Sport

Kajak-kenu: 18 magyar érem a szegedi Világkupa termése (FRISSÍTVE!) + FOTÓK

Kajak-kenu: 18 magyar érem a szegedi Világkupa termése (FRISSÍTVE!) + FOTÓK

2013. május 12., vasárnap
Kajak-kenu: 18 magyar érem a szegedi Világkupa termése (FRISSÍTVE!) + FOTÓK
kajak-kenuvilagkupa 2_mj 069

A rutinos és fiatal versenyzőkből összeállított magyar válogatott 18 érmet - hat aranyat, nyolc ezüstöt és négy bronzot - gyűjtött a vasárnap zárult szegedi kajak-kenu Világkupa-viadalon, amely a nemzetközi szövetség idei Vk-sorozatának első állomása volt.

A szombati négy-négy első és második, illetve két harmadik után vasárnap délelőtt újabb három második és egy harmadik helyet szereztek a házigazdák, majd a délutáni program után további négy egység állhatott a dobogóra.

Takács Kincső

- miután délelőtt 200 méter egyesben ezüstérmet harcolt ki -

Lakatos Zsanettel

párosban megnyerte a kenu kettesek 500 méteres küzdelmét, a szintén kenus

Vajda Attila

és

Kiss Tamás

pedig - ebben a sorrendben - 5000 méteren aratott kettős magyar győzelmet. A 2008-as pekingi olimpián 1000 méteren bajnok szegedi Vajda hatalmas fölénnyel utasította maga mögé riválisait. A leghosszabb távon született még egy magyar érem az Európa-bajnoki címvédő

Csay Renáta

révén, ő harmadikként ért célba a kajakosok között. A férfiak hasonló számában

Noé Milán

ötödik,

Gere Bálint

pedig hatodik lett. A Vk-versenyen 41 ország 800 sportolója versengett, a magyar csapat 65 fős volt.

Négy magyar érem vasárnap délelőtt

A magyar versenyzők négy érmet - három ezüstöt és egy bronzot - gyűjtöttek a szegedi kajak-kenu Világkupa-verseny vasárnap délelőtti 500 és 200 méteres döntőiben.

Előbb három fél kilométeres finálét bonyolítottak le, ezekben két második és egy harmadik hely jutott a házigazdáknak. A női kajaknégyeseknél az olimpiai bajnok Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas-Zur Krisztina összeállítású kvartett a második helyre szorult a lengyelek mögé úgy, hogy Fazekas napok óta betegséggel küszködik, így nem tudott százszázalékos teljesítményt nyújtani. A szám másik magyar hajója, tele fiatalokkal, az utolsó, kilencedik helyen zárt. "Örültünk, hogy végre csapathajóba ülhettünk, hiszen ez a verseny színesítette a felkészülésünket. Nem volt tökéletes ez a pálya, de nem is volt olyan rossz, mint amennyire az első pályáink lenni szoktak" - értékelt a vezérevezős Szabó Gabriella. Férfi K-1-ben Dombvári Bence hatalmasat küzdött, de végül a célfotó szerint kikapott az ausztrál Ken Wallace-tól, míg C-1-ben a szombaton 1000 m párosban aranyérmes Vasbányai Henrik ezúttal is kellemes meglepetést okozott harmadik helyével. Társa, Mike Róbert hetedik lett a fináléban. "Gyors pálya volt, és nagyszerű érzés, hogy ilyen mezőnyben tudtam ezüstérmet nyerni. A végén nagyon hajtottam, csak sajnos nem úgy jött ki a lépés, hogy egy jó berúgással legyőzzem Wallace-t" - mondta a parton Dombvári. Sokáig úgy tűnt, hogy a legrövidebb távon egyesben nem terem babér a magyaroknak: a program közepén rendezett számok közül ugyanis a legjobban az ifjúsági olimpiai bajnok kajakos, Tótka Sándor szerepelt, ő negyedik lett, míg Dudás Miklós, Vad Ninetta és a kenus Lantos Ádám ötödikként zárt. A kétszeres ötkarikás aranyérmes Kozák Danuta kilencedik lett a K-1 fináléjában. Végül aztán a zárószám, a nyolcfős női C-1 döntője hozott egy magyar érmet Takács Kincső révén, aki második lett bolgár ellenfele mögött. Ugyanebben a számban Lakatos Zsanett negyedikként zárt. Párosban Lantos Ádám Nagy Péterrel negyedikként ért célba, a másik magyar kenus duó, Horváth Gábor és Bozsik Attila pedig közvetlenül mögöttük zárt. A kajakosoknál csak a női számban volt magyar az A-fináléban, itt azonban kettő is: közülük Hagymási Réka és Tóth Dzsenifer hetedik, Szilvásy Nóra és Szabó Petra pedig nyolcadik lett. A Vk-versenyen 41 ország 800 sportolója verseng, illetve versengett, a magyar csapat 65 fős.

