány-Üllés mérkőzésből az egyesületnek, amit a mai napon a gyűjtés során megadott bankszámlaszámra elutaltunk. Reméljük, hogy ezzel is hozzá tudunk járulni Tamás gyógyulásához kapcsolódó költségek enyhítéséhez. Szeretnénk megköszönni minden kilátogató szurkolónak, hogy vasárnap délután részt vettek a mérkőzésen, belépőt vásároltak!” - mondta el

Kiss-Patik Péter

, a Bordány Sportkör elnöke.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.