Közélet

Málovics Keresztúrinak: Oligarchákat pénzel a szegedi távhőreform

Málovics Keresztúrinak: Oligarchákat pénzel a szegedi távhőreform

2013. április 23., kedd
Málovics Keresztúrinak: Oligarchákat pénzel a szegedi távhőreform

A jobboldali távhőreform-javaslat oligarchák, nem a szegediek érdekét szolgálja, ráadásul a tervezett, primer biomasszára is épülő nagyüzem megvalósítása több szempontból is aggályos - írja a Csongrád megyei LMP szóvivője a Jobbik képviselőjének nyílt levelében.

A szegedi távhőszolgáltatás átalakítási kísérlete, a tervezett biomasszamerőmű-beruházás kapcsán a Jobbik és

Keresztúri Farkas Csaba

felelősségét felvető

LMP-s sajtótájékoztatóra

reagálva Keresztúri Farkas Csaba önkormányzati képviselő az SZTE, illetve a Közgép érdekeinek elvtelen védelmével vádolta meg

Málovics Györgyöt

, az LMP megyei szóvivőjét. Málovics erre válaszul kedden az alábbi sajtóközleményt juttatta el portálunkhoz.

Kinek az érdekét szolgálja a tervezett szegedi távfőreform? Nyílt levél, válasz Keresztúri Farkas Csabának

