Közélet

Bolhából elefántot vasúti módra

Bolhából elefántot vasúti módra

2013. augusztus 8., csütörtök
Bolhából elefántot vasúti módra
SZS20130730_gyorsvonati_potjegy_001

Egy Budapestről Szegedre tartó InterCity utasaként került kényelmetlen helyzetbe egy fiatal lány, amikor annak dacára nem tudott jegyet váltani a kalauznál, hogy volt nála elegendő pénz. A furcsa, egyben tanulságos esetnek szem- és fültanúja volt a SZEGEDma.hu újságírója is.

„Kisújszállásról utazom Hódmezővásárhelyre, mivel azonban Szentes felé nem a legjobb a csatlakozás, ezért a szegedi irányt választottam. Ingyenes utazásra jogosító vasúti igazolványom van, de gyorsvonati pótjegyet én is köteles vagyok váltani. Ezt a Szolnokról Cegléd felé közlekedő vonaton szerettem volna megvenni, hiszen a hónap végéig ezért még nem kell felárat fizetnem a jegyellenőröknél. Sajnos csak egy tízezres címletű bankjegy van nálam, amiből a kalauz nem tudott visszaadni, így végül abban maradtunk, majd a szegedi InterCityn vásárolhatom meg a tikettet az ottani kollégájától” – mesélte a történteket munkatársunknak már a szegedi vasútállomáson az

Andrea

keresztnévre hallgató fiatal hölgy. „Cegléden másodperceim voltak csak átszállni, így valóban ez maradt az egyetlen alternatíva, a korábbihoz hasonló okok miatt azonban ezúttal sem jött össze a jegyvásárlás. Az ellenőr ezt követően azt mondta, utasleadási lapot kell kitöltenie az eset kapcsán, ami nekem további, több mint 2000 forintos költséget jelent. Szerencsére egy kedves fiatalember – hallva az esetet – a segítségemre sietett és kifizette a pótjegyem árát, 175 forintot.” Andrea portálunknak elismerte, bizonyos fokig magát tartja hibásnak a történtekért, hiszen a szelvényt megvehette volna Kisújszálláson a jegypénztárnál is. Ugyanakkor igazságtalannak és aránytalannak tartja azt a büntetést, amelyet kis híján kiszabtak rá az ügy kapcsán. Pórul járt utas bőrébe bújva érdeklődtünk a vasúti társaság ügyfélszolgálatánál a dolog pontos hátteréről. Kérdéseinkre elmondták, a jegyellenőrök elsődleges feladatuk végzése során nem foglalkoznak pénzzel, így nem kötelességük, hogy fel tudják váltani a nagyobb címleteket. Az említett szituációhoz hasonló esetekben két lehetőség áll rendelkezésükre: vagy átveszik az utasnál lévő címletet igazolás kiadása mellett, hogy aztán a MÁV bizonyos átfutási idő lejártával eljuttathassa a visszajáró összeget a jegyvásárlónak, vagy úgynevezett Utasleadási lapot állítanak ki. Ez utóbbi helyzetben az utas maga fizetheti ki a jegy árát a társaság bármely személypénztáránál. Mindemellett a párezres nagyságrendű pótdíjat az ügyfélszolgálat munkatársai sem értették. Mint elmondták, gyorsvonati pótjegy hiánya esetén ez az összeg mindössze 500 forint, amennyiben azt 3 munkanapon belül megtérítik, azon túl pedig már 8000. A vasúti társaság személyszállításának hivatalos honlapján, a mavstart.hu oldalon található információk szerint valóban létezik egy 2600 forintos tétel, ez azonban csak azon utasokra érvényes, akik menetjegy nélkül vagy érvénytelen menetjeggyel szállnak vonatra. Andrea érvényes vasúti igazolvánnyal utazott, egyetlen bűne, hogy nem volt nála aprópénz. Hogy ennek kevés híján komoly büntetés lett vége, abban jelentős szerepet játszott a jegyellenőr nem teljes mértékig korrekt eljárása, illetve az, hogy az utasok valószínűleg nagyobb része – így a fiatal hölgy is – nincs tisztában az igénybe vett szolgáltatás jogi hátterével. Így sok esetben nem marad más, mint az utólagos reklamáció az ügyfélszolgálatnál, amelynek sikeressége nyilvánvalóan bizonytalan. A történet szempontjából pedig már csak hab a tortán, hogy a Kisújszállásról indult lány az InterCity késedelme miatt lecsúszott a hódmezővásárhelyi csatlakozásról…

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.