Írjon nekünk

Közélet

A 25 ezredik látogatót köszöntötték az ősember-kiállításon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

muzeum03_gsA Nádor Utcai Óvoda nagycsoportosait ajándékozta meg a Móra-múzeum, az ősember-kiállítás 25 ezredik látogatója a kicsik közül került ki.

„Próbáltuk nem tudományossá, hanem interaktívvá, vagyis a gyerekek számára érdekessé, befogadhatóvá tenni ezt a tárlatot. Büszkék vagyunk arra, hogy elértük a 25 ezres látogatószámot ezzel a kiállítással, s közülük közel 20 ezer gyerek” – fogalmazott Fogas Ottó.

Az múzeumigazgató hozzátette, az „Egyszer volt… az ősember” című tárlaton Frédi és Béni autója várja már a bejáratnál a látogatókat, a Flinstone család rajzfilmsorozat lábbal hajtott kőkorszaki járgányába bárki beleülhet. Ezen kívül az idővonal is mindig felkelti a kisebbek érdeklődését, akárcsak a barlang vagy a régészkedés. Fogas Ottó szerint ez a jövő útja, a múzeumoknak az interaktivitásra kell törekedniük, ha növelni szeretnék látogatószámukat. Az őskőkori leletek mellett egy 100 négyzetméter alapterületű barlang is látható, melyet a múzeum szakemberi közel egy hónapon keresztül építettek, de virtuális bölényvadászatra is invitálják az érdeklődőket.

Medgyesi Konstantin, a múzeum sajtóreferense portálunknak elmondta, az interaktív kiállítással a gyerekek számára szeretnék a múzeumi közeget élménnyé varázsolni, de az óvodás- és iskoláscsoportok mellett sok család is felkereste is látogatást tett náluk.

muzeum01_gs

Az ovis csoport természetesen nem távozott üres kézzel, játékokat kaptak Fogas Ottótól. A csomagban a gyerekek körében igen népszerű régészes játék, hűtőmágnesek, illetve az ősember-kiállításhoz kapcsolódó képeslapok is voltak.

A nagy sikerű tárlat nyitva tartását meghosszabbították, október 25-éig invitálják időutazásra a látogatókat. Medgyesi Konstantintól megtudtuk, a kiállítás utolsó heteire jegyakciókkal készül a Móra-múzeum, hogy senki se maradjon le az ősember-tárlatról. Beszámolt arról is, hogy már kölcsön is kérték a szegedi kultúrpalota saját kiállítását, most zajlanak a tárgyalások a két intézmény között.

Közlekedés

2022-ig be kell fejezni a Szeged–Szabadka-vasútvonal felújítását

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Méghozzá azért, mert az engedélyezési tervek addig érvényesek.

Tovább olvasom

Hírzóna

Várják a jelentkezőket a szegedi Görgey Artúr Történelemversenyre

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Bánáti, délvidéki, partiumi csapatok is részt vesznek a vetélkedőn.

Tovább olvasom

Közélet

Viszlát, Szélkiáltó! – Elviszik a Szeged Plaza egykor forgó szobrát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Letakarva várja a szobor, hogy visszavigyék alkotójához.

Tovább olvasom

Aktuál