Közélet

Játékos délelőtt az elfogadás jegyében

Játékos délelőtt az elfogadás jegyében

2013. szeptember 11., szerda
Játékos délelőtt az elfogadás jegyében
tolerancia_nap02_gs

Kerékpáros ügyességi verseny és KRESZ-totó is várta a Roma Tolerancia Nap résztvevőit a Széchenyi téren, ahol egy közös nyilatkozatot is aláírhattak a résztvevők.

„Közösen és nyilvánosan aláírásunkkal elkötelezzük magunkat mások elfogadása mellett. Igyekszünk elősegíteni a békét, a megértést az emberek között. Tiszteljük mások hitét és hagyományait. Tiszteljük társainkat és tanárainkat. Jövőnkért, a holnap cigányaiért” – Te is más vagy, te sem vagy más címmel ezt a nyilatkozatot láthatták el kézjegyükkel a Roma Tolerancia Nap résztvevői szerda délelőtt a Széchenyi téren.

Nagy Mihálytól

, a Szegedi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnökétől megtudtuk, ők keresték fel a tolerancia nap ötletével a rendőr-főkapitányságot, akik nyitottak voltak a közös programra. „Több iskolából jöttek gyerekek, tíz-tíz fiatal érkezett például a József Attilából, a Mórából, a Zrínyiből, az Orczyból és a Béke utcai suliból egyaránt” – sorolta Nagy Mihály.

tolerancia_nap01_gs

A CSMRFK bűnmegelőzési osztályvezetője,

M. Toronykőy Márta

elmondta, mivel iskolakezdésre időzítették a rendezvényt, egy prevenciós délelőttöt szerveztek a gyerekeknek. „Két standdal települtünk ki, kerékpáros ügyességi versenyt is szerveztünk, KRESZ-totót is kitölthettek, míg a bűnmegelőzési osztály kimondottan fiataloknak szóló prevenciós anyagait is megismerhették” – tájékoztatott az osztályvezető. M. Toronykőy Márta hozzátette, a különböző totók segítségével egyrészt a gyerekek mérhetik fel saját tudásukat, ezen felül a rendőség munkatársai is pontos képet kapnak arról, hogy milyen területeken van esetleg szükség arra, hogy segítsék őket. A Széchenyi téren a Roma Tanoda vándorkiállítását is megtekinthették az arra járók, illetve délután egy a tolerancia naphoz kapcsolódó konferencián is. M. Toronykőy Márta elmondta, elsősorban egymás kultúráját szeretnék jobban megismerni a résztvevők a kötetlen beszélgetés keretében, így először egy romológus tart előadást, majd kitekintenek más uniós országok gyakorlatára is. Bemutatja munkáját a Roma Tanoda, illetve a roma rendőri együttműködés tapasztalatairól is szó esik a konferencián.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.