Vélemény

Snowden-ügy és Orbán-esküvő

Snowden-ügy és Orbán-esküvő

2013. augusztus 5., hétfő
Snowden-ügy és Orbán-esküvő

Arról vonítanék most egy kicsit, amikor a média át van vágva. Vagyis a saját jelleme viszi arra a vízre, amit jobb esetben ő maga szokott engedni a csapból.

Erre két konkrét példát lehet hozni a közelmúlt hírértékű információi közül, egyet külföldről, egyet pedig itthonról. Az első természetesen a Snowden-ügy, ami röviden összefoglalva annyi, hogy az amerikai hírszerzés, a National Security Agency (NSA) egy olyan programot fejlesztett ki (XKeyscore), ami megteremtette a technikai feltételét annak, hogy az ország bármelyik állampolgárát alapos elektronikus megfigyelés alá vonják bármiféle végzés nélkül. Az egészhez ráadásul nem kell több, csak egy személyes adat az azonosításhoz, például egy IP-cím, vagy egy telefonszám. A hírszerzés programozója, Edward Snowden

a Guardiannak adta át az információkat

, majd menedékjogot kért Oroszországban. Nos, az ügy forradalmi a modern demokrácia-felfogások és a társadalomfilozófia területén is. Viszont ahelyett, hogy a sajtó azt a kérdést boncolgatná világszerte, hogy valójában mennyire is szabadok a szabad világ legszabadabbjai, és e program segítségével mi mindent tehet meg a virtuális magánszféránkban egy titkosszolgálat, ahelyett Snowden menekülésére koncentrált, online szappanoperát fabrikált. Mert ez az ügy nemcsak az Egyesült Államokat érinti, hanem a teljes modern, demokratikus berendezkedésű társadalmat, ahol az életünk legfontosabb, egzisztenciánkat érintő momentumai már régen elektronikus úton zajlanak. Azért én megkérdezném, hogy mi van akkor, ha kellemetlen lesz a kormánynak egy nagyszájú újságíró, és elhelyeznek egy-két e-mailt a rendszerében, vagy kiposztolnak a Facebook-profiljára egy kurvás képet? Ki garantálja, hogy a titkosszolgálat csak jó, nemes, honvédő célokra használja a lementett adatokat? Senki. A mi hitünk, hogy elhisszük, hogy ott törvénytisztelő emberek ülnek, a megfigyelők rendesek, jó fejek, csak terroristákra vadásznak, egyébként már meg is mutatták, hogy csak az USA határain kívül folyamodnak kínzáshoz is. Szóval térdre a szentek előtt. A másik ilyen ügy, aminél a sajtót az orránál fogva vezették, vezetik (vagy nem is vezették, mert szándékosan hagyta magát), az pedig az Orbán-lány esküvője. A teljes honi sajtó közösen teremetett egy olyan környezetet ennek az ügynek, amiből a miniszterelnöknek nagyrészt csakis pozitív hozadéka lesz, mármint amúgy népszerűségileg. Kezdődött mindez Rahel bulizásával, amikor az erősen provokatív, jófejkedő 444.hu megosztott egy videót, ahogy buliznak a lányok. Mellesleg ehhez tökre joguk van, egy huszonéves miért ne tehetné ezt felhőtlenül, mégha két fiúval szendvicseznek is. Tamás Gáspár Miklós

felháborodik az ügyön

, megvédi a lányok magánéletét a hvg.hu hasábjain, a másik véleményvezér meg

cáfol egyet

. De ez most itt tök mindegy. A lényeg számomra akkor lett az, ami, mikor Orbán Viktor

maga nyilatkozott lánya közelgő esküvőjéről

. Bowwww! A miniszterelnök a sajtó felé egy pislantást sem tesz véletlenül émbörök. Ezt épp a kommunikátoroknak látniuk illik. Merthogy innentől elindult egy olyan médiaizé a szeptemberi esküvő körül, ami eddig sosem, ha Orbánról volt szó. És mindegy, hogy az egyik médium a leendő vő családja felöl közelített, annak közgépes állását is bemutatva, vagy húgának a sok-sok hektáros földbérletéről írva. A honi médiapocsolya megtelt Orbánnal, kislányával, közelgő lagzival és bár a 444.hu próbált ötletesen figurázni a csűrdöngölő körül is, az egésznek az átlagemberek, gyermekes szülők számára akkor is szimpatikus üzenete van. Na és a fiatalok? Itt a miniszterelnök, aki lám maga is ember, igaz tehetős, meg hatalmas, de ott a szép kislánya, a tehetséges vőlegény és akkor is, az esküvő, meg a lagzi olyan cuki dolog. A Blikk-nyilatkozattal indult minden, vagyis már a lányok táncával, és egészen szeptemberig fog tartani, egy közel két hónapos szimpátiakampány, melynek direkt, vagy birkaságból részese Blikk, Index, Origo, Magyar Nemzet, Népszabadság stb. Hajrá Magyarok!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.