Közélet

Uniós fejlesztések nyílt napja szombaton

Uniós fejlesztések nyílt napja szombaton

2013. június 13., csütörtök
Uniós fejlesztések nyílt napja szombaton
darfu1_gs

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség június 15-én, szombaton ismét megrendezi az uniós fejlesztések nyílt napját, melynek keretében uniós támogatásból megvalósult kulturális és turisztikai helyszínekre látogathatnak el az érdeklődők. A dél-alföldi régióban 12 látványos, vonzó turisztikai beruházás színes programokkal várja a vendégeket.

A DARFÜ Nonprofit Kft., igazgatóhelyettese Bosnyákovits Tünde és az ÚSZT -DAOP Közreműködő Szervezet operatív vezetője ismertette a kezdeményezéshez kapcsolódó fejlesztéseket. Az ópusztaszeri Csillagösvény sövénylabirintus mérnöki precizitással megtervezett fagyal-ültetvény. A legendás csodaszarvast formázó sövényfalak 3,5 kilométer hosszan kanyarognak, az elágazásoknál a térség történetével, kultúrájával, élővilágával, érdekességeivel kapcsolatos kérdésekre adott válaszok segítenek a helyes út megtalálásában. A Csillagösvény 10-16 óra között ingyen látogatható. A makói Hagymatikum Fürdőbe látogatók szakmai vezetés mellett ingyenesen bejárhatják a

Makovecz Imre

tervei alapján épült gyógy- és termálfürdőt, és kedvezményesen (a felnőttek 500 forintért, a gyerekek 400-ért) ki is próbálhatják a gyógyászati és wellness részleget, a szaunát, a kül- és beltéri élményvilágot. Ugyancsak a hagymavárosban várja a látogatókat 10-19 óráig a Maros-parti kalandpark a mászófallal és a 4 méter magasságba épített, 29 feladatból álló kötélpályával, valamint a folyó felett áthúzódó Canopy-pályával (8 méter magasban kifeszített drótköteles pálya).

Gazdagodik a régió turisztikai kínálata

darfu4_gs

Még mindig Makón lombkorona-sétány látogatható a Maros-partján. Egy határon átnyúló együttműködési program keretében bruttó 167 millió forint európai uniós támogatást nyert a település és román partnere, Perjámos. Makón egy, az élővilágot és a környezetet bemutató, 8-10 méter magasságban futó lombkorona sétány valósult meg, míg Perjámoson fiatalok számára egy természet közeli oktatási központot hoztak létre. Túraútvonal is épült a két település között. A makói építmény mintegy 200 méter hosszúságú, 18 darab eltérő magasságú vasbeton oszlopon áll és a sétányon ugyanennyi pihenőt alakítottak ki, 1,5 métertől 3,6 méterig terjedő sugárral. Ugyanitt kipróbálható a 40 méteres szárazcsúszda is. A többi program Békés, illetve Bács-Kiskun megyében valósul meg. A Lőkösházán található Vásárhelyi-Bréda Kastélyban egyedülálló látványosságokkal találkozhatunk, mint a Foucault-inga, a Hungaricum kiállítás vagy a lélegzetelállító fényfestés. A gyulai Erkel Emlékházban ingyenes tárlatvezetésen vehetnek részt az érdeklődők, életnagyságú bábukkal sakkozhatnak, és érdekes előadásokat is meghallgathatnak a híres zeneszerző életéről és kortársairól. Szarvason érdemes ellátogatni a nemrégiben nyitott Mini Magyarország Makettparkba, ahol az arborétum festői környezetében megcsodálhatjuk hazánk építészeti örökségeit kicsinyített formában.

darfu2_gs

Bajától 30 kilométerre található a Hajósi Érsek Kastély, amely az Alföld egyik legjelentősebb épülete. Az interaktív bemutatóhellyé vált egykori érseki kastély impozáns épülete és barokk kertje önmagában is vonzó turisztikai célpont. A kecskeméti Gyűjtemények Házában a látogatók ízelítőt kapnak a magyar néprajz, az európai iparművészet legszebb tárgyi emlékeiből a 15. századtól a 20. századig. A dél-alföldi hotelek kulisszalátogatásai során megtekinthetjük a 4 csillagos kecskeméti Sheraton Hotelt, amely egész napos filmvetítést szervez a gyerekek számára szombaton, éttermében pedig 50 százalékos kedvezménnyel fogyaszthatunk az étlapról kiválasztott ételek közül és a szegedi Art Hotel is részt vesz az akcióban. A szarvasi Liget Apartman & Hotel a szabadtéri attrakciókkal, jól felszerelt konyhájával, 5 hektáros parkjával, szaunával, merülő medencével várja a vendégeket, akik itt is fél áron fogyaszthatnak.

Váry Éva

turisztikai prioritásfelelős elmondta, óriási érdeklődés mutatkozott meg a régióban a turisztikai fejlesztésekre kiírt pályázatok iránt, a közel 40 milliárdos támogatásra több mint 500 pályázó jelentkezett. Elmondható, hogy mind a 3 megyében jelentős fejlesztések valósultak meg, amelyek azon túlmenően, hogy új munkahelyeket teremtettek, tovább színesítik a régió turisztikai kínálatát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.