Közélet

Ösztöndíjprogramot indul a keleti nyitás keretében

Ösztöndíjprogramot indul a keleti nyitás keretében

2013. július 8., hétfő
Ösztöndíjprogramot indul a keleti nyitás keretében

Ösztöndíjprogramot indít a kormány a keleti nyitás stratégia keretében a felsőoktatás hallgatóinak - jelentette be Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramról tartott sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Mint mondta, ezzel tanévenként mintegy kétezer külföldi hallgatót fogad majd Magyarország a jelenleg már itt tanuló külföldi diákok mellett. Ennek jegyében várnak hallgatókat Kínából és a Távol-Kelet országaiból, köztük Japánból, Kambodzsából, Szingapúrból és Vietnamból is, továbbá a Kaukázus vidékéről. Ugyancsak várnak fiatalokat a Független Államok Közösségéből, így Üzbegisztánból, Kazahsztánból, Türkmenisztánból, valamint az arab országokból, például Jordániából, Egyiptomból, Libanonból, illetve a Nyugat-Balkánról, elsősorban Macedóniából.

Szijjártó Péter

hozzátette: egyeztetnek arról is, hogy a latin-amerikai országokra milyen módon terjeszthető ki az ösztöndíjprogram, valamint tárgyalnak Oroszországgal is oktatási munkatervük megújításáról. Kiemelte, az ösztöndíjprogramban kétoldalú államközi megállapodásokat kötnek a keretszámokról, s ennek során kiválasztják a hallgatókat. Rámutatott: a távoli országokkal való kapcsolatépítésben fontos szerepet játszik, ha az adott állam vezetői korábban Magyarországon tanultak, mert így az ország melletti elkötelezettségük is magasabb fokú lesz. Példaként említette, hogy a jelenlegi venezuelai pénzügyminiszter, a ghánai külügyminiszter, a Dél-Afrikai Köztársaság parlamentjének elnöke és az algériai mezőgazdasági miniszter is tanult Magyarországon. Az államtitkár arról is tájékoztatott, hogy a fenti ösztöndíjprogramon kívül Brazília a tudomány határok nélkül elnevezésű program keretében több mint tízezer hallgatót küld külföldre, ebből 400-an magyar egyetemekre, főiskolákra jönnek szeptembertől, és további 600-ra fogadási készségét jelezte Magyarország. Beszámolt arról is, hogy a King Abdullah-ösztöndíj keretében Szaúd-Arábiából 300-an jönnek tanulni a magyar felsőoktatásba, és megállapodásuk értelmében a jövőben 1500-ra bővítik ezt a kontingenst. Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár elmondta: a külföldi hallgatók nem a magyar hallgatóktól veszik el helyet, ráadásul Magyarországon költik el pénzüket, amivel a gazdaság élénkítéséhez is hozzájárulhatnak. Kiemelte, magyar diákok és tanárok is kerülnek ki cserepartnerként külföldre a program keretében, és minden ország maga jelöli ki, mely hallgatókat küldi a másik országba. Lehet választani hároméves alapképzést, négyéves képzést, valamint ötéves mesterképzést, illetve doktori iskolai képzést is - sorolta. Úgy fogalmazott: az itt tanuló külföldiek és cserébe kiküldött magyar diákok "hidat képeznek az országok között", megismerhetik egymás kultúráját. Magyarországon 8-12 hónapos magyar nyelvtanfolyamon vesznek majd részt a külföldiek, kivéve azokat, akik angolul nyelvű kurzusokon akarnak tanulni - jegyezte meg. Kiemelte, hogy felmérésük szerint a legtöbb érdeklődő a műszaki, informatikai terület iránt van, ezt követi az agrár-, valamint az egészségügyi (amelyben az ápoló- és szülészképzés is benne van) és a zenei képzés, és a többi magyar szakterület is várja a külföldi hallgatókat. Közölte: egy hallgató éves összköltsége ösztöndíjjal és kollégiumi ellátással együtt 1 millió és 1 millió 250 ezer forint közötti összeget tesz ki, ami megtérül hosszú távon egyebek mellett abban, hogy a jövőben magyar szakembereket hívnak majd ezek az országok különböző befektetéseikhez.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.