Sport

Kosárlabda: Eb-bronzig és vb-re vezette csapatát a szegedi tréner

Kosárlabda: Eb-bronzig és vb-re vezette csapatát a szegedi tréner

2013. augusztus 21., szerda
Kosárlabda: Eb-bronzig és vb-re vezette csapatát a szegedi tréner
abcom_kupa06_meszarosnekovacsandrea_gs

Óriási sikert ért el a magyar U16-os leányválogatott, amely a Bulgáriában megrendezett korosztályos A-divíziós Európa-bajnokságon bronzérmet nyert, és ezzel biztosította helyét a jövő évi U17-es világbajnokságon.

Ez viszont még nem minden:

Mészárosné Kovács Andrea

tanítványai közül ugyanis

Dubei Debórát

beválasztották a torna All Star-csapatába. "Meccsről meccsre javult a játékunk az Eb-n, és a tavalyi évhez képest előnyt jelentett, hogy az idén az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) magasabb színvonalú összecsapásokon tudtunk fejlődni" – mondta Mészárosné Kovács Andrea. Az NB I/B-s Szeged KE trénere hozzátette: "Ez alatt kiderült, hogy a franciáknál és az olaszoknál egyértelműen jobbak vagyunk, persze ez koránt sem jeleni azt, hogy az Eb-n könnyű volt ellenük játszani, mert ahogy a többi csapat, ők sem engedtek ki egy pillanatra sem, és még az utolsó másodpercekben is küzdeni kellett az eredményért. Mindenki variálta a védekezését a tornán, a spanyolok például egészen speciális variációt alkalmaztak ellenünk." "Nagyon jó volt végig a csapategységünk, keményen dolgoztak és akartak a lányok. A hibák, amelyeket elkövettünk, ebben a korosztályban elfogadhatók, és idővel, ha nagyobb nemzetközi rutinunk lesz, kiküszöbölhetők" – folytatta a szövetségi edző. "A négybe jutást igazán nem is a hetedik, horvátok elleni, hanem a hatodik, olaszok elleni győzelmünkkel értük el. Akkor olyan napot fogott ki a csapat, hogy senki sem szeretett volna játszani velünk: minden kollégának ilyen teljesítményt kívánok." Mészárosné Kovács Andrea kitért arra is, micsoda menetelés áll csapata mögött: "Az EYOF-fal és az Eb-vel két fő versenyünk volt az idén, ami nagyon kemény menet volt! Mindenkinek köszönöm, aki végig csinálta ezt velünk és mellettünk állt. Rengeteget fejlődött és tanult ezalatt a csapat, amely az Eb-n meggyőző játékkal, szívvel-lélekkel küzdve koronázta meg a nyarat. A világbajnoki szereplés kivívása is hatalmas dolog, minden fiatal erről álmodik!" -

olvasható a riport

a hazai kosárlabda-szövetség honlapján

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.