Közélet

Kalmár Ferenc: Újra kell építeni Európát

Kalmár Ferenc: Újra kell építeni Európát

2013. július 5., péntek
Kalmár Ferenc: Újra kell építeni Európát
kalmar_ferenc02_gs

A szegedi kereszténydemokrata politikus szerint olyan mély értékrendválság alakult ki az öreg kontinensen, hogy nincs más megoldás.

Az Európai Unió súlyos értékrendválságban van - erről

Kalmár Ferenc

(KDNP) beszélt a Városi Televízió Szegednek adott interjújában. Az Európa Tanács kisebbségi albizottságának alelnöke, parlamenti és önkormányzati képviselő azután beszélt erről, hogy az Európai Parlamentben elfogadták az alapvető jogok magyarországi helyzetéről

Rui Tavares

portugál zöldpárti képviselő által készített, Magyarországot elítélő jelentést.

Orbán Viktor

miniszterelnök határozottan állítja: súlyosan sérti és korlátozza Magyarország függetlenségét az igazságtalan Tavares-jelentés, amivel gyámság alá akarják helyezni az országot, s kettős mércét alkalmaznak hazánkkal szemben. A kormányfő szerint ez bántó a magyar embereknek, és veszélybe sodorja az Európai Unió eszmeiségét. Az Európa Tanács kisebbségi albizottságának alelnöke, Kalmár Ferenc elmondta: múlt héten az Európa Tanácsban leszavazták a Magyarország ellen tervezett akciót, ám az Európai Parlamenti másként cselekedett, mert ott a szocialista, zöld és liberális baloldali többség már a választásra készül. A szegedi politikus úgy látja, ez már nem az az Európai Unió, amihez hazánk 2004-ben csatlakozott. "Mi nem egy ilyen Európát gondoltunk, és szerettünk volna, amivé ez mostanra vált. Nincs más út, vissza kellene nyúlni az alapértékekhez, s onnan újraépítkezni. Rendkívül mély értékrendválság alakult ki. A Tavares-jelentés elfogadása csak egy mozzanat, más területeken is komoly problémák jelentkeznek. Ezek többsége ráadásul még nem is gyűrűzött be hozzánk, de Nyugaton már komoly feszültségeket okoznak" - árulta el a szegedi politikus. Orbán Viktor egyébként kijelentette: a Tavares-jelentés megszavazására nem a kormány, az Országgyűlés fog válaszolni az EP-nek. Ez már pénteken megtörténhet: az előterjesztés megszavazásával a honatyák kimondanák, az EP szembemegy az európai értékekkel, és veszélyes útra vezeti az Európai Uniót.

A VTV Szeged videóját ide kattintva tekintheti meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.