/

Babakocsik, motorok és hagyományőrzők színesítették a mórahalmi jubileumot + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

homokhati_sokadalom_mj 087Kéveszentelés, babakocsis, illetve motoros felvonulás és hagyományőrzők várták a X. Homokháti Sokadalom vendégeit szombaton Mórahalmon.

A Homokhátság egyik legnagyobb fesztiválja pénteken startolt, a szervezők idén is több ezer érdeklődőt várnak színes programokkal július 5-14. között a jubileumi, X. Homokháti Sokadalomra. „Hitem szerint akkor válik egy rendezvény igazán ünnepé, kiemelt eseménnyé, ha azt a közösség kezdeményezi, s arra az itt élő lakosok, családok is rászervezik saját egyéni, baráti, rokoni programjaikat” – fogalmazott Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármester.

A fesztivál első hétvégéjén ünnepi szentmisét és kéveszentelést tartottak a tradíciókhoz híven. A gyerekeket szabadtéri alkotóház várta, illetve látványos rendőrségi és katasztrófavédelmi bemutatók. Babakocsis és motoros felvonulást is hirdettek, továbbá hagyományőrző műsorokkal szórakoztatták az érdeklődőket kórusok és citerazenekarok. A szombati sztárfellépő a Budapest Bár volt, koncertjük után aratóbált rendeztek.

Vasárnap is érdemes Mórahalomra látogatni, az izgalmas gyermekprogramok mellett fúvószenekari találkozót rendeznek, illetve lesz borkóstoló is a Homokhátság gyöngyszemeiből. Vasárnap 18 órától családi zumbára várja Nagy Péter a mozogni vágyókat, majd a színpadon Márió lép fel.

Jövő hét végén pacallal, hurkával vagy rózsával ízesített rétest is kóstolhatunk Mórahalmon, hiszen július 12-től az Erzsébet Gyógyfürdő szomszédságában lévő utca is gasztronómiai kavalkáddá változik. A Dél-alföldi Rétesfesztiválon több mint hatvanféle töltelékkel kínálják a réteseket. A fesztiválról további részleteket ITT és ITT olvashat.

Érezze át a X. Homokháti Sokadalom hangulatát, böngéssze a nagyszabású fesztiválsorozat szombati fotóit!

no images were found

Előző sztori

Martonyi: mindig van európai dimenziója a pártpolitikai vitáknak

Következő sztori

Koponyalékelés avar módra szegedi kutató tolmácsolásában + FOTÓK