/

„Szegednek népe, nemzetem büszkesége…” – a forradalom Szegeden

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az 1848-as szegedi események és reakciók mintegy leképezték az országos történéseket, az itt szerveződött honvéd zászlóalj Damjanich tábornok vezetésével ért el jelentős sikereket, és mint ismeretes, a város egy rövid ideig a kormánynak is otthont adott a szabadságharc végnapjaiban.

Az 1840-es években körülbelül 50 ezer lelket számláló Szegedre március 17-én érkezik meg a pesti, illetve pozsonyi és bécsi események híre a Pannónia gőzös utasai által. A szegediek még aznap nagygyűlést tartanak, melyen felolvassák Szeged város két országgyűlési követének március 14-15-i beszámolóját, döntenek arról is, hogy a régi városi tanács mellé létre kell hozni egy népgyűlést – sorolta Pelyach István, az SZTE Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszékének tudományos munkatársa. Ez március 18-án szerveződik meg, állandó bizottmánya az új eredményeket próbálja a köztudatba bevezetni, és a nép, a város többségének nevében kezd rendeleteket hozni. Ekkor határozzák el azt is, hogy megkezdik a 12 pont egyik legfontosabb követelését, a nemzeti őrsereg felállítását, és üdvözlő iratot küldenek Kossuth Lajosnak, a bécsi küldetését sikeresen teljesítő Batthyány Lajosnak, valamint az Országgyűlésnek.

Nemzetőrség fegyver nélkül

Kossuth nyomában

Pelyach István hangsúlyozta, Szeged kiemelt szerepét jól mutatja az, hogy sok emlékhelye van mind a mai napig a városban 1848/49-nek. Kossuth Lajos első alkalommal 1848 októberében, alföldi toborzókörútja során látogatott Szegedre, a mai Victor Hugo utcán állt az a ház, amely előtt elmondta szegedi toborzóbeszédét (helyét ma emléktábla őrzi): „Szegednek népe, nemzetem büszkesége, szegény elárult hazám oszlopa! mélyen megilletődve hajlok meg előtted…” A kormány áttelepülésekor Kossuth szállása a Klauzál téri Kárász-házban volt, ennek az erkélyéről újabb szónoklatot intézett Szeged népéhez.

A történész utalt arra a szimbolikus tettre is, hogy a népgyűlés határozata alapján a már omladozóban levő szegedi vár kapujáról és a hivatalok épületeiről eltávolították a fekete-sárga császári színeket, és nemzeti színekkel, valamint az ország címerével ékesítették azokat (az eset pikantériája, hogy 1849 június-júliusában az átfestést végrehajtó mester még mindig pereskedik Szeged várossal, mert nem kapta meg a honoráriumot munkájáért).

A nemzetőrség a régi szegedi polgárőrségből szerveződik, a város belső rendjére hivatottak ügyelni. Másfél hónappal később már mintegy ezer főre tehető a nemzetőrök létszáma, nagy problémát jelent viszont, hogy nincs elegendő fegyverük. Többször kérik Batthyány miniszterelnököt és az Országos Nemzetőrségi Haditanács elnökét is, hogy biztosítsanak számukra fegyvereket. A szegedi nemzetőrség vezetője Korda János ezredes és az ifjabb Osztróvszky József is részt vesz a szervezésben. A nemzetőrség ’48 nyarán már részt vesz a szerb felkelők ellen vívott délvidéki harcokban.

Elmaradt égetés

Március 20-án érkezik meg Szegedre Battyhány Lajos miniszterelnöki kinevezésének híre, amire a város üdvözlő iratot küld, majd hat nappal később a Szemere Bertalan által kidolgozott sajtótörvény tervezete is eljut ide. Ez már Pesten is óriási felháborodást keltett, hiszen a cenzúrát ugyan eltörölték, de a lapalapítást komoly kauciós összeg letételéhez kötötték, amivel kivívták a fiatal, radikális értelmiség ellenszenvét. Pesten, a Vámház téren el is égették a javaslatot. Szegeden hasonlóképpen szerettek volna cselekedni, de a források szerint a miniszter személye iránt érzett tiszteletből eltekintettek ettől, és reménykedtek abban, hogy Szemere majd módosítja a javaslatot – folytatta a történész.

Az új választójogi törvény alapján összeírják a választásra jogosultakat, 1848 júniusában megtörténnek a választások, a város új tisztségviselőiről is szavaznak. Szeged ragaszkodik reformkori hagyományaihoz, a város két nagy kerületében Rengey Ferdinándot és Osztróvszky Józsefet választják követnek.

Damjanich zászlóalja

1848 május végén, június elején megkezdődik a honvédsereg megszervezése, Szegedet jelölik ki az egyik rendes vagy mobilis nemzetőrség – későbbi nevén honvédzászlóalj – toborzási központjául. A város és a környező vármegyék gyorsan kiállítják az 1200 fős nemzetőrségét, s e zászlóalj parancsnoka Damjanich János lesz, aki ekkor éppen Észak-Itáliában harcol. Innen vezénylik haza, és a Délvidéken átveszi a zászlóalj parancsokságát. A szabadságharc egyik leglegendásabb, legjobban bevált zászlóalját neveli a szegedi 3. honvéd zászlóaljból, amit „fehértollasoknak” is neveztek. Szeged Délvidékhez való közelsége, valamint a városban és környékén élő szerbek révén érezhetővé válnak a nemzeti-nemzetiségi ellentétek, de Szegeden egy-két esettől eltekintve nagyobb kihágás nem történik. Sokkal inkább problémát jelent a városnak 1849 január-februárjában Délvidék kiürítése után a sok menekült délvidéki magyar érkezése – magyarázta a történész.

1849 júliusában a kormány a szabadságharc végnapjaiban átteszi székhelyét a Tisza-parti városba. Itt fogadják el a szabadságharc történetének két jelentős dokumentumát, a nemzetiségi törvényt és a zsidóemancipációról szóló országgyűlési határozatot – ezek azonban valójában már elkéstek, életbe léptetésükre nincs idő – zárta gondolatait Pelyach István.

Előző sztori

Női futball: Lipták Lilláék a lilákat fogadják (FRISSÍTVE!) + VIDEÓ

Következő sztori

Harcban a havazással a megyei tűzoltók