Meglepve olvastam, hogy múlt heti, a Bohács-féle távhőszolgáltatási „reformmal” foglalkozó sajtótájékoztatónk kapcsán, amely e javaslattal kapcsolatban a Te meglehetősen visszás szegedi politikai szerepvállalásodat is felvetette, válaszodban engem a Szegedi Tudományegyetem, sőt, egyenesen a Közgép szekértolójának állítasz be. Teljesen alaptalan vádaskodásod kapcsán a következőket szeretném Neked elmondani itt a nyilvánosság előtt – ha már Te is itt „üzentél” nekem. Nem képviselem és nem is képviseltem soha a várospolitikában munkahelyem, az SZTE – pláne nem a Közgép – érdekeit. Azon ügy kapcsán, amelyre Te – igencsak homályosan – célozgatsz, a következő történt: az LMP országos vezetése (konkrétan az akkori frakcióvezető, ma már nem LMP-s Jávor Benedek) kiadott egy félreérthető közleményt, ahol is a Közgép egyik ügyletét kritizálta, amiben az SZTE-vel kötöttek szerződést. E nyilatkozatot úgy is lehetett érteni, hogy az LMP az egyetemet is felelőssé teszi az ügyletért. Emiatt én egy kommentben (Jávor Benedek pedig e-mailban) megkövettem az SZTE-t, az ügy háttérben ugyanis a következő állt: az SZTE kiírt egy közbeszerzést, és a pályázaton a Közgép csak harmadik lett, de a Közbeszerzési Döntőbizottság az első két pályázatot érvénytelennek nyilvánította, így az SZTE-nek a Közgéppel kellett szerződnie. Ez nyilván nem az SZTE felelőssége, és mivel az LMP nem fogalmazott elég precízen, egy kommentben elnézést kértem az SZTE-től – nem érintve ezzel sem a Közgép, sem az Országos Közbeszerzési Döntőbizottság továbbra is potenciálisan visszás szerepével kapcsolatos kritikát. (Az ügy szerencsére a helyi elektronikus sajtóorgánumokban teljes egészében visszakövethető.) Ezt a lépést – hogy egy kommentben elnézést kérek attól, akit „kabátlopási ügybe kevertünk” – újra megtenném, függetlenül attól, hogy az SZTE az érintett, vagy más. Őszintén hiszem, hogy a hazai politika kultúra megújításának egyik kulcseleme, hogy aki hibázik, az képes legyen ezt beismerni, tévedéséért elnézést kérni. Szokatlan ez a hazai (helyi és országos szintű) politikában, de ez nem jelenti azt, hogy nem lenne helyes ebbe az irányba elmozdulni. A Bohács-Póda-(Keresztúri) távhőreform-javaslat kapcsán pedig itt és most nyilvánosan kijelentem, hogy nem tudok arról, hogy az SZTE-nek abban, vagy annak ellenében bármilyen érdeke lenne. De ez nem is érdekes számomra, a javaslatot én magam a következő szempontok miatt ellenzem – sőt, tartom a 2010 óta messze a legkártékonyabb közgyűlési előterjesztésnek. Először is, a beruházók csoportja egy jól beazonosítható érdekcsoport (oligarchacsoport), akik gátlástalanul próbálják érdekeiket érvényesíteni mindenféle közérdek rovására. Ezt a tényt már többen részletesen is feltárták. Másodszor, a projekttel kapcsolatban számos hatástanulmánynak el kellett már készülnie, lévén a projekttel kapcsolatban 2013 februárjában beadásra került egy KEOP pályázat. Ezek közül a dokumentumok közül nemhogy Szeged közvéleménye, de még a szegedi képviselőtestület nagyobb része sem ismerhet meg egyet sem, azaz senki nem tudja, hogy miről kell döntenie! Ez önmagában is problematikus, de még nagyobb baj, hogy ebből számomra az következik: a beruházónak – és az előterjesztő Bohács-Póda párosnak, de Neked is, mint a Szegedi Hőszolgáltató Kft. kisebbségi tulajdonos (Alfa-Nova Kft.) által delegált tagjának – takargatnivalótok van a beruházással kapcsolatban. Harmadszor, a legmegfelelőbb beruházói csoport, és az átlátható folyamatok megléte esetén is nagy eséllyel nem tartanék kívánatosnak egy ilyen beruházást – azaz elvi-szakmai kifogásaim is vannak a tervezett beruházással kapcsolatban, legalább 2 szempontból. Amit Ti Szegedre terveztek, az egy – bár erről is igen keveset tudni – primer biomasszára is épülő nagyüzem. Napjainkra a nagyléptékű primer biomassza-termelést (legyen szó bioüzemanyagokról, elektromos energiáról vagy nagyléptékű távfűtésről) sokan egyenesen emberiség elleni bűncselekménynek tartják. Ennek oka, hogy a primer biomassza termeléséhez termőföldre van szükség, így az ilyen beruházásoknak – különösen, ha nagyon sokan hajtanak végre ilyet – (1) felhajtó hatásuk van az élelmiszerárakra, és (2) miattuk hosszabb távon a biomassza, mint energiatermelési alapanyag jó eséllyel szintén megdrágul. Ennek oka egyrészt a biomassza-energia alapanyagok iránti kereslet növekedése, másrészt pedig az, hogy ha az élelmiszerárak nőnek, és élelmiszert termelni gazdaságosabb, mint biomassza-energia alapanyagot, akkor a termelők az előbbire válthatnak – azaz magas élelmiszerárak mellett a termelők ellenérdekeltek lesznek az olcsó biomassza-alapanyag termelésében. Nincsen tehát garancia arra, hogy ez az energiaforrás hosszabb távon olcsó marad, sőt, ennek ellenkezője valószínűsíthető. Ráadásul a primer biomsszaenergia-alapanyagok termelése feltehetően a mezőgazdasági nagybirtokok további koncentrálódását eredményezi (lévén szó iparszerű mezőgazdasági tevékenységről), talajzsaroló és csökkenti a biológiai sokféleséget. Azaz, bár a konkrétumokról nagyon keveset tudunk, mivel nem adtok semmilyen elemzéshez hozzáférést, valószínűsíthető, hogy az általatok tervezett beruházás nem zöld, sőt, környezet- és emberellenes! (Különösen, hogy a jelenleg használt földgáznak mindösszesen 17%-át váltaná ki, azaz azt továbbra is nagy volumenben használni kellene.) A beruházás azért is környezetpusztító – és ez már nem csak vélelem, mint az előző kritika, hanem titkolózásotok ellenére is tényként kezelhető –, mert használati melegvízként Szeged termálvízkincsét használná, majd azt visszasajtolás nélkül a környezetbe engedné, ezzel azt veszélyeztetve, hogy feléljük Szeged termálvíz-bázisát. Végül fontos még hangsúlyozni: van alternatíva. A szakértők egyetértenek abban, hogy Szegedet adottságai tökéletesen alkalmassá teszik arra, hogy a távfűtést – de legalábbis annak jelentős hányadát – hosszú távon is környezetkímélő, fenntartható módon termálvíz felhasználásával és visszasajtolásával oldja meg. Összességében tehát Ti egy jól körülhatárolható oligarchacsoport érdekét szolgáló, valószínűsíthetően környezet- és társadalomellenes beruházást akartok keresztülverni a közgyűlésen, rákényszeríteni Szegedre. Mindezt titokban, esélyt sem adva a szegedi közvéleménynek, de még a politikai döntéshozók jó részének sem a minimális szintű tájékozódásra. Ez az, amit csináltok, és ez az, amiért később minden egyes képviselőnek, aki ezt az ámokfutást megszavazza, vállalnia kell a felelősséget -

olvasható a Málovics György jegyezte közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.