Sport

Labdarúgás: győzelemmel búcsúzott hazai pályán az NB III-tól a HFC

Labdarúgás: győzelemmel búcsúzott hazai pályán az NB III-tól a HFC

2013. május 26., vasárnap
Labdarúgás: győzelemmel búcsúzott hazai pályán az NB III-tól a HFC

Az NB III Alföld csoport vasárnapi mérkőzéseinek egyikén a Nagykőrösi Kinizsi látogatott Hódmezővásárhelyre. Az első félidőben a vendégek játszottak pontosabban és a szünet előtt meg is szerezték a vezetést. Fordulás után egy teljesen más felfogásban játszó hazai csapatot láthatott a közönség és a vásárhelyieknek sikerült is a maguk javára fordítani az eredményt.

Utolsó hazai találkozóját játszotta a Hódmezővásárhelyi FC az NB III-as bajnokságban, hiszen az már korábban eldőlt, hogy ősztől a kék-sárgák a megyei I. osztályban folytathatják a küzdelmeket. A vendég nagykőrösiek ősszel remekül szerepeltek, többször álltak dobogós helyen, de a tavasz katasztrófálisan sikerült számukra. A találkozó előtt edzőjük, az egykori válogatott labdarúgó, Tóth Mihály azon kesergett, hogy amíg az élmezőny csapatai a télen alaposan megerősödtek, addig hozzájuk nem sikerült meghatározó játékosokat igazolni, így szinte törvényszerű volt a tavaszi visszaesésük. A kőrösiek annak tudatában érkeztek Vásárhelyre, hogy már tudták, az előző napon a Dabas kikapott Monoron, a Mórahalom pedig ikszelt Szegeden, így egy esetleges Vásárhelyen elért győzelemmel még szerencsés esetben oda érhetnek a hatodik helyre. "Ez számunkra az utolsó szalmaszál" - mondták a vendég csapat vezetői. Nagy lendülettel kezdték a találkozót a vendégek, de mezőnyfölényük az első negyedórában nem mutatkozott meg komolyabb gólhelyzetekben. Az első lehetőségük egy pontrúgásból alakult ki, amikor Schrancz egy 20 méteres szabadrúgásból telibe találta a két kapufa találkozását és onnan vágódott a labda a mezőnybe. A hazaiak első lehetőségére fél órát kellett várni, ekkor Szabó Márk 25 méteres lövése centiméterekkel ment el a jobb alsó sarok mellett. Két perc múlva ismét a hazai támadó veszélyeztetett, de éles szögből leadott lövése az oldalhálóban landolt. Az egész félidőre jellemző volt, hogy jóval többet támadtak a kőrösiek, de a vezetést csak a félidő utolsó percében sikerült megszerezniük. Szluka harcolt ki magának egy labdát a bal oldalon, az alapvonalról középre passzolt és a remekül érkező Háda 6 méterről a hálóba lőtt, 0-1. A szünetben átszervezte csapatát Dezső Ferenc, a hazaiak mestere, aki Szabó Márk mellé a jobb oldalra Varga Mátét, míg a balra Marton Bencét küldte előre, így három támadó rohamozta a kőrösiekek kapuját. A változtatás érezhetően megzavarta a vendégeket, akiknek oda lett a magabiztosságuk és a hazaiak átvették a játék irányítását. Az 53. percben Varga Máté keresztlabdájával Marton Bence tört kapura, de gólhelyzetben Rónaszéki kapus elhúzta a lábát. A 11-est Varga Máté az elmozduló kapus helyére lőve értékesítette, 1-1. Változtatott védekező felfogásán a Nagykőrös is, így a folytatásban felváltva kerültek veszélybe a kapuk és bizony Vígh kapusnak is többször bravúrra volt szüksége, hogy megőrízze kapuját a góltól. A 75. percben egy szemre is igen tetszetős akcióből megszerezte a vezetést a HFC. Klimaj tökéletes ütemben ugratta ki Szabó Márkot, aki rávezette a labdát a vendégek kapusára és biztos lábbal gurított a hálóba, 2-1. Mindössze három percig örülhettek a vezetésnek a hazaiak, amikor a rutinos Szluka alaposan megforgatta Szakált, Antal sem tudott kisegíteni és a vendégek támadója kilőtte a rövid sarkot, 2-2. Az utolsó tíz percben is próbálkoztak a csapatok becsülettel, de már szinte mindenki elkönyvelte a döntetlent. A cserék miatt Mihálik játékvezető két percet hosszabbított és a hosszabbítás második percében szöglethez jutottak a hazaiak. A szögletet a sérülése után még csak félórányi játékot vállalni tudó Nagy András a rövid sarokra lőtte és Kökény remek fejessel megszerezte a győzelmet jelentő találatot a vásárhelyiek számára, 3-2.

NB III Alföld csoport, 25. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC - Nagykőrösi Kinizsi 3-2 (0-1)

Hódmezővásárhely, 100 néző. Vezette: Mihálik.

HFC:

Vígh S. - Szakál, Antal, Mucsi, Marton - Kökény - Varga M., Keller (Nagy A. 63.p.), Klimaj, Hanyecz B. (Tóth J. 46. p.) - Szabó M. (Konc A. 76. p.)

Edző:

Dezső Ferenc.

Nagykőrös:

Rónaszéki - Háda (Rácz R. 65. p.), Szabó T., Mojzes, Petrezselyem - Petric, Hegedűs Á. (Balogh R. 76. p.), Schrancz, Szebellédi (Pap V. 62. p.) - Szluka, Malik.

Edző:

Tóth Mihály.

Góllövők:

Varga M. (53. p.), Szabó M. (75. p.), Kökény T. (92. p.), ill. Háda (45. p.), Szluka (78. p.). Dezső Ferenc:

"A sors most visszaadta, amit két héttel ezelőtt, a Tököl elleni meccsen elvett tőlünk, most mi szereztünk győztes gólt az utolső percben. Örülök, hogy győzelemmel sikerült búcsúznunk hazai pályán szurkolóinktól. Köszönöm azoknak, akik az elmúlt időszakban is kitartottak mellettünk."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.