Írjon nekünk

Kultúra

Hétfőtől válthatók bérletek a Szegedi Nemzeti Színház következő évadára

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Hétfőtől válthatók bérletek a Szegedi Nemzeti Színház 131. évadára – közölte Gyüdi Sándor főigazgató az MTI-vel.

A színház különböző konstrukciókban összesen tizenhatféle bérletet kínál a közönségnek, köztük tematikus zenés, gyerek- és diákbérletet, valamint premierekre, hétvégi vagy hétköznapi előadásokra szóló belépőket – mondta a direktor. Hozzátette: emellett a kínálatot háromféle “szabad bérlet” is színesíti, ezeknél a néző az előadások napját és típusát is szabadon választhatja meg.

Újdonság – a teátrum társulatának egykori kiváló tagjáról elnevezett – Mentes József-bérlet, amellyel hat előadás főpróbája tekinthető meg. A főigazgató e bérletet azoknak ajánlja, akik a premiert sem tudják kivárni vagy nem szeretnék megfizetni a Nemzeti premier bérlet borsosnak mondható árát, ugyanakkor szeretnének a “jól értesültek” között lenni.

A bérletek ára az elmúlt évhez képest csupán csekély mértékben emelkedett, a ruhatári díj egy részét építették be a belépőkbe, ezzel párhuzamosan azonban a ruhatár használata ingyenessé, a pénzforgalom megszűntével gyorsabbá válik. A teátrum a hagyományokhoz híven megajándékozza az első háromszáz bérletvásárlót, akiket meghívnak a szeptember 6-i Nyitány gálára, amelyen az évadelőzetes keretében bemutatkoznak a társulat új tagjai és azok a színészek, akik jelentősebb feladatot kapnak.

Gyüdi Sándor elmondta: a bérletesek között igen magas a székeiket évről évre megújítók aránya – idén erre szeptember 9-ig nyílik lehetőség -, sokan akár évtizedek óta is ugyanarról a helyről, baráti társaságban nézik az előadásokat.

Az évad szeptember 20-án a Kisszínházban Csokonai Vitéz Mihály Karnyóné című vígjátékának premierjével kezdődik. A Nagyszínházban az első bemutató a Verdi-bicentenáriumhoz kapcsolódva a Simon Boccanegra lesz október 18-án.

Kommentek

Kultúra

Már készül a Titanic – elindultak a Broadway-musical próbái

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Augusztus 9-én debütál a musical a Dóm téren.

Tovább olvasom

Kultúra

Szakadó esőben táncolt a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Dóm téren

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Esőszünet szakította meg a produkciót, melyet így is vastapssal jutalmazott a közönség.

Tovább olvasom

Kultúra

Martin György Országos Néptáncfesztivál Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Több száz táncos mutatkozik be és ad számot tudásáról a július 5-én kezdődő fesztiválon.

Tovább olvasom

Aktuál