Sport

Labdarúgás: a hajrában kapott gólokkal vesztett a HFC

Labdarúgás: a hajrában kapott gólokkal vesztett a HFC

2013. március 10., vasárnap
Labdarúgás: a hajrában kapott gólokkal vesztett a HFC

Furcsa, de háromgólos veresége ellenére közel állt a bravúros pontszerzéshez a Hódmezővásárhelyi FC. Az NB III. Alföld csoport tavaszi első fordulójában Kecskeméten pályára lépő vásárhelyiek 85 percig rendkívül fegyelmezetten és jól futballoztak, de a 85. percben kapott gólt követően összezuhantak.

A találkozóra a kecskeméti stadion remek talajú műfüves pályáján került sor. Az első percek a hazaiak meddő fölényét hozták. Az első helyzet azonban a 11. percben a kecskeméti kapu előtt adódott, amikor egy védők által kifejelt labdát

Brizik-Bodrogi

25 méterről remekül lőtt kapura, de

Marton

kapusról szögletre perdült a játékszer úgy, hogy centiméterekkel ment el a jobb kapufa mellett. Feljött a Vásárhely, amit az is jelzett, hogy a 14. percben a

Marton Bence

beívelését követően kifejelt labdát

Tóth József

centiméterekkel lőtt fölé. Válaszként a 18. percben a hazaiak hagytak ki óriási lehetőséget,

Kovács Ádám

éles szögből keresztbe ellőtte a labdát a vásárhelyi kapu előtt. Igazi közönségszórakoztató játékot láthattak a nézők, hiszen három-négypercenként kerültek veszélybe a kapuk. A 24. percben

Varga Máté

vezette rá a labdát

Bozsókira,

aki 18 méterre a kaputól csak szabálytalanul tudta megállítani. A szabadrúgást

Lékó

a felső kapufára, a kipattanót

Szabó Márk

a kapuba lőtte, de a játékvezető – erősen véleményes ítéletével – les miatt szabadrúgást ítélt kifelé. A félidő hátralévő időszakában kissé esett a nagy iram, mindössze egyetlen nagy helyzet adódott, amikor

Klimaj

egy általa megszerzett labdával került gólhelyzetbe, de lövésébe az egyik hazai védő belevetődött, a labda Varga Máté elé került, de a vásárhelyi támadó lövését is önfeláldozóan blokkolták a hazai védők. Gól nélküli döntetlennel kezdődött a második félidő, amely öt perc után meghozta a vezetést a vásárhelyiek számára. Szabó Márk remekül húzott el a jobb oldalon, két védőt is faképnél hagyva kiválóan centerezett és az érkező Varga Máté a léc alá vágta a labdát, 0-1. Cserélt és szerkezetet is váltott a “kis” KTE,

Kemenes

edző átállt a négytámadós rendszerre és mindent egy lapra téve küldte támadásba játékosait. A változtatás gyorsan eredményt hozott, hiszen a 60. percben egy hosszú keresztlabdát

Kalmár

le tudott venni a rosszul helyezkedő

Tóth J.

mellett, és a rövid sarkot szabadon hagyó

Hegyi

kapus hibáját kihasználva éles szögből lőtt a léc alá, 1-1. Az egyenlítés után még nagyobb erővel támadott a hazai gárda. A 64-69. perc között

Dezső Ferenc

két cserére kényszerült, hiszen előbb a betegségéből felépült, de még nem százszázalékos állapotban lévő Varga Máté helyére

Konc Adriánt

, majd a gyomorbántalmakkal bajlódó Brizik-Bodrogi helyett

Hanyecz Bencét

küldte pályára. Támadott a Kecskemét, és hősiesen védekezett a Vásárhely. A vendégeknek egyre kevesebb ereje maradt ellentámadásokra, főleg azt követően, hogy a rengeteget futó, erejével elkészült Szabó Márkot az inkább a védekezésben jeleskedő

Varga Levente

váltotta. A 83. percben Konc Adrián kapott jó indítást, kapura tört volna, de

Sztehlik

hátulról utolsó emberként akasztotta. Mindenki megdöbbenésére az addig keveset hibázó

Jakab

játékvezető szabadrúgás és lap helyett továbbot intett. Nagy árat fizetett ezért a tévedésért a HFC, hiszen az ellentámadásból előreívelt labdát a védők között ismét Kalmár szerezte meg, és a léc alá lőtte, 2-1. A gól teljesen megzavarta a vendégek védelmét, és alig egy perc múlva újra a kapujukba került a labda, egy kapu előtti kavarodás során Kalmár eszmélt leggyorsabban, és megszerezte saját maga és csapata harmadik gólját, 3-1. Már mindenki a lefújást várta, amikor egy újabb előreívelést

Nagy Dániel

lőtt a hosszú sarokba. A játékvezető asszisztense beintésére les miatt előbb érvénytelenítette a gólt, majd a hazai játékosok “meggyőzték” a partjelzőt, hogy nem volt les, és a játékvezető középre mutatott, 4-1. A középkezdést követően Jakab játékvezető lefújta a találkozót.

Labdarúgó NB III Alföld csoport 14. forduló:

Kecskeméti TE II. - Hódmezővásárhelyi FC 4-1 (0-0)

Kecskemét, 100 néző. Vezette: Jakab.

Kecskemét:

Marton Z. – Kalapács, Sztehlik, Szántó, István – Gréczi, Bozsóki, Nagy P. – Kovács Á. (Maszlag 89.’), Kalmár, Balázs Zs. (Nagy D. 57.’). Edző: Kemenes György.

HFC:

Hegyi – Tóth J. Antal, Mucsi, Marton B. – Brizik-Bodrogi I. (Hanyecz B. 69.’), Nagy A. – Szabó M. (Varga L. 81.’), Klimaj, Lékó – Varga M. (Konc A. 64.’). Edző: Dezső Ferenc.

Góllövők:

Kalmár Ferenc (60’, 85’, 87’), Nagy Dániel (92’), illetve Varga Máté (55’).

Jók:

Nagy P., Kalmár, Balázs, ill. Mucsi, Marton, Szabó M., Varga M. Dezső Ferenc:

“Ha a szerencse mellénk állt volna, akkor akár két-három góllal is vezethettünk volna. Fegyelmezetten és helyenként jól is játszottunk. Játékosaim betartották a megbeszélteket. Sajnos a második félidő közepén kényszerű cseréket kellett végrehajtanom, és a cserék nem tették hozzá azt a pluszt, amit méltán elvárhattunk volna. Ezzel együtt öt perccel a rendes játékidő lejárta előtt még 1-1-re álltunk, de a hátralévő néhány perc alatt sikerült mindent elrontani, amit addig felépítettünk. A háromgólos különbséget nem tartom reálisnak, a látottak alapján a bravúros pontszerzéstől sem álltunk messze.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.