Bulvár

Visszaesőt fogtak a tolvajkergetők Szegeden (FRISSÍTVE)

Visszaesőt fogtak a tolvajkergetők Szegeden (FRISSÍTVE)

2013. július 29., hétfő
Visszaesőt fogtak a tolvajkergetők Szegeden (FRISSÍTVE)
biciklilopas_net

Újra lecsaptak a szegedi tolvajkergetők, vasárnap 14.21-kor lopták el csalikerékpárjukat, 16 órakor a tolvajt a Boldogasszony sugárúti lakásáról bilincsben vitték el a rendőrök.

Az

első sikeres akció

után három héttel itt az újabb fogás. A Rókusi templom mögött lezárt csali kerékpárt 14.21-kor lopták el, majd a Boros József utcán Móraváros felé haladva, pár poharazós megállót is útba ejtve, a Boldogasszony sugárúti lakására vitte a tolvaj a járgányt. Az elkövető nem élvezhette sokáig a szerzemény szépségét, mert a szegedi tolvajkergetők kétfős különítménye egy operátor irányításával 16 órakor már jelentkezett is nála a bicikliért.

K. Sándor

biciklitolvajnak ma nem volt szerencséje, mert a kiérkező rendőrök bilincsbe verve állították elő a Szeged Városi Rendőrkapitányságra. A baját tetézte még azzal is, hogy a kisebb értékre elkövetett, dolog elleni erőszakkal megvalósított lopás bűntettén túl harcias viselkedése miatt garázdaság bűntettéért is felelnie kell a bíróság előtt. Gratulálunk a csapatnak és további sikeres tolvajkergetést!

Őrizetben a garázda kerékpártolvaj

A szegedi Pulz utcából 2013. július 28-án a délutáni órákban K.Sándor 41 éves helyi lakos egy kerékpárt tulajdonított el - írja a police.hu. A férfi nem birtokolhatta sokáig a jogtalanul megszerzett kerékpárt, ugyanis a "Tolvajkergetők" egyesület munkatársai tetten érték. A jelzésükre kiérkező rendőrök előállították K. Sándort, aki támadólag lépett fel az őt tetten érő személyekkel szemben, ezért az elkövetőnek lopás bűntettének megalapozott gyanúja mellett, garázdaság vétsége miatt is felelnie kell.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.