Példabeszédek világa – hitről, életről a Telinen

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

hitelet kepA Telin Televízió augusztusban indult, hittel, élettel foglalkozó műsora, a Hitélet új adással várja lélekben épülni vágyó nézőit.

Ízelítő a következő adás tartalmából:
A Példabaszédek világában barangoltak azok a kis és nagy gyermekek, akik a Háló Egyesület partiumi szervezetének Szentjánosbogár Táborában vettek részt Szentjobbon. A táborlakók játszva épültek kis keresztény közösséggé, miközben a kiválasztott bibliai történetekkel ismerkedtek.

A nézők Bepillanthatnak egy székelyszállási, varázslatos környezetben zajlott gyermek-gitártábor felemelő pillanataiba és tanúi lehetnek a fiatalok lelki gazdagodásának, feltöltődésének.

A Hitélet következő adását keresse a Telinen augusztus 12-én este 18 óra 30 perckor!

Köszönet az Erdélyi Magyar Televíziónak!

Előző sztori

Közúti ellenőrzésen bukott meg a haltolvaj

Default thumbnail
Következő sztori

Októberben kezdődik a rendőrt gázoló osztrák sofőr pere

Legutóbbi hasonló cikkek