Sport

Labdarúgás: vezetett, ám mégis kikapott a Makó Dabason

Labdarúgás: vezetett, ám mégis kikapott a Makó Dabason

2013. május 19., vasárnap
Labdarúgás: vezetett, ám mégis kikapott a Makó Dabason
makohfc_02_mj

Hiába vezetett remek játékkal a Makó Dabason, Keresztúri András csapata megfordította a találkozót, s bezsebelte a három pontot.

A már biztosan kieső Makó előtt csak egy él lebeghetett dabasi túrájuk kapcsán: mindent megtenni a győzelemért, s ezzel segíteni a még esélyes megyei csapatoknak a 6. hely elérésében. Igaz, e cél elérésére a hétvégi meccsek után már csak a Mórahalomnak lehet esélye, s még így sem bizonyos, hogy sikerül benne lenni a legjobb 6. helyezettek mezőnyében. Mindenesetre a Maros-mentiek már csak becsületből is igyekeztek jó eredményt elérni a találkozón, s ez úgy tűnt, sikerülhet is. Már a találkozó elejétől uralták a mérkőzést Kulacsik Tamásék, a hazaiak csak pontrúgásokig tudtak eljutni, míg a vendégek sorra alakították ki helyzetüket. A 28. percben egy lendületes makói akció végén egy oldalról érkező beadást

Schreiber László

kapásból bombázott a kapuba, megszerezve ezzel a vezetést a Csongrád megyeieknek (0-1). A folytatásban sem vett vissza a makó, ám betalálniuk nem sikerült. Fordulás után alig változott a játék képe, majd a félidő közepén, némileg váratlanul, egyenlített a hazai gárda, amikor

Takács Kornél

visszadőlve derékmagasságból fejelt egy beívelt labdát

Czirbus Gábor

kapujába (1-1). Ezután semmi nem jött be a vendégeknek, míg új erőre kaptak a dabasiak, s 5 perc elteltével jobb oldalról, a szögletzászlótól Tóth Márton fűzte fel egymás után a makói védőket, majd kilőtte a kapu hosszú oldalát (2-1). A Makó látványos összeomlásának azonban még nem volt vége, előbb

Kalász Zoltán

kiállítása, majd

Danyis Attila

szabadrúgása forgatta meg a tőrt a Maros-parti reményekben, miután a laposan lőtt labda elől szétrebbent a sorfal, a játékszert meg már nem tudta lekapcsolni Czirbus kapus (3-1). A Pest megyeiek e győzelmükkel megerősítették 6. pozíciójukat a tabellán, az előrébb lépésre azonban minimális esélyük van. Az utolsó előtti fordulóban, május 25-én, 16 órától újabb Pest megyei alakulattal mérkőzik

Bány Tamás

legénysége: az 5. helyen álló Tököl látogat hozzájuk.

Labdarúgó NB III Alföld csoport 24. forduló:

FC Dabas - Makó FC 3-1 (0-1)

Dabas, 200 néző. Vezette: Csatári (Viczián, Czirok)

Dabas:

Szabó M. - Tóth M., Markos, Szirtesi, Danyis, Dévai (Csendes 80'), Zana (Palchuber 74'), Körmöczy, Volenszki (Szentgyörgyi 46'), Bozsik, Takács.

Vezetőedző:

Keresztúri András.

Makó:

Czirbus - Varga Cs., Bakos Á., Kalász, Horváth G., Kulacsik, Puskás, Horváth K. (Bakos T. 46'), Siket, Tóth T. (Kohajda 49'), Schreiber (Bány 75').

Játékos-edző:

Bány Tamás.

Gól:

Takács (68'), Tóth M. (73'), Danyis (79'), ill. Schreiber (28').

Sárga lap:

Zana (37'), Tóth M. (48'), Dévai (74'), Csendes (82'), ill. Horváth K. (43'), Puskás (74').

Kiállítva:

Kalász (78'). Bány Tamás:

"Szinte szétrobbanok a dühtől! 65 percnyi jó játékkal 1-0-ra vezettünk, aztán valami történt vaalmi a csapattal, és három olyan gólt kaptunk, amilyet U13-ban szokás. Végig a kezünkben tartottuk a meccset, többet birtokoltuk a labdát - egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogy kaphattunk ki. Sajnos úgy tűnik, senkinek sem tudunk segíteni: se magunknak, se másnak..."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.