Eredmények

Férfiak: 500 m: K-1: 1. Ken Wallace (ausztrál) 1:39.148 p 2. Dombvári Bence 1:39.160 3. Daniel Havel (cseh) 1:39.304 ...20. (a C döntőben 2.) Szalai Tamás C-1: 1. Marcin Grzybowski (lengyel) 1:52.323 2. Ilja Stokalov (orosz) 1:52.557 3. Vasbányai Henrik 1:52.941 ...7. Mike Róbert 1:54.873 K-2: 1. Simo Boltic, Marko Dragosavljevic (szerb) 1:30.114 2. Martin Jankovec, Juraj Tarr (szlovák) 1:30.138 3. Fernando Pimenta, Emanuel Silva (portugál) 1:30.444 ...7. Kugler Attila, Schenk Áron 1:32.730 ...11. (a B döntőben 2.) Ceiner Benjámin, Hufnágel Tibor C-2: 1. Ivan Stil, Anatolij Tovkan (orosz) 1:42.402 2. Baez Avila Rolexis, Serguey Torres Madrigal (kubai) 1:43.170 3. Jaroslav Radon, Filip Dvorák (cseh) 1:43.950 ...8. Viola Viktor, Bodonyi András 1:47.418 9. Korisánszky Péter, Korisánszky Dávid 1:47.514 200 m: K-1: 1. Cesar De Cesare (ecuadori) 35.039 mp 2. Edward Mckeever (brit) 35.321 3 Piotr Siemionowski (lengyel) 35.357 4. Tótka Sándor 35.465 5. Miklós Dudás 35.525 K-2: 1. Alekszandr Djacsenko , Jurij Posztrigaj (orosz) 31.907 2. Liam Heath, Jonathan Schofield (brit) 32.579 3. Nebojsa Grujic, Uros Mitjev (szerb) 32.663 ...11. (a B döntőben 2.) Kadler Viktor, Hérics Dávid ...13. (a B döntőben 4.) Sík Márton, Beé István C-1: 1. Ivan Stil (orosz) 39.872 2. Jevgenyij Suklin (litván) 40.154 3. Nyikolaj Lipkin (orosz) 40.898 ...5. Lantos Ádám 41.504 ...14. (a B döntőben 5.) Horváth Gábor C-2: 1. Nyikolaj Lipkin, Alekszandr Kovalenko (orosz) 37.351 2. Dmitrij Rabcsanka, Alekszandr Vocseckij (fehérorosz) 37.741 3. Baez Avila Rolexis, Serguey Torres Madrigal (kubai) 38.155 4. Nagy Péter, Lantos Ádám 38.323 5. Bozsik Attila, Horváth Gábor 39.289 5000 m: K-1: 1. Aleh Jurenyija (fehérorosz) 20:15.767 p 2. René Holten Poulsen (dán) 20:17.591 3. Daniel Dal Bo (argentin) 20:22.817 ...5. Noé Milán 20:54.137 6. Gere Bálint 20:54.773 C-1: 1. Vajda Attila 22:37.946 2. Kiss Tamás 23:22.646 3. Matej Rusnák (szlovák) Nők: 500 m: K-4: 1. Lengyelország 1:32.602 p 2. Magyarország I (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas-Zur Krisztina) 1:32.986 3. Fehéroroszország 1:34.810 ...9. Magyarország II (Szabó Petra, Lucz Dóra, Nagy Flóra, Farkasdi Ramóna) 1:42.028 C-2 (5 induló): 1. Takács Kincső, Lakatos Zsanett 2:06.779 2. Anasztaszja Ganyina, Natalja Marazanova (orosz) 2:09.305 3. Mia Friend, Anggie Avegno (ecuadori) 2:13.313 200 m: K-1: 1. Lisa Carrington (új-zélandi) 40.475 mp 2. Karolina Naja (lengyel) 40.499 3. Natalja Podolszkaja (orosz) 41.531 ...5. Vad Ninetta 42.161 ...9. Kozák Danuta 42.323 K-2: 1. Nikolina Moldovan, Olivera Moldovan (szerb) 38.706 2. Natalja Proszkurina, Anasztaszja Lavrova (orosz) 39.078 3. Joana Vasconcelos, Teresa Portela (portugál) 39.324 ...7. Tóth Dzsenifer, Hagymási Réka 39.582 8. Szabó Petra, Szilvásy Nóra 40.368 C-1 (8 induló): 1. Sztanilija Sztamenova (bolgár) 49.941 2. Takács Kincső 50.823 3. Marija Kazakova (orosz) 50.979 4. Lakatos Zsanett 51.111 5000 m: K-1: 1. Louisa Sawers (brit) 22:32.264 2. Teneale Hatton (új-zélandi) 22:32.924 3. Csay Renáta 22:33.116 ...5. Bara Alexandra 23:24.956 A kajak-kenu Vk emlékezetes pillanatai:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.