Írjon nekünk

Sport

Labdarúgás: végigtámadta a meccset, egy góllal nyert a Volán + FOTÓK, VIDEÓ

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

tisza_volan_asotthalom_mj-201Szinte helyzetig sem jutott el az Ásotthalom az Etelka soron, a Tisza Volán rengeteg helyzetéből egyszer talált be, de ez elég volt a győzelemhez.

A két edző nyilatkozta szinte egy az egyben magában foglalja, amit e mérkőzésről írni lehet. A Tisza Volán SC Szeged már az első percektől – hogy legyünk képletesek – a saját kapujához szegezte ellenfelét, és nem is nagyon engedte ki őket a saját térfelükről. A félidőben ha 2-3 góllal vezet a Volán, senki nem szólhatott volna egy szót sem. Hogy ez nem történt meg, abban nagy szerepe volt Ábrahám Tamás ásotthalmi kapusnak, aki csapata legjobbja volt ma, élt a játékkal, szinte söprögetőt játszott: tucatnyi kifutásával halászta el az indításokat a támadók elől, közben azért fogott is néhányat – ha már kapus a posztja. A második félidőben is folytatódott a szegedi helyzetgyártás, Dongónak meg összesen egyszer kellett közbeavatkoznia: egy felívelést húzott le a hazai keeper. A szegedi győzelem teljesen megérdemelt, és az már most látható, hogy a Volán az egyik pályázó lehet az aranyéremre megyénk élvonalában.

Labdarúgó megyei I. osztály 1. forduló:

Tisza Volán SC Szeged – Ásotthalom TE 1-0 (0-0 )
Szeged, Felső Tisza parti stadion 150 néző. Vezette: Vereska (Kócsó, Bartucz)
Tisza Volán: Dongó – Kormányos, Dargó, Hacker, Grünvald, Buzási (Puhalák 58′), Szilágyi (Tóth A. 58′), Puskás, Beretka (Kazi 87′), Kulacsik (Szalma 69′), Faragó. Vezetőedző: Tóth Ákos.
Ásotthalom: Ábrahám – Szolákovics (Tóth B. 84′), Vastag, Kiszner (Gantner 60′), Németh, Rencsár, Török, Bogdán, Baji Sz. (Hatvani 64′), Baji R., Csáki. Vezetőedző: Hevesi Tibor.
Gól:Faragó (79′)
Sárga lap: Buzási (35′) illetve Vastag (41′), Baji R. (62′), Török (88′)

Tóth Ákos: “Jól kezdtük a mérkőzést, a kapuhoz szögeztük az Ásotthalmot, a fölényünk gólhelyzetekben is megmutatkozott. Ez a kép a második félidőben sem változott, viszont mivel nem találtunk még be, elkezdtünk kapkodva, idegesebben futballozni. Végül a várva várt gól is megérkezett. Azt azért nem mondanám, hogy a hatvanadik perc környékén nem voltam ideges, de visszatekintve a győzelmünk egy percig sem forgott veszélyben.”

Hevesi Tibor: “A mezőny egyik bajnokesélyesével, a Volánnal szemben a bunkerfocit választottuk, a védekezés azonban felőrölte az erőnket, az amúgy is foghíjas keretünk elfáradt, és nem sikerült megtartani az egy pontot.”

Tekintse meg a SZEGEDma TV videóját Faragó Bence találatával, a gólszerző, illetve az ásotthalmi Rencsár József értékelésével!

Online közvetítésünk:

90′
Vége a meccsnek.
90′
Tóth A. balról lő fölé.
89′
Kormányos jobb oldali lövését védte Ábrahám.
88′
Török reklamálásért sárgult be.
87′
Beretka helyére jött fel Kazi.
85′
Ábrahám sokadjára fut ki, s tisztáz a támadók elől, él a játékkal, most Tóth A. elől rúgja el a bőrt.
84′
Szolákovics helyére jöhet Tóth B.
81′
Egy kisszöglet után Beretka lőtt kapura a 16-os sarkáról balról, Ábrahám lábbal hárított.
79′
GÓÓÓL 1-0! Eddig bírta a lelkes Ásotthalom, megvan a szegedi vezetés. Egy előnyszabályos helyzet után Faragóhoz került labda 17 méternél, egyedül tört be a büntetőterületen belülre, és Ábrahám lába alatt a kapuba lőtt.
76′
Beretka bal oldali szabadrúgását Puhalák 2 méterről, a kapu torkából belsőzte fölé – nagy gólhelyzet volt.

73′
Csáki távoli felívelését most Török csúsztatta meg a tizenegyesponton kapura veszélytelenül.
71′
Újabb Csáki-beívelés ugyan onnan, bent Rencsár tud fejelni szorongatott helyzetből – jócskán fölé.
69′
Szalma mehetett fel Kulacsik helyett.
68′
Beretka fejel 6 méterről Ábrahám kezébe.
66′
Rencsár lerántásért kap figyelmeztetést. Ezt megelőzően fel lehet jegyezni Dongó első dolgát: lehúzta Csáki magas, mélységi beívelését
64′
Baji Szabolcs helyére érkezik Hatvani a vendégeknél.
62′
Baji R. nem engedte elvégezni a szabadrúgást, lapot kapott.
60′
Az Ásotthalom is cserél. Kiszner helyére Gantner jöhet. Továbbra is nagy nyomás alatt a sárga mezes alakulat.
58′
Buzási és Szilágyi jön le, Puhalák, Tóth A. jön föl
54′
Egy rövid, lekészített labdát Buzási tüzel rá 17 méterről, szögletre pattan a löket. Kulacsik beívelése ismét Buzási elé kerül, aki ezúttal fölé lő 15 méterről.
50′
Szilágyi 30 méteres szabadrúgása nagy erővel, fél méterrel száll el a felső léc fölött.
49′
Nagy szegedi rohamokkal indult a második játékrész, több beadás szállt be, végül Grünvald centerezésével ért véget az attak – a labda két hazai láb mellett is elsuhan, az egyik ráadásul lesen volt.
46′
Ásotthalmi középkezdéssel indult a második félidő.

SZÜNET

46′
Vége a félidőnek.
45′
Kormányos szép, egyéni akciója végén fejelhetett Faragó 6 méterről – alig fölé.
43′
Faragó 25 méterről lőtt, a félmagas labdája centikkel suhant el a bal kapufa mellett.

41′
Vastag kapott visszahúzásért lapot.
40′
Puskás tette ki labdát a balról érkező Grünvaldnak, aki 15 méterről csúnyán fölé lőtt.
37′
Beretka lesett le egy labdát, 14 méterre Ábrahám kapujától visszahúzta a labdát, majd a kapusba lőtte azt.
35′
Buzási kapott lapot, a megítélt 25 méteres szabadrúgás szögletre pattant a sorfalról.
30′
Kormányos emeli át a kifutó Ábrahámot, de lendül a partjelző zászlója, nem ér a találat.
29′
Németh nagybedobása szállt be a szegedi 16-oson belülre, de ebből sem alakult ki vendéghelyzet – szabadrúgás kifelé.
24′
Puskás jobb oldali szögletét centikkel fejeli a jobb kapufa mellé Hacker.
19′
Puskás mélységi indítására lépett ki Ábrahám, s húzta le a labdát.
16′
Az első negyed óra elteltével a vendégek két, három alkalommal jutottak csak el a hazai tizenhatosig, nem igazán vezetnek veszélyes akciókat – a Volán annál inkább, záporoznak a beadások.
13′
Egy szegedi akciót akasztott meg az ásotthalmi védelem, a lecsorgó labdát Szilágyi bombázta rá 30 méterről – alig fölé.
10′
Ábrahám vetődve öklözte ki Kulacsik szögletét.
8′
Kulacsik labdájával Kormányos húzta meg a jobb szélt, beadását Beretka vette le, s egy lövőcsel után a hosszú oldal felé tekert 14 méterről, Ábrahám jól érezte a lövést, vetődve védett.

7′
A vendégek térfelén folyik a játék, Ábrahámnak már másodszorra kellett kifutnia, és lábbal tisztáznia két volános indítás után.
3′
Buzási jutott középen lövőhelyzetbe, de bombája levágódott a falról. Később Kulacsik tört be jobbról a tizenhatoson belülre, de kissé hosszan szöktette magát.
1′
A hazaiak kezdték a meccset.

16.58: Felvonulnak kezdéshez a csapatok. A hazaiak kék-fekete mezben, fekete nadrágban és fehér sportszárban, a vendégek sárga mezben és fekete alsószerelésben játszanak majd ebben a kellemes, nyári melegben.

16.50: Üdvözöljük olvasóinkat az Etelka sori stadionból. A csapatok javában melegítenek már. A Tisza Volán játékosasinak sportszárat kellett cserélniük, mert mindkét csapat fekete szövettel szerette volna borítani a sípcsontvédőket.

Beharangozónk itt olvasható!

Hírzóna

Könnyen verte kupaellenfelét a MOL-Pick Szeged

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tizenhárom góllal verték a Fradit.

Tovább olvasom

Sport

Az FTC lesz a MOL-Pick Szeged ellenfele a kupában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

A fiúk elkerülték a nagy rivális Veszprémet.

Tovább olvasom

Hírzóna

A magyar női kézilabda-válogatott kijutott az olimpiai selejtezőre

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

Miután a svédek megverték a németeket a vb-n.

Tovább olvasom

Aktuál