//

Somogyi Vivien az Egyetem Arca + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

egyetem_arca0_gsTizenegyedik alkalommal választotta meg a Hökkentő hallgatói lap Szegeden az Egyetem Arcát: az internetes szavazással döntőbe jutott huszonöt lány közül a bajai Somogyi Vivien nyerte a szépségversenyt, aki egy évig képviseli majd rendezvényein az SZTE-t.

A JATE Klub nagytermében mutatta meg magát az a huszonöt lány szerda este, aki az Egyetem Arca szépségversenyének döntőjére érkezett. Egy hétig volt lehetőség a Hökkentő holnapján voksolni a számunkra legbájosabb leányzóra, akik közül a tavalyinál nagyobb számban, közel két tucatnyian is a döntőbe kerültek, tovább nehezítve a zsűri dolgát. A rendezvény fővédnöke Pál József, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese volt, de helyet foglalt még a bírák között Nádudvari Gabriella stíluskommunikációs mentor, Tajti Gabriella, az SZTE Kulturális Iroda vezetője, Zakar Péter, a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola dékánja és R. Tóth Gábor, a Délmagyarország főszerkesztője is.

Az arcszépségverseny győztese egy évig az egyetemet képviseli majd: részt vesz a Hökkentő rendezvényein, egyetemi bulikon, a gólyatábori roadshow eseményein, vele népszerűsítik majd a külföldi hallgatók előtt a szegedi egyetemet, valamint háziasszonya lesz a közelgő Juhász Gyula Napoknak is. A zsűriben helyet foglaló Zakar Pétertől megtudtuk: a hazai szépségversenyek esetében már a legtöbb esetben az számít, hogy a külcsínt mindenféle tartalom nélkül értékeljék. Itt azonban egy kisugárzás és egy mögöttes tartalom is kell, hiszen a győztes egy éven át az SZTE legfontosabb rendezvényeinek védnöke, képviselője is lesz. A szervezők szerint az utóbbi években inkább a Bölcsészettudományi Karról érkezett a jelentkezők nagy része, idén azonban a jogászok is igen nagy arányban képviseltették magukat, a karról heten is bejutottak a döntőbe.

no images were found

A megbízatás mellé értéke nyeremények is jártak a győztesnek: hévízi hosszú hétvégét, Hegyalja Fesztivál-bérletet, kozmetikai utalványt és ingyenes KRESZ-tanfolyamot nyert, valamint a Reök-palotában kiállított tárlatokat is ingyenesen látogathatja majd. A hétköznapi és estélyi viselet bemutatása után a lányok a Magashegyi Underground zenekarnak adták át a színpadot, akik a zsűri mérlegelése alatt szórakoztatták a közönséget. Éjfél előtt a döntés is megszületett: második udvarhölgynek Orbán Zsuzsannát, az egyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar hallgatóját választották, az első udvarhölgy pedig Mészáros Rafaella lett. Az Egyetem Arca 2013-as győztesének – a zsűri szinte egyöntetű döntése alapján – Somogyi Vivient kiáltották ki. A bajai lány a JGYPK-n titkárságvezetői szakon tanul, mint mondta, ez az első szépségversenye, így különösen nagy örömmel töltötte el, hogy az ő fejére kerülhetett a korona.

no images were found

Előző sztori

Jó Arcokat keres a SZEGEDma: Less Vanessza

Következő sztori

Röplabda: utolsó hazai meccsét is hozta az SZTE EHÖK SE