A Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának új másodedzője, Marko Krivokapic szerint négy éven belül bajnok lesz, amennyiben a gárda élére szintén frissen kinevezett spanyol vezetőedző, Juan Carlos Pastor kitölti két plusz két éves szerződését.
„Pastor filozófiája az, hogy a kézilabdát nem muszájból kell csinálni, hanem élvezni kell” – nyilatkozta Marko Krivokapic a Magyar Szónak. “Ha ezt sikerül megértetnünk a kézilabdázókkal, akkor a játékunk látványos lesz, és az eredmények sem maradnak majd el. Valladolidban Pastor munkájának mindig megvolt az eredménye, s egy ilyen komoly csapattal, mint amilyen a mostani Pick Szeged, szerintem sikerülni fog maradandót alkotnia. Tudom, hogy a vezetőség azt szeretné, hogy mindjárt bajnokok legyünk. Abban biztos vagyok, ha Pastor kitölti a két plusz két éves szerződését, akkor a négy év alatt meglesz a bajnoki cím!” – idézi a Nemzeti Sport Online az interjút.
Marko Krivokapic – aki a Szeged korábbi játékosának, a magyar válogatott Milorad Krivokapicsnak a bátyja – azt is elmondta, kiket vár a legjobb négy közé a 2014-es dániai Európa-bajnokságon.
„A házigazdákat mindenképp, a horvátok remekül dolgoznak, hiszen mindegyik világversenyre két fiatal játékost beépítenek a csapatba, éppen ezért biztosra veszem, hogy kétezer-tizenhatban ők lesznek az olimpiai bajnokok. A spanyoloknak mint világbajnokoknak is illene elődöntőt játszaniuk. A meglepetéscsapatok közül – amelyekhez Magyarországot és Szerbiát is sorolom, valamint Szlovéniát és Lengyelországot – bármelyik odaérhet a négy közé.”
A magyar válogatottról bővebben is beszélt a zentai születésű Marko Krivokapic: „A magyar nemzeti csapat évek óta a világ élcsoportjába tartozik, amit az olimpiai negyedik hely is bizonyít. A szövetségi kapitány szemszögéből nézve pozitív, hogy Nagy László ismét Magyarországon kézilabdázik, s visszatért Ilyés Ferenc is. Nagy jelen pillanatban a világ legjobb balkezes játékosa, senki nincs, aki megközelítené a teljesítményét. Jó generáció alakult ki, s ehhez mindig hozzájön egy-két fiatal, mint például Szöllősi és Lele.”