//

Megújul a szegedi dóm: ősszel kezdődhetnek a kivitelezési munkák + LÁTVÁNYTERVEK

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

dom_liturgikus_terVárhatóan októberben kezdődik a szegedi székesegyház felújítása. A dóm rekonstrukciója és turisztikai fejlesztése közel 2,1 milliárd forintból valósul meg.

Mint korábban megírtuk, 2012 decemberében kötött szerződést a Szeged-Csanádi Egyházmegyével a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a kiemelt projekt megvalósítására. Az első félévben lezárult a tervezés, az építési engedélyek beszerzése is megtörtént, most pedig kiírják a közbeszerzést, a felelősségteljes munkára vállalkozó generálkivitelezőt keresnek – számolt be a projekt jelenlegi állásáról Kozma Gábor projektmenedzser, a Gál Ferenc Főiskola rektora. Szeptemberben elvégzik a szükséges régészeti munkákat, és a tervek szerint októberben kezdődhet az építési szakasz. A rektor arról is beszélt, a mostani projekt azt célozza, hogy az ide látogatók ne csak kívülről, hanem belülről is csodálják meg a székesegyházat, ismerkedjenek meg annak minden üzenetével. A dóm továbbra is otthont ad majd az egyházi művészeteknek, rendszeres hangszeres és énekes koncerteket terveznek.

Kívül-belül megújulva

no images were found

A projekt keretében megvalósul a dóm külső-belső megújulása. A rektortól megtudtuk, bár kívülről nem feltétlenül vehető rögtön észre, a kültéri felületekről készített úgynevezett kártérkép megmutatja, hogy az elmúlt több mint nyolcvan év fagyos telei és a perzselő nap is kikezdte a különleges téglaburkolatot, és az épület közműveinek is nagy része már elavult. Az épület teljes felújítása 3-4 milliárd forintba kerülne, erre most nincs mód, de a rendelkezésre álló forrásból számos lepusztult felület rekonstruálható.

Restaurálják a belső felületeket is, az ólomüveg ablakok elől eltűnik a katedrál üveg, és így sokkal szebb látványt fog nyújtani, különösen a korszerűbb világítástechnikával. A hangosítást is modernizálják, valamint a székesegyházban valósul meg Magyarországon az egyik első – a helyszínhez illeszkedő módon megtervezett – visualguide-os vezetés, valamint a múzeumoknál megszokott kivetítős interaktív felületek is megjelennek. És nem utolsósorban az átépítés után több ülőhely lesz a dómban.

Oszlopcsarnok, lift, információs pont

Az altemplomban egybenyitják a teret és egy oszlopcsarnokos rendszert alakítanak ki. Ide kerül az egyházmegyei gyűjtemény, valamint állandó és időszaki kiállítások egyháztörténeti értékekből, valamint rendezvénytérként is szolgál majd az épületrész. A tárlatokon megelevenedik sok más mellett a dóm és a Dóm tér építésének története, és mindazok, akik megálmodták.

altemplom_kiallitoter

Az urnatemető bensőségesen elkülönített térbe kerül a szentély alatt, a díszsírhelyek – így Klebelsberg Kuno, illetve a város neves vezetőinek nyughelyei – két kriptában látogathatóvá válnak. A dóm nyugati tornya is megújul, egész évben látogathatóvá válik, és közösségi teret is kialakítanak benne. A székesegyház rekonstrukciójánál fontos szempont volt az akadálymentesítés is. Az eredeti tervekben szerepelt lift beszerelése, Kozma Gábor hangsúlyozta, mint kiderült, ennek megoldása nem egyszerű, de mindenképpen szeretnék megvalósítani. A lift az altemplomtól a karzatig szállítja majd a látogatókat. A dóm főbejárata alatti előlépcső alatti nagy tér vendégfogadó területként működik majd, itt egy információs pontot létesítenek mosdókkal, büfével, ruhatárral és kegytárgybolttal a zarándokcsoportok és érdeklődő turisták számára – hasonló kialakítású székesegyházat láthatunk Rómában, vagy akár Pannonhalmán is. A rektor hangsúlyozta, továbbra is együttműködnek a Szegedi Szabadtéri Játékokkal, így az előlépcső színpadként való hasznosítása, valamint az öltözők is meg lesznek oldva. A rektortól azt is megtudtuk, a kivitelezést igyekeznek úgy megoldani, hogy ne zavarja a miséket.

szent_domotor_kapolnaA Dömötör-torony – Magyarország egyik legrégibb román kori épülete – szintén látogathatóvá válik, és a szegedi koraközépkort idézi majd meg, felújítják a keresztelőmedencéjét is.

Még nem ott fúrnak

A papi szeminárium és a főiskola közös udvarán parkolókat alakítanak ki, az árkádsor szintén megújul, hiszen kikerül innen az egyházmegyei múzeum, a galambvédelmet is szeretnék megvalósítani, erre keresik az összefogás lehetőségét a várossal – fejtegette Kozma Gábor. Aki arra jár, látja, jelenleg is folyik felújítás a püspökségen az alagsori helyiségekben, ám ez még nem az említett projekthez tartozik, ez a püspökség saját beruházása.

no images were found

Előző sztori

Nagykorú lett a Bajai Halfőző Fesztivál + FOTÓK

Következő sztori

A Csillag Születik sztárja dalolt Újszegeden + FOTÓK