A montenegrói Marko Lasicával 1+1 éves, az ifjú beállóssal, Hegedüs Márkkal pedig 4 éves szerződést kötött a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata.
A klub honlapján közöltek szerint a Pick vezetői Juan Carlos Pastor edzővel egyeztetve új megállapodást ajánlottak a télen leigazolt montenegrói válogatott jobbszélső Marko Lasicának, az eredeti 1+3 éves kontraktust 1+1 évesre módosítva. A játékos ezt elfogadta, így a következő idényben is a Pick Szeged gárdáját erősíti majd. A tavalyi nyári felkészülés végén Tatáról igazolt tehetséges utánpótlás-válogatott beállós Hegedüs Márkkal pedig 4 éves szerződést kötött a klub. Így e két játékosra is biztosan számít a jövőre 13 csapatossá váló NB I-ben – a juniorválogatott is indul – a szegedi spanyol tréner.
A következő szezonra még a korábbiaknál is jobban beerősítő kétszeres magyar bajnok július 22-én kezdi a felkészülést spanyol mestere és segítője, Marko Krivokapic irányításával. Az edzőpáros jelenleg Spanyolországban tartózkodik, csak júliusban térnek majd vissza a Tisza partjára. A keret szintén pihenőn van a válogatottba meghívott négy játékos – Mikler Roland, Tatai Péter, Vadkerti Attila és Zubai Szabolcs – kivételével, akikre szerda este Lettországban, szombaton pedig Szegeden, Szlovákia ellen vár bevetés az Eb-selejtezőkön.
Mint arról a Pick weboldala tájékoztat, a július 22-i felkészülés rajt után 24-én a már megszokott magaslati edzőtáborba vonul a gárda Szerbiába, ahonnan augusztus 3-án tér vissza, majd 7-én Németországban, Mannheimben a Löwen ellen játszanak edzőmeccset Ancsinék. Ezután, ha minden a terv szerint alakul, akkor a szegedi közönség is láthatja a kedvenceket, mivel Pastor mester szeretne az újszegedi sportcsarnokban is felkészülési találkozót vívni. Augusztus 20-24. között pedig az immár 45. alkalommal megrendezendő doboji nemzetközi tornán vesz részt a Tisza-parti alakulat.
A tájékoztatás szerint, amennyiben megkapja a Bajnokok Ligája induláshoz szükséges szabadkártyát a csapat, akkor szeptember 7-én és 8-án már biztos, hogy pályára lép, és csak akkor kerül a BL-főtáblára, ha nyer. Hogy melyik az a négy klubcsapat Európában, amely megkapja ezt és várhatja a június 27-i bécsi sorsolást, arról várhatóan június 22-én születik döntés. A szabadkártyás tornagyőztes BL-indulóvá válik, a második helyezett az EHF-kupa harmadik fordulójába kapcsolódik be, az elődöntő két vesztese pedig a második körben csatázna tovább az európai sorozatban. A Pick jelen pozíciójából kiindulva csak nyerhet az ügyön, hiszen alapvetően a második körtől mérkőzne az EHF-kupában.