Írjon nekünk

Kultúra

Hullámzott a harcmező, megemlékeztek a szabadságharc helyi csatájáról + FOTÓ

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesandras.jpg

Megjelent:

szoregi_csata_mj 058A szőregi csata 164. évfordulóján – ugyan a korábbiakhoz képest kisebb volumenben – ismét megemlékeztek hagyományőrzőink az 1848-49-es forradalom és szabadságharc végóráinak Szeged környéki ütközetéről.

Nagy volt a sürgés forgás a szőregi Monti Sándor Parkban vasárnap délelőtt. A szombati ópusztaszeri betyár(fogó)nap után a hagyományőrzők egy-két évtizedet az időben visszautazva ismét fegyvert fogtak, s csatasorba álltak a szőregi csata 164. évfordulóján. Reggel 9-kor a Monti-parkban gyülekező, cseppet sem gyülevész had az eredeti programtól eltérően a Szerb utcán vonult fel rendőri felvezetéssel a Hősök terére, ahol Vass László, hagyományőrző ezredes, a szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület parancsnokának vezényszavára a korhű egyenruhákba öltözött újrajátszók fegyverrel tisztelegve emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc elesett hőseiről, a magyar, osztrák, és az önkéntes lengyel és olasz katonákról. Ezt követően a helyi részönkormányzat képviseletében Rózsavölgyi József önkormányzati képviselő vezetésével megkoszorúzták a hősök emlékművét. Vass ezredes ezután ünnepélyesen meghívta az egybegyűlt megemlékezőket a Monti-parkbeli hadijátékra, majd a színes-díszes menet a Magyar utcán vonult a csata kijelölt helyszínére.


“Tegnap vagy negyvenet lőttünk az ágyúval” – árulta el az egyik honvéd tüzér, miközben a hatfontos csövét tisztogatta, s készítette elő a csatát megnyitó lövésre, utalva az ópusztaszeri betyárnapra, ahol szintén harcos jeleneteknek lehettek szem- és fültanúi a megjelentek. Az erőviszonyokat méricskélve megállapítottuk: habár eredetileg is mintegy 10 ezer fővel nagyobb magyar had ütközött meg a nagyobb tüzérséggel bíró császáriakkal, ezúttal is mindenki magyar szeret lenni – csaknem háromszor annyi honvéd várta a csatát, mint osztrák gyalogos, s lovassági fölényünk is nagyobbnak bizonyult. Ezt persze lehet orvosolni: miképp korábban is huszár dolmányt rejtett a császári vértesek fehér leple, úgy most az osztrák gyalogság jobbszárnyán bukkantak fel magyar egységek, ezúttal székely alakulatok, rózsaszín szegélyű mundérjukban, hogy ki legyen a létszám – más miatt aligha állnának át.


Az első dörrenéseket végül nem az ágyú, azaz a magyar 2. üteg adta le, hanem felderítő előcsatározóink, akiknek valamelyest könnyebb dolguk volt, az ezúttal távol maradó tiroli lövészek, a kor mesterlövészeinek hiányában – igaz, az osztrák előhad észlelésekor a császári derékhad még csak bevonulóban volt a harctérre. Azután a maga rendezett káoszában elszabadult a csata: dörögtek az ágyúk mindkét oldalon, peregtek a magyar honvédek és az osztrák gyalogság sortüzei, dobogtak a lópaták, amint rohamra törtek a magyar huszárok s a császári vértesek, s pattogott a karikás ostor, hiszen a betyár szabadcsapatok is az ellenre rontottak, s csattantak az ezüst- és aranysujtásos lóról szállt magyar huszártisztek pisztolyai s karabélyai.


Hullámzott a szőregi csatatér a kánikulai forróságban, amint a négyszögbe rendeződő honvédgyalogság állta a vértesrohamot, majd miután felmentette őket a magyar huszár- és betyársereg, újra rohamra indultak, s csattantak az újabb sortüzek. Bizony akadt, hogy a legifjabb honvédpalánták közül kidőltek a csatasorból – szerencsére nem a puskatűz, csak a hőség miatt – szerencsére azonban a csatamezőről kitámogatott utánpótláskatonák némi friss víztől hamar jobban lettek. Sorra maradtak a csatatéren a sebesült, elesett harcosok, szaladtak is be a markotányos lányok, hogy elássák a sérülteket – katonatársaik ugratásaitól kísérve, akik mesterséges lélegeztetést, és egyéb kéretlen gyógymódtanácsokat javasoltak bajtársaiknak, a kilátogató nézősereg derültségére.

Lassan aztán a számbeli erőviszonyokon felülkerekedett a történeti hűség, s Haynau hada lassan kiszorította Dembinskiét, azaz a mieinket, s a csata véget ért. Barát és ellenség díszszemlére sorakozott a park szélén az árnyékban hűsölő két-háromszáz néző előtt, s fegyverrel tisztelegve köszönte meg a figyelmet, s a percekig tartó vastapsot a hálás publikumtól.


Az idei csata érezhetően kisebb szabásúra, ám nem kevéssé látványosra sikeredett, mint a korábbiak – ami nem is csoda, hiszen idén a rendezvény nem kapott városi támogatást. Kevesebb hagyományőrző vett részt a hadijátékon, nem volt utcai harc, s a folyami átkelésre sem került sor, mint az elmúlt években, ám Kossuth Lajos és Ferenc József katonáit megjelenítő hagyományőrzők ezúttal is remek szórakozást nyújtottak a kilátogató érdeklődőknek, s megemlékezőknek. Bízzunk benne, a csata eddigiekhez hasonló méltó megemlékezése jövő ilyenkor sem marad el, s újra zeng-dörg majd az ágyú és csattog a kard Szőreg utcáin!

Hírzóna

Kossuth-díjas költőre emlékeztek a vásárhelyi Emlékpontban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesandras.jpg

Megjelent:

Szerző:

Idén lenne hetvenéves Nagy Gáspár.

Tovább olvasom

Hírzóna

Várják a jelöléseket a Bessenyei-díjra Vásárhelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesandras.jpg

Megjelent:

Szerző:

Jelöltet bárki javasolhat postai vagy elektronikus levélben.

Tovább olvasom

Hírzóna

Balettmulatsággal kezdődik a báli szezon Makón

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesandras.jpg

Megjelent:

Szerző:

Október 19-én, szombaton.

Tovább olvasom

Aktuál