Írjon nekünk

Egyetem

3000 dokumentumos Sinor-hagyaték került Szegedre + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

SZS20130912_sinor_denes_gyujtemenye_a_tikben_002Sinor Dénes, a közép-ázsiai kutatás elismert és e területen a világ egyik legmeghatározóbb kutatójának 3000 tételes magángyűjteménye került a Szegedi Tudományegyetem könyvtárába.

A gazdag gyűjtemény egyaránt segítségül szolgál majd az intézmény oktatóinak, az érdeklődő olvasóközönségnek, valamint az egyetemhez forduló kutatóknak – méltatta Keveházi Katalin, az SZTE Klebelsberg Kunó Könyvtár főigazgatója Sinor Dénes hagyatéki állományát a csütörtöki ünnepségen. Az egykori kutató, valamint az Indiana Egyetem oktatója 12 ezer egységnyi dokumentumot tartalmazó magánkönyvtárából mintegy 3 ezer tételes állományt hagyományozott a Tisza-parti universitasnak. Hónapok kemény munkáját vállalva, illetve a Nemzeti Kulturális Alap pályázati segítségével Mader Béla, az egyetemi könyvtár nyugalmazott főigazgatója járt közben, hogy a tengeren túlról Szegedre kerülhessen a gyűjtemény.

Pál József, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese a hivatalos átadóünnepségen azt mondta, jelentős értékekkel gazdagodott a könyvtár, ami nemcsak jelene, hanem jövője szempontjából is fontos. Azzal, hogy a Sinor-hagyaték Szegedre került, a bibliotéka keleti gyűjteménye jó úton jár, hogy nemzetközileg jegyzett kutatási hely legyen.

SZS20130912_sinor_denes_gyujtemenye_a_tikben_015

„Az átlagember nagysága szerint értékeli a könyvtárakat, a tudósok viszont a bennük rejlő értéket becslik, mert számukra a könyv munkaeszköz” – így dicsérte Mader Béla a Klebelsberg-könyvtár gazdagodott keleti gyűjteményét. Hajdani főigazgatóként úgy véli, az intézmény más-más tudományos területről származó állományai jól kiegészítik egymást, ezért megfelelő helye lesz Sinor Dénes hagyatékának.

Kempf Béla, a keleti gyűjtemény könyvtárosa Európában egyedülállónak nevezte az állományukat, ami ezzel a néhány ezer darabos kiegészítéssel nemzetközi szintekre emeli hírnevét. „A gyűjtemény túlnőtte magát” – hangsúlyozta nagyságát Kempf. Hatvan év kiterjedt tudományos munkássága került ezzel az egyetem kezébe, mely segítségére lehet hazai és külföldi oktatók és kutatók munkájában egyaránt.

Az SZTE Altajisztikai Tanszék és a Klebelsberg-könyvtár által közösen szervezett ünnepélyes átadást követően Róna-Tas András, valamint Vásáry István akadémikusok, illetve Ivanics Mária és Zimonyi István egyetemi tanárok előadásait hallgathatták meg az érdeklődők.

Egyetem

Ipari kihívásokra adtak választ az SZTE hallgatói

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Demola Demo Day elnevezésű eseményen mutatták be a különböző ipari kihívásokra adott innovatív megoldásaikat a programban részt vevő SZTE-s hallgatók. A 4 csapat 8 héten át dolgozott két ipari esettanulmányon, amelyet a program zárásaként az SZTE központi épület dísztermében mutattak be az ipari partnereknek.

Tovább olvasom

Egyetem

15 éves az egyetem Tanulmányi és Információs Központja

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

December 9-én tartanak születésnapi ünnepséget a TIK Átriumában.

Tovább olvasom

Egyetem

Nőtt a keresztféléves képzésre jelentkezők száma

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

Továbbra is népszerűek a reáltudományok.

Tovább olvasom

Aktuál