Közélet

Indulhat a szegedi lézer kutatóközpont beruházása

Indulhat a szegedi lézer kutatóközpont beruházása

2013. május 2., csütörtök
Indulhat a szegedi lézer kutatóközpont beruházása
ELI_0502_sajtotaj_foto

Azzal, hogy a kormány áprilisban jóváhagyta a szegedi ELI lézer kutatóközpont építésének első fázisához nyújtandó támogatást, megkezdődhet 61,3 milliárd forintba kerülő kiemelt nagyberuházás megvalósítása. A költségek 85 százalékát az EU, 15 százalékát a Magyar Állam vállalta - mondta Tölgyesi Viktória, az ELI-HU Nonprofit Kft. uniós koordinációs igazgatója, csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

A fény és az anyag kölcsönhatását vizsgáló kutatások 2016 elején kezdődhetnek. Ezektől jelentős előrelépés várható a biológiai-, gyógyszer-, orvosi- és anyagtudományi kutatásokban - hangsúlyozta

Lehrner Lóránt

, a nonprofit kft. ügyvezető igazgatója. Az ELI - Extreme Light Infrastructure - az európai kutatási infrastruktúrák stratégiai tervében szereplő 44 páneurópai kutatási nagyberendezés egyike. A beruházás első fázisa az idén záruló uniós költségvetési ciklus része és nettó 37 milliárd forintba kerül. A projekttel 2015 végéig kell elszámolni az EU-nak. Ebből a pénzből készül el a központ épülete és kerül bele a berendezések első fele. Az épület különlegessége a stabil alapozás és a 8 ezer négyzetméter tiszta tér, amelyben állandó lesz a hőmérséklet. Az alapozáshoz 15 kilométernyi cölöpöt vernek le a földbe - számolt be a részletekről az ügyvezető igazgató. A kivitelezésre szóló közbeszerzés a közeli hetekben jelenik meg. A második fázis finanszírozása már a 2014-2020 közötti uniós költségvetést terheli nettó 24,3 milliárd forinttal. Ebből speciális paraméterekkel rendelkező lézertechnológia kerül az épületbe. Lehrner Lóránt úgy vélte, hogy a központ köré olyan ipari és kutató park épülhet, amely hasznosítja a kutatási eredményeket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.