/

Ma tartják az Élete menete felvonulását

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ma tizenegyedszer tartják Budapesten az Élet menete felvonulását, amelyre tízezreket várnak. A menet a Margit híd pesti hídfőjétől indul, végighalad a Carl Lutz rakparton a Dráva utcáig, a megemlékezés helyszínéig.

A rendezvényen emlékbeszédet mond Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija, valamint a felszólalók között lesz a tervek szerint Aharon Tamir, a nemzetközi Élet menete igazgatója, díszvendégként pedig Ágnes Hirschit hívták meg, aki a svájci életmentő diplomata, az 1944-ben Magyarországon dolgozó konzul, Carl Lutz lánya.

Az eseményen elhangzik Maya Grafnak, a svájci parlament elnökének nyílt levele, továbbá egy videobejátszásban Jason Kenney kanadai bevándorlási és kulturális miniszter felolvassa Stephen Harper kormányfő üzenetét. Az idén az Élet menete a holokauszt áldozatai mellett azoknak a neves és névtelen életmentőknek igyekszik emléket állítani, akik dacoltak az egykori pusztító politikával, a náci erőszakkal, a népirtással.

Default thumbnail
Előző sztori

Vélemény: Miért robbantott a Carnajev fiú?

Következő sztori

Az egészséges csokoládé létezik

Legutóbbi hasonló cikkek