Közélet

Jobbik: nyugdíjaskommandó és hecckampány biomasszaügyben

Jobbik: nyugdíjaskommandó és hecckampány biomasszaügyben

2013. június 29., szombat
Jobbik: nyugdíjaskommandó és hecckampány biomasszaügyben
toth_peter01_gs

Tóth Péter (Jobbik) szerint Botka Lászlót és pártját az ország ellenségének kell tekinteni, ha a multik érdekei miatt kampányolnak a biomassza-fűtőüzem ellen.

A szegedi közgyűlés pénteken úgy döntött, nem vonja vissza az Újrókusra tervezett biomassza-erőmű pályázatához adott tulajdonosi hozzájárulását. Az ülésen az MSZP és a Szavad Város Egyesület tagjai hevesen támadtak a jobboldali képviselőket, mutyit emlegetve, környezetvédelmi és gazdaságossággal kapcsolatos aggályokat sorolva.

Tóth Péter

, a Jobbik megyei és szegedi elnöke reagált portálunknak. „A Jobbiknak továbbra is az az álláspontja, hogy a gázszolgáltatótól való függésünket csökkenteni kell, és a biomassza-fűtőmű megépítése errefelé vezető út, nem beszélve arról, hogy a lakosok rezsiköltségei is csökkennek. Felszólítjuk az MSZP-t, hogy azonnal hagyja abba a hazudozást, a lakosság becsapását az üggyel kapcsolatban! Azt szeretnénk kérni, hogy a jegyzői iroda adjon tájékoztatást, a tervezett fűtőüzem közvetlen környezetéből hányan írták alá az íveket, hány százaléka az aláírásoknak az érintett lakosságé. Úgy gondoljuk, hogy a szocialista párt gusztustalan módon hecckampányra használta az erőmű kérdését, és nyugdíjas hadseregét elindítva a város olyan részéről is tömegével gyűjtött aláírásokat, ahol egyedi fűtés van. Felháborító ez a viselkedés, a hazudozás, miközben korábban megígérték, hogy ők is megépítik a biomassza-erőművet. Az a kérdés, hogy az MSZP-nek ez most azért fáj-e, mert a pártját, szimpatizáns vállalkozóit nem tudja kitömni pénzzel, vagy pedig azért, mert a multik érdekeit szolgálják, és továbbra is a gyarmatosító politikát támogatják. Ha utóbbi az igaz, akkor Magyarország ellenségének kell tekinteni az MSZP-t és

Botka Lászlót

” – kommentálta Tóth Péter

a pénteki városi közgyűlésen

népi kezdeményezésre előkerült biomassza-fűtőmű kérdését.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.