Sport

Kajak-kenu: harmincöt magyar nyolc-tíz éremért az Eb-n

Kajak-kenu: harmincöt magyar nyolc-tíz éremért az Eb-n

2013. június 13., csütörtök
Kajak-kenu: harmincöt magyar nyolc-tíz éremért az Eb-n
vajdaattila_kajak-kenuvilagkupa-2_mj-032

A kajakosoknál tizennégy férfi és nyolc nő, a kenusoknál pedig tizenegy férfi és két nő képviseli a magyar színeket a portugáliai Montemor-o-Velhóban péntektől vasárnapig sorra kerülő kajak-kenu Európa-bajnokságon. A 35 fős csapattól nyolc-tíz érmet remél Storcz Botond szövetségi kapitány.

Ahogy a szakember az MTI érdeklődésére elmondta, a dunai árvíz nem érintette a válogatott felkészülését, mivel a versenyzők Szegeden és Szolnokon edzettek. Mindössze az olimpiai bajnok szegedi kenus,

Vajda Attila

bajlódott egy ideig betegséggel, a többiek egészségesen dolgozhatták végig a kontinensviadal előtti heteket. "Nálunk két fő verseny van egy évben, s bár az Eb jelentősége nem akkora, mint a világbajnokságé, bizton állíthatom, hogy senki nem veszi félvállról a mostani küzdelmeket" - nyilatkozott

Storcz

. A kapitány nyolc-tíz egységet lát dobogóra esélyesnek, de azt nem árulta el, mely hajóktól vár győzelmet. "Egy azonban biztos: a

Dombi Rudolf, Kökény Roland

kajakos duó Eb- és olimpiai bajnoki címvédőként nem titkoltan az aranyérmért száll vízre ezer méteren, és a női kajakosoknál is van jó pár egységünk, amely favorit lehet a saját számában. Emellett a kenu szakágnak is jól jönne már egy nemzetközi siker" - tette hozzá a kapitány. Mivel az Eb programja elég sűrű - a négynapos vb-vel ellentétben három nap alatt bonyolítják le -, a szakvezetés csak azokban a számokban engedélyezte a duplázást, illetve a triplázást, ahol ezt a futamok időbeosztása megengedi. A Dombi, Kökény duó például nem indul el 500 méteren, noha megnyerte a válogatót,

Douchev-Janics Natasa

viszont négy számban is vízre száll majd Montemor-o-Velhóban. Utóbbi versenyző ősszel előbb vissza akart térni szülőhazájába, Szerbiába, majd meggondolva magát mégis magyar színekben folytatta pályafutását, s az országváltási hercehurcát követően ez lesz az első nemzetközi versenye, miután a májusi, szegedi Világkupán - Storcz döntése alapján - még nem indulhatott. A Londonban aranyérmes női kajaknégyes átalakult, mivel sem

Szabó Gabriella

, sem

Fazekas-Zur Krisztina

nem ért el olyan eredményt a válogatóversenyen, hogy kiharcolja a jogot az Eb-csapatba és a hajóba kerülésre. Az egyes és páros teljesítmények alapján

Kárász Anna

, valamint

Kozák Danuta, Kovács Katalin

és Douchev-Janics lesz tagja a kvartettnek - a vezérevezős az EDF Démász Szegedi VE fiatal tehetsége, a 21 éves Kárász lesz, aki mögött összesen nyolc olimpiai bajnoki cím ül majd a hajóban. Portugália először rendez a gyorsasági szakágban Eb-t. Az eddigi kontinentális viadalokon a magyarok 115 arany-, 101 ezüst- és 65 bronzérmet gyűjtöttek. Az M1 szombaton 12.08 és 13.51 között felvételről, vasárnap 12.38-tól 14.50-ig pedig - részben - élőben számol be a kontinensbajnokság eseményeiről.

A program:

A portugáliai Montemor-o-Velhóban péntektől vasárnapig sorra kerülő kajak-kenu Európa-bajnokság programja (magyar idő szerint).

péntek:

1000 m-es és női K-4 500 m-es előfutamok 9.30 500 m-es és férfi K-4 1000 m-es előfutamok 14.05 1000 m-es és női K-4 500 m-es középfutamok 17.00 500 m-es és férfi K-4 1000 m-es középfutamok 18.00

szombat:

1000 m-es és női K-4 500 m-es döntők 10.05 200 m-es előfutamok 14.05 200 m-es középfutamok 15.45

vasárnap:

500 m-es és férfi K-4 1000 m-es döntők 9.40 200 m-es döntők 12.40 5000 m-es döntők 16.10

A magyar csapat:

férfiak:

200 m:

K-1: Tótka Sándor K-2: Horváth Bence, Szomolányi Máté C-1: Lantos Ádám C-2: Horváth Gábor, Bozsik Attila

500 m:

K-1: Dudás Miklós K-2: Hufnágel Tibor, Szalai Tamás C-1: Nagy Péter C-2: Vasbányai Henrik, Mike Róbert

1000 m:

K-1: Dombvári Bence K-2: Dombi Rudolf, Kökény Roland K-4: Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel C-1: Vajda Attila C-2: Vasbányai, Mike C-4: Varga Dávid, Viola Viktor, Kiss Tamás, Sarudi Pál

5000 m:

K-1: Noé Milán C-1: Vajda

nők:

200 m:

K-1: Douchev-Janics Natasa K-2: Kovács Katalin, Douchev-Janics C-1: Takács Kincső

500 m:

K-1: Kozák Danuta K-2: Kovács, Douchev-Janics K-4: Kárász Anna, Kozák, Kovács, Douchev-Janics C-2: Lakatos Zsanett, Takács

1000 m:

K-1: Medveczky Erika K-2: Szilvásy Nóra, Szabó Petra

5000 m:

K-1: Csay Renáta

A magyarok eddigi szereplései:

A magyar versenyzők szereplései az eddigi kajak-kenu Európa-bajnokságokon (arany, ezüst, bronz): 1957, Gent 3 1 3 1959, Duisburg 7 6 4 1961, Poznan 4 3 3 1963, Jajce 2 - 4 1965, Bukarest 1 3 3 1967, Duisburg 2 1 2 1969, Moszkva 3 2 4 1997, Plovdiv 8 7 3 1999, Zágráb 2 8 1 2000, Poznan 5 7 3 2001, Milánó 8 8 2 2002, Szeged 10 7 2 2004, Poznan 10 4 4 2005, Poznan 6 7 2 2006, Racice 10 4 4 2007, Pontevedra 6 7 7 2008, Milánó 6 7 5 2009, Brandenburg 6 9 2 2010, Trasona 6 5 2 2011, Belgrád 6 3 2 2012, Zágráb 4 2 3

összesen:

115 101 65

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.