Sport

Labdarúgás: másfél ezer néző tapsolt Vásárhelyen az öregfiúk nosztalgiameccsen + FOTÓK

Labdarúgás: másfél ezer néző tapsolt Vásárhelyen az öregfiúk nosztalgiameccsen + FOTÓK

2013. június 22., szombat
Labdarúgás: másfél ezer néző tapsolt Vásárhelyen az öregfiúk nosztalgiameccsen + FOTÓK
hmse-szegedse07_gs

Mintegy ezerötszáz néző látogatott ki a vásárhelyi városi stadionba, a három évtizeddel ezelőtt sikert sikerre halmozó HMSE és a Szeged öregfiúk összecsapására. A remek hangulatú nosztalgiatalálkozó közben gyakran felhangzott az egykori "Hajrá, MESE" rigmus, és a végén vastaps kísérte az öltözőbe a csapatokat.

Igazi kánikula várta a két együttes játékosait szombaton kora délután a vásárhelyi stadion centerpályáján, ahol az idő előrehaladtával egyre növekvő létszámú piros-kék mezbe öltözött hazaiak a Szeged öregfiúk csapatával mérkőztek. Az öltözőfolyosó hazai oldalán két helyiség is alig volt elegendő a játékosoknak, míg a vendégek oldalán a szegediek kis létszámmal, de annál elszántabban készülődtek. A vásárhelyieknél ezúttal öt olyan labdarúgó is mezt húzott, akik egykoron szegediként a HMSE-ben játszottak, így

Kemenes Zoltán, Kántor Ferenc, dr. Kovács Gábor, Leindler Zoltán

és

Márki Ferenc

is piros-kék mezben kezdte a találkozót, amely előtt a csapat fotózáson végül vásárhelyi oldalon

Antal F., dr. Bálint, C. Molnár, Csernus, Czielbauer, Fehér L., Feleki, Fodor S., Gellért, Hegedűs B., Hegedűs F., Horváth L., Kemenes, Kántor, Kovács F., dr. Kovács G., dr. Lancsa, Leindler, Miklós Á., Molnár Z., ifj. Maczkó, Márki F., Nagy F., Nagy L., Olasz E., dr. Pálinkó, Pásztor I., Pápa L., Petrók V., Riczu, Rostás K., Stark Cs., Tasi, Ulbert

és

Zakar

állt a vakuk elé, bár közülük csak 26-an léptek pályára. A vendégeknél

Tóth Zoltán, Lévai László, Lehota István, Major László, Takács Zoltán, Orosházi László, Polyvás Tamás, Holló János, Tárkány Zsolt, Szabó Gyula, Krajczár István, Zámbori Gábor

és

Deák Ferenc

hallgatta

Szalai István

eligazítását. A találkozó kezdetén mintegy 1200 néző várta a kedvenceit, régen látott, olykor már fel sem ismert arcok jelentek meg a hazai oldalon. A "MESE" induló hangjai alatt következett személyenkénti bemutatás során nagy taps köszöntötte a játékosokat, majd a kezdő sípszó előtt egyperces gyászszünet következett az elmúlt időszakban elhunyt vezetők, edzők és játékosok és szurkolók tiszteletére. A nagy meleg miatt négy negyedre tagolt találkozó - amelyet

Kérdő Bálint

vezetett

Sipos Ferenc

és

Takács János

asszisztálása mellett - első negyede nem hozott gólt, míg a második negyedben Lehota István kétszer is betalált, így 2-0-s szegedi előnnyel vonultak pihenőre a csapatok. A kánikula enyhülésével egyre nőtt a nézőszám, amely a második félidő kezdetére elérte a másfél ezret. Volt olyan szurkoló, aki meg is jegyezte: "A félidőben jövők duplán nosztalgiáznak, valószínűleg azt hitték, hogy a találkozó kezdete előtt jegyet kellett volna venniük, pedig most mindenkinek ingyenes volt a belépés. Régen a szünet után már nem kellett fizetni és ezért sokan - mint egykoron - csak a második félidőre jöttek le." Szünet után több helyzetet kihagytak a hazaiak, akiken a kapufa sem segített, míg a vendég szegediek Holló és Deák találataival 4-0-ra növelték előnyüket. A hajrában Tasi révén büntetőt is hibázott a HMSE, így a vendégek 4-0-ra nyerték meg a találkozót. A nézők igazi nosztalgiahangulathoz illően vastapssal búcsúztak a játékosoktól, a hazai szurkolók egyetlen hiányérzete az lehet, hogy nem örülhettek vásárhelyi gólnak.

Öregfiúk barátságos mérkőzésen:

Hódgép-Metripond SE - Szeged SE 0-4 (0-2).

Hódmezővásárhely, 1500 néző. Vezette: Kérdő B. (Sipos F., Takács J.)

HMSE:

Ulbert, Horváth L., Hegedűs B., C. Molnár (kapusok) - Antal F., dr. Bálint, Czilbauer, Feleki, Fodor S., Gellért, Hegedűs F., Kemenes Z., Kántor F., dr. Kovács G., Dr. Lancsa, Leindler, Molnár Z., Ifj. Maczkó, Márki F., Nagy F., Pásztor I., Pápa L., Petrók V., Riczu, Tasi, Zakar. Edző. Hímer István.

Szeged:

Tóth Z. - Tárkány, Major L., Szabó Gy., Zámbori, Deák, Orosházi, Lévai L., Takács Z., Lehota, Polyvás T., Holló, Krajczár. Edző: Szalay István.

Góllövők:

Lehota (2), Holló és Deák.